fbpx Skip to content

Na, ilyen se volt még! Az Apple bejelentette, hogy a következő iPhone pár héttel később fog megjelenni, mint az iPhone 11 tavaly.

Ez nem csak azért sokkoló, mert eddig még sosem tettek ilyet, hanem azért is, mert eddig előzetesen azt sem ismerték el soha, hogy jön egy újabb iPhone. Nézzük meg, hogy mi történt!

Tegnapelőtt volt az Apple negyedéves tájékoztatója, ahol a 2020 Q4-es tőzsdei negyedévi eredményeikről beszámoltak. Szerencsére jól megy a cégnek, úgyhogy csődtől nem kell tartanunk, ami azonban most a témánk tárgya, az az, hogy Luca Maestri ezt mondta:

Mint azt tudjátok, tavaly szeptember végén indult az iPhone-ok értékesítése. Idén úgy számoljuk, hogy egy pár héttel később lesz meg az ellátás.

Amikor később a sajtósok kérdezték Maestri-t, ő csak elismételte ezt:

Ahogy mondtam az észrevételeim során, tavaly szeptemberben indítottuk az új iPhone-t. És azt mondtam, hogy idén az új termék ellátása néhány héttel később kezdődik.

Abból, hogy Maestri ennyire egy betanult szöveget mondott, érezhető, hogy nagyon figyelnek arra, hogy ne szólják el magukat, de önmagában már az is igazán frissítő, hogy az Apple elismeri, hogy érkezik egy új iPhone. Korábban nem tettek ilyet, mindig az aktuális iPhone volt a legjobb iPhone, ameddig külön sajtóeseményen be nem jelentették az újat.

A csúszás pedig közel se annyira vészes, mint gondolnánk, hiszen 2017-ben is novemberre csúszott az iPhone X és 2018-ban is csak októberben lehetett hozzájutni az iPhone XR-hez.

Szóval ha mondjuk 3 héttel csúszik az iPhone 12, akkor október közepére érdemes számítanunk.

Valószínűleg az Apple ezzel a megjegyzésével a vészmadarakat is próbálta kicsit elcsendesíteni, hiszen a héten a Qualcomm azt mondta, hogy egy nagy 5G telefon csúszni fog és Jon Prosser is azt csiripelte, hogy az idei iPhone és iPad család októberben fog megjelenni.

Így, hogy az Apple elismerte a csúszást, ezek a pletyák értelmetlenné váltak.

Te mit szólsz hozzá, hogy csúszik idén az iPhone 12 megjelenése?

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!