fbpx Skip to content

Az Apple ma megosztotta az „Apple at Work” sorozat második részét YouTube-on, több mint egy évvel az első rész után, és most az otthoni munkavégzésre koncentráltak.

Ha emlékszel még, tavaly áprilisban beszámoltunk az első részről, melyben négy alkalmazott egy tökéletes pizzás dobozon munkálkodott, és most itt a második rész, ahol Pandora szelencéjén dolgoznak.

A videó tökéletesen prezentálja az otthonról dolgozás hátrányait (és egy-két előnyét is). Láthatjuk, hogy az otthon lévő gyerekek mennyi zajt csapnak, hogy az anyuka nem hagy nyugodni, és azt is, hogy otthonról melózva egész este lehet dolgozni a projekten.

Természetesen az Apple termékek is kaptak helyet a videóban, láthatjuk, ahogy iPhone-nal szkennelnek, PDF-re rajzolnak iPaden, Siri emlékeztetőt készít és esti mesét olvas, és még sok mást.

Az Apple így ír a csatornáján a videóról:

A kispályások visszatértek és próbálnak megváltozott körülményeik közt alkotni a sok ismeretlen és egy megbízható állandó közt: az Apple segít előhozni kreativitásukat és produktivitásukat akkor is, ha otthonról dolgoznak.

Így is teli a világ határidőkkel, meetingekkel, csoportos beszélgetésekkel, konferenciahívásokkal, kollégákkal és főnökökkel. De ott vannak még a gyerekek, a kutya és a szőrtelen cicus is. És ez egy olyan világ, ahol az együttműködés sosem marad abba, legyen a csapattagnál iPad, iPhone, iMac, MacBook vagy ezek összessége. Otthonról (vagy bárhonnan máshonnan) dolgozni nem új, de az, amit együtt készíthettek onnan, az az.

Neked hogy tetszett a kispályások visszatérése?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok