fbpx Skip to content

Az Apple nagyon komolyan veszi a koronavírust, ahogy arról már korábban beszámoltunk. Többek közt bezárták üzleteiket és világszerte átcsoportosítják munkaerőiket.

Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a vírus terjedését tovább szeretnék lassítani azzal, hogy saját gyártású arcvédőt juttatnak a leginkább rászoruló egészségügyi dolgozók számára.

Tim Cook még április 5-én jelentette be, hogy egy olyan arcvédőt terveztek, ami lapos csomagolásban szállítható és kevesebb mint két perc alatt összeszerelhető:

Az arcvédő összeszerelését elmagyarázza egy honlap, egy videó és egy kinyomtatható PDF is, így akinek gondja akadna vele, az mindenféleképpen hozzá tud jutni a szükséges információkhoz.

Ha minden jól megy, az Apple heti egy millió ilyen arcvédőt szeretne kiszállítani. Cook arra is kitért Twitter videójában, hogy kezdetben az Egyesült Államokat próbálják lefedni ott, ahol a legnagyobb szükség van az arcvédőkre, és ha azzal megvannak, az államokon kívülre is fognak szállítani.

Az egészségügyi dolgozók pozitívan vélekednek az Apple kezdeményezéséről, a The Mercury News például így írt róla:

“Az arcvédők segítenek a személyes védelmi eszközök hosszabb távú használhatóságának megőrzésében.”, mondta Smita Rouillard, a The Permanente Medical Group for Kaiser Permanente Northern California egyik ügyvezető igazgatója.

Elsőre kicsit furcsának tűnik, hogy ilyen pozitívan nyilatkozott valaki az Apple arcvédőjéről, de mindenesetre jó pont az Apple részére, hogy ilyen eszközökkel is segít a járvány idején.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok