fbpx Skip to content

A napokban már beszámoltunk róla, hogy az új iPad Pro hátlapján található két kamera jelentősen gyengébb, mint az iPhone 11-ben (és 11 Pro-ban) található.

Az iPad Pro hátlapján azonban a két kamera mellett egy LiDAR szkenner is helyet kapott, és a Halide alkalmazás fejlesztőinek azzal kapcsolatban is volt pár észrevételük. Nézzük is meg, hogy mit tud ez az új hardver!

Ez az első alkalom, hogy az Apple nem az iPhone-ban mutat be egy új képrögzítési technológiát, így most a LiDAR szkenner betekintést enged nekünk abba, hogy mi kerül idén ősszel az iPhone 12 kameramoduljába.

Jelenleg a LiDAR-t az iOS-ben csak a Mérés alkalmazás használja ki, ami az új iPad Pro-n mindenféle körbeforgatás nélkül képes megállapítani, hogy mit lát és képes meghatározni az ablakok méreteit vagy épp az előtte álló személy magasságát. Ez varázslatnak is tűnhetne, de ennél sokkal izgalmasabb a valóság: a LiDAR infravörös fényt kibocsátó lézerrel dolgozik, és azt méri, hogy az általa kibocsátott fény mennyi idő alatt ér vissza és ebből számítja ki, hogy az előtte lévő tárgyak milyen messze találhatóak. Ezt a fajta 3D érzékelés alkalmazó eszközt hívják „Time of Flight” szenzornak, vagy röviden ToF-nek.

Ha 2017-ben olvastál arról, hogy hogyan működik a Face ID, emlékezhetsz rá, hogy az iPhone X előlapjának tetején a TrueDepth kamera is infravörös fény kibocsátásával térképezte fel az előtte lévő arcot. A LiDAR közel se lő ki annyi fénypontot, de nagyon hasonló a működési elv, ahogy az az iFixit által infravörös kamerával készített képekről látszik is:

Az eltérő pontosság mögött az rejlik, hogy míg az iPad Pro-ban lévő LiDAR a szobát szeretné letapogatni (tehát nagy dolgokat, távolról), addig a TrueDepth kamera az arcról szeretne részletes térképet készíteni (apró részleteket, közelről).

A Halide alkalmazás fejlesztői persze arra is kitértek, hogy hogyan fogják kihasználni kamerával kapcsolatos alkalmazásaikban az iPad Pro LiDAR szkennerét és egy Esper nevű apró alkalmazást már össze is dobtak objektumok letérképezésére.

Ha megnéznéd, hogy miket tudtak eddig összehozni vele, nézd meg a gifeket a blogjukon.

Az új iPad Pro-val az Apple felfedte a fejlesztőknek, hogy valószínűleg milyen hardveres újdonságokra lehet számítani az új iPhone 12 esetén idén ősszel. Most már csak rajtuk múlik, hogy kitalálják, hogy mindez miért is lesz jó nekünk a mindennapokban.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok