fbpx Skip to content

Egyre közelebb állunk az ideális okosotthonhoz, mert rengeteg cég dolgozik azon, hogy kényelmesebbé tegye az életünket.

A héten már beszámoltunk a Samsung mindentudó robotjáról, most azonban nézzük meg, hogy a többi gyártó mivel rukkolt elő a 2020-as CES-en.

A LIFX egy új okos villanykörtével rukkolt elő, ami füstös, sárgás és átlátszó színezéssel is kérhető, valamint Sirivel, Alexával és Google Asszisztenssel is vezérelhető.

Emellett egy Z TV 360 nevű, monitor vagy TV mögé szerelhető fénysort is készítettek, ami a képernyőn megjelenő tartalomhoz igazítja a színét – állítólag a konkurens megoldásoknál jobban.

Bejelentettek még egy gyertyafényre hajazó villanykörtét is és egy frissített iOS alkalmazást, amivel sokkal egyszerűbben automatizálhatóak a fények.

Az összes új kütyü valamikor tavasszal érkezik tőlük.

Az Apple még a tavalyi WWDC-n jelentette be a biztonságos HomeKit videókat és a funkció az iOS 13.2-vel meg is érkezett.

Ehhez nyújt támogatást az Eve Systems új Eve Cam kamerája, mely 149,95 dollárért április elejétől megvásárolható lesz az alábbi specifikációkkal:

  • 150 fokos betekintési szög 1080p felbontás mellett
  • infravörös éjszakai mód
  • beépített mikrofon és hangszóró, hogy a lakás másik felében is meg tudj szólalni
  • 360×180 fokos állítható mágneses kameraállvány, amivel szinte bárhova rögzíthető

Emellett bejelentettek még egy Water Guard névre hallgató vízérzékelőt és csökkentették az Eve Energy okoskapcsoló méretét és árát is. Utóbbi 39,95 dollártól lesz elérhető január végétől.

Okos villanykörtéknél nem lehet elmenni a Philips Hue ágazata mellett és nem is kell, mert folyton hoznak újdonságokat. Az Appear két irányba háromszög alakú fényt sugároz.

Friss termékük még a Lily XL takarékos külső égő és az Econic takarékos világítórendszer, mely járdák láthatóvá tételében segítenek.

A Philips új okoslámpái március közepétől rendelhetőek elő. Az Appear és a Lily XL 139,99 dollárba fog kerülni, az Econic pedig 129,99-be.

A Sony új 8K-s és 4K-s TV-ket jelentett be, melyek AirPlay 2 és HomeKit-támogatással is rendelkeznek, így kiküldheted róluk a hangot a HomePododra vagy irányíthatod őket Siri segítségével.

A TV-k képátmérői 48 és 85 col között mozognak majd, vagyis simán szerezhetsz az okosotthonodba egy elég nagy TV-t tőlük.

Sajnos árak és pontos időpont még nincs, ezekre tavaszig várnunk kell.

Az Abode egy olyan okoskamerával állt elő, amit kültéren és beltéren is egyaránt használhatsz. Funkciói:

  • fél kártyapakli méretű
  • arcfelismerős
  • a beépített kapucsengő rögzítési hellyel rendelkezik
  • infravörös LED-nek köszönhetően este is használható
  • bépített mikrofon és hangszóró kétirányú kommunikációhoz
  • külön fényérzékelő
  • 152 fokos betekintési szög
  • 1920 x 1080 felbontás
  • IP65 csepp- és porálló
  • Abode Smart Gateway nélkül is használható

Az Abode mindenre jó kamerája márciusban érkezik 199 dolláros áron.

A Votion még viszonylag új az okosotthoni kiegészítők világában, ezért mondhatni “minden fronton tüzelnek”. Az idei CES-en kilenc új terméket mutattak be:

  • Soil Monitor: kültéri vagy virágcserépben lévő föld összetételét megfigyelő eszköz
  • Smart Water Valve: kültéri vízcsap szabályozó automatizálási lehetőségekkel
  • Breaker Switch: kapcsolószekrénybe tehető, Wi-Fi-n keresztül kommunikáló kis kütyü, mellyel az áramfogyasztást is figyelheted
  • Smart Magnetic Door Lock: üveg ajtókra felhelyezve Siri, Google Asszisztens vagy Alexa képes az ajtó vezérlésére
  • Leak Sensor: Bluetooth 5.0-t használó beázás érzékelő
  • Motion Sensor with LED: LED-ekkel felszerelt mozgásérzékelő
  • Door & Window Sensor: ajtó vagy ablak kinyitásakor értesítő, Bluetooth 5.0-s kütyü
  • Light Switch: Wi-Fi-n is kommunikáló villanykapcsoló, csak Egyesült Államokban található fali aljzatokkal kompatibilis
  • Smart Outlet: Wi-Fi-n vezérelhető okoskonnektor, mely 10A leadására képes és kéken világít

Néha a legteljesebb csomagot a kisebb cégek adják. A Waciao például az idei CES-en bemutatott egy tucat új, HomeKit-kompatibilis kütyüt:

  • okos villanykörte
  • okos konnektor
  • vezeték nélküli villanykapcsoló
  • okos, motoros redőny
  • okos, falra rögzíthető kamera és kapucsengő

Ezek a honlapjukon is megtalálhatóak, de a valóságban a kiállításon még egy-két újdonsággal készültek:

  • IP-kamera
  • különálló videós kapucsengő

Néhány eszközükhöz átjárót is készítettek, amivel egyéb például érzékelőket és termosztátokat is képesek vezérelni. A pletykák szerint pedig Zigbee, Bluetooth és AirPlay 2 kompatibilitáson is dolgoznak.

Neked melyik okos otthoni kiegészítő a kedvenced?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for expa expa says:

    okos, motoros redőny jöhet :slight_smile:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for expa

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for expa expa says:

    okos, motoros redőny jöhet :slight_smile:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for expa