Vendég Blogger: IKEA TRÅDFRI okos otthon

Az alábbi cikket kedves ismerősünk Mefi avagy Gábor oldalán találtuk. Úgy gondoltunk nektek, Szifon.com olvasóknak is hasznos lehet, ezért egy részét átemeltük ide, egy részét pedig nála olvashatjátok.

Az alábbi cikk az IKEA TRÅDFRI okos otthonról szól, hogy mit vásárolj, hogyan építsd fel, mire használhatod. Az IKEA TRÅDFRI már egy ideje HomeKit-képes is, így érdemes rajta komolyabban elgondolkozni.

Még tavaly októberben írtam, hogy kicsit rágyógyultam az »otthoni okos eszközök« témára. Próbálom azokat az eszközöket beszerezni, amiknek tényleg van valamilyen hasznos hozzáadott értékük, és nem csak a – máskülönben féktelen – kütyümániám kielégítését szolgálják. Az okosvilágítás ilyen szempontból határeset, de hosszú vágyakozás és nézelődés után végre beújítottam egy IKEA TRÅDFRI készletet.

Minek neked okoslámpa?

Minden okoskütyüs témában mindig elmondom, hogy ezek a megoldások szerintem 20%-ban hasznosak, 80%-ban inkább hobbi célt szolgálnak. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert szerintem ezzel a szemüveggel kell nézni minden smart home eszközt.

Számomra ezek a legfontosabb tulajdonságai az intelligens világításnak, és igen, nem mindegyikhez kell smart home eszköz:

  • Fényerő: halványtól a teljesen világosig lehet állítani az izzókat.
  • Színek: vagy a fehér és sárga között, vagy egy megadott színpalettán állítható az izzók színe.
  • Automatizálás: például az akvárium lámpája mikor kapcsoljon be és ki.
  • Mobil app: telefonról irányítható az összes okos izzó.
  • Jelenetek: be lehet állítani különböző “jeleneteket”, amikben megadott lámpák a megadott módon világítanak vagy nem világítanak.
  • Távirányítás: sokszor kényelmesebb, mint a falon lévő kapcsoló.

A sztorihoz hozzátartozik, hogy van egy közepes (egyesek szerint igen magas) lámpamániám, ami azt jelenti, hogy az egész lakásban kb. 30 különböző fényforrás van. Ez főként abból adódik, hogy elég béna a szemem, kicsit fényérzékeny is vagyok, ezért szeretem, ha minden helyiségben, minden tevékenységhez megfelelő fényt tudok csinálni. Például máshogy világítanak a nappaliban a lámpák ha filmet nézek, és máshogy, ha az íróasztalnál dolgozom vagy ha mondjuk egy könyvet olvasok a kanapén hemperegve.

Az okoslámpák iránti rajongásom kb. 15 éve kezdődött, amikor Olaszországban láttam, hogy olyan aljzatokat venni, amivel távirányíthatók a lámpák. Azonnal beszereztem egy ilyen kütyüt, és imádtam, hogy otthon a kislámpákat távirányítóval lehetett kapcsolgatni. Emlékszem, hogy 10 éve ez még egy viszonylag új, sokaknál wow-élményt okozó dolog volt; mindig szeretek rácsodálkozni, milyen rapid tempóban megy előre a technológia.

Hogy lehet megokosítani a buta lámpát?

Ha okoslámpának azt nevezzük, amit lehet okostelefonnal irányítani, akkor nagyon leegyszerűsítve két irányból lehet közelíteni a témát:

  • vagy maga a lámpatest/kapcsoló az okos
  • vagy az izzó
  • vagy akár ezek keveréke.

Miért jó az okos kapcsoló?

Ha épp lakásfelújításban lennék, netalán a saját házamat építeném, biztosan ezzel a megoldással mennék. Egyrészt sokkal olcsóbb megoldás, mert nem kell minden izzót egy drágább változatra cserélni, másrészt sokkal egyszerűbb is, mert így maga a fali kapcsoló tud okos lenni, nincs szükség plusz eszközökre.

És miért az okosizzó?

Az okosizzó például állólámpák vagy íróasztali lámpák esetében jöhet jól, amiket így akár az okos kapcsolóval is lehet irányítani. Továbbá ha nem szeretnél villanyszerelni vagy mondjuk albérletben laksz, és nincs is erre lehetőséged, akkor lehet jobban jársz az okos izzókkal. Hátránya, hogy így plusz berendezésekre van szükséged, illetve ha sok izzód van, eléggé el tudnak szaladni a költségek.

Ha okosizzóban gondolkodsz: Philips HUE vagy IKEA TRÅDFRI

Őszinte leszek, van sok alternatíva, és ezek biztos jók is, de én elég hamar eldöntöttem, hogy ha elindulok, akkor ez a két márka jöhet szóba.

Emögött föként az alábbi szempontok szóltak:

  • mindkét cég elég komoly energiát tesz az intelligens eszközeinek fejlesztésébe és támogatásába,
  • mindkét cég stabil, azt gondolom, nem fognak egyhamar eltűnni a piacról,
  • ismerem, sok szempontból megbízhatónak tartom a cégek termékeit,
  • nagyjából ez a két termék rendelkezik a legnagyobb támogatottsággal, például mindkettő együttműködik Google Home-mal, Alexával és az Apple-féle HomeKit+Siri kombóval is.

Van elég sok olcsóbb megoldás a piacon, de meglehetősen sok fórumbejegyzés elolvasása után nekem az a kép rajzolódott ki, hogy ha megbízható megoldásban gondolkodom, akkor ebben a két irányban érdemes gondolkodnom. És a lámpákat megbízhatónak szeretnéd, mert ha az okoscsengő megbutul, még mindig be tudnak kopogni az ajtón, de senki nem akarja, hogy megnyomja a lámpakapcsolót, és ne történjen semmi.

Simán lehet, hogy vannak jobb megoldások, ez a bekezdés ilyen szempontból meglehetősen szubjektív, és inkább a saját véleményemet tükrözi, mint egy mélyreható és objektív kutatás eredményeit.

Melyiket vegyem: Philips HUE vagy IKEA TRÅDFRI?

Saját kereséseim és olvasgatásaim alapján két szempontot találtam, amiben a két márka meglehetősen eltér egymástól:

  • milyen gyakran frissül a termékpaletta
  • mennyibe kerül.

A Philips HUE elég gyakran frissül, kb. 3-6 havonta megjelenik egy új lámpa, egy új eszköz. Sokkal több berendezésük is van: LED-szalagok, lámpatestek, kapcsolók, érzékelők, mindenféle izzó, végtelen színt megjeleníteni képes lámpák, stb. Van például egy olyan eszköz, amit HDMI-n csatlakoztathatsz a tévéhez, így a háttérvilágítás olyan színben jelenik meg, mint amilyen domináns színek láthatók a képernyőn.

Viszont itt jön be az, hogy a Philips HUE valóban magasabb színvonalú termék, és ennek megfelelően is árazzák: az a csomag, amit én összeállítottam, kb. 150 000 Ft lett volna, az IKEA-nál pedig szinte pontosan fele annyira jött ki a matek.

Én nagyjából csak ezért voksoltam az IKEA mellett: jóval kedvezőbb volt az ára annak, amit szerettem volna megcsinálni, és ehhez kb. kompromisszum nélkül minden eszköz elérhető volt a kék-sárga boltban is.

IKEA TRÅDFRI: mire van szükséged a kezdéshez?

Egy okos eszközre (ez lehet izzó, lehet egy konnektorba csatlakoztatható kimeneti vezérlő, távirányítható roló stb.) és egy távirányítóra.

Ha szeretnéd mobiltelefonról is irányítani, akkor szükséged van a Jeltovábbító (Gateway) nevű termékre, amit kábellel tudsz pl. egy routerhez csatlakoztatni. Ez az eszköz kommunikál a távirányítókkal, az irányított eszközökkel és a mobiltelefonokkal egyaránt. Ehhez mindenképpen szükséged van az IKEA Home Smart alkalmazására is.

Áttekintő ábra a TRADFRI összekötéséről. 
Áttekintő ábra arról, hogyan csatlakoznak egymáshoz az IKEA TRÅDFRI eszközök.

A jeltovábbító természetesen nem csak izzókat, hanem a SONOS hangszórókat vagy az újdonságnak számító távirányítható árnyékoló rolókat is tudja kezelni.

Fontos dolgok, nem elrettentésként, de ezeket hasznos tudni még a vásárlás előtt:

  • A jeltovábbítót kábellel tudod a routerhez csatlakoztatni, de ezen kívül áramra is szüksége van. Ha a routereden van USB-port, oda is be tudod dugni, mert USB-s a csatlakozója.
  • A jeltovábbítóhoz maximum 100 eszközt csatlakoztathatsz.
  • Egy távirányítóhoz maximum 10 eszközt csatlakoztathatsz.
  • Ahhoz, hogy egy izzót csatlakoztass a jeltovábbítóhoz (gateway), szükséged van egy bármilyen távirányítóra is.
    • Később az alkalmazásban szétválaszthatod a távirányítót és az izzót.
    • A távirányítóval és az alkalmazással is tudod irányítani az eszközöket.
  • A kerek távirányító mindegyik eszközt az ellenkező állapotba kapcsolja. Tehát ha be van kapcsolva, kikapcsolja és fordítva.
    • Ha kettő vagy több eszközt irányítasz, de az egyiket külön bekapcsoltad az alkalmazásban, a távirányító “megfordítja” azokat, vagyis a bekapcsoltat ki-, míg a kikapcsoltat bekapcsolja.
    • Ez viszont nem igaz a fényerő állítós kapcsolóra, amin külön van a be- és kikapcsoló gomb. Ha ezeket hosszan nyomod, a fényerőt tud állítani.
    • A kerek távirányítón a jobbra-balra gombokkal a színt, a fel-le gombokkal a fényerőt tudod állítani.
  • Amikor telepíted az eszközöket, először add hozzá az összes távirányítót a jeltovábbítóhoz, majd ellenőrizd az IKEA alkalmazásban, hogy frissíti-e a firmware-t ezeken. Ha igen, mindenképp várd meg, mielőtt folytatod.
    • A kerek távirányítón tud nagyon régi fw lenni, ami miatt akár 15 perc is lehet a frissítése.
    • Ha nem várod meg a frissítést, és elkezded hozzáadni az izzókat/eszközöket is, lehet, hogy újra kell kezdened.
    • Ne ijedj meg, ha az izzók villognak és “diszkóznak” az első frissítés során.

Ha a jeltovábbítót csatlakoztattad, hozzáadtad a távirányítókat és frissültek is ezek az eszközök, az IKEA Home Smart alkalmazásban el tudod kezdeni hozzáadni az izzókat is:

Így néz ki az IKEA alkalmazása, ahogy hozzáadod az izzókat. Az app magyarul is tud. 

Tipp: ha több mindent veszel, érdemes megnézni az IKEA készleteit, amikben több terméket raknak össze, mert ezek sok esetben picit olcsóbbak, mintha külön-külön vennéd meg őket.

Saját megoldásom, HomeKit, automatizálás, Zigbee és hatótáv

Természetesen megannyi megoldás van arra vonatkozóan, hogy hogyan használjuk ki ezt az okos otthon megoldást. A mefiblogon megtalálod az IKEA TRÅDFRI intelligens világítás bejegyzés folytatását, amiben többek között erről is olvashatsz!

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

  1. Ikea okoslámpa éjszakánként random felkapcsol. Sokat szoktunk nevetni ilyenkor. Ja, nem.

  2. Az áram ingadozás is lehet, vagy hibás termék persze.

  3. Két lámpával (égővel) is próbáltam. Ugyanebben a rendszerben van két Hue is, azok nem csinálják.

  4. En is probaltam az ikeat, aztan hue lett, fenyev a kulonbseg, sajnos az araban is, de kevesebb mereg. Erdemes azert kiprobalni, aztan 365 napon belul visszavinni.

  5. A Philips Hue lámpáknál is fennállt ez a probléma egy-két évvel ezelőtt, amíg meg nem jelent az a beállítási lehetőség, hogy áramkimaradás után a korábbi állapotát vegye fel. Addig ébresztett fel egyszer-kétszer a Hue mennyezeti lámpám.

  6. Én megemlítettem volna a cikkben, hogy a Hue és a Trädfri kompatibilisek. Amit én gyakorlatból tudok, hogy sikerült Trädfri lámpát Hue bridge-el vezérelni. A kapcsolóját sajnos nem sikerült párosítani a bridge-el.

  7. Agent_H says:

    Szia. De lehet, Touchlink-en keresztül. Kicsit macerás a felismertetés, de működik. Az on/off switch is és a wall switch is ahogy a motion sensor is működik a hue bridge-el.

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!