fbpx Skip to content

Január 7-én, kedden kezdődik a 2020-as CES (Consumer Electronics Show) és péntekig fog tartani, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek már információk azt illetően, hogy mikre számíthatunk.

Múlt héten már beszámoltunk róla, hogy valószínűleg az Apple is ki fog állítani valamit, most pedig nézzük meg a Ring, a Nanoleaf és a JBL újdonságait.

A Ring Access Controller Pro okos kapucsengője a cég kameráit felhasználva segít ellenőrizni, hogy baltás gyilkos vagy a pizzafutár csengetett.

A 299 dollárba kerülő kütyü az Amazon Key-jel is együttműködik, így az Amazon kiszállító partnerei be tudják adni a küldeményeket, ha az Access Controller Pro-t használod.

A kert és a garázsbejáró kivilágításának feladatát is magára vállalta a Ring három új, okos világítótesttel:

  • Ring Solar Floodlight: mozgás-vezérelt okoslámpa, ami garázsbejárók, járdák és utcák megvilágítására szolgál, összesen 1300 lumen fényerővel és 45 lábon (13,7 méter) belüli érzékeléssel
  • Ring Solar Steplight: mozgás-vezérelt okoslámpa, amivel lépcsőket, hajófedélzetet vagy tornácokat lehet bevilágítani, ráadásul a Ring Bridge-en keresztül úgy is beállítható, hogy takarékos üzemmódban mindig világítson halványan és csak mozgásra váltson teljes fényerőre
  • Ring Solar Pathlight: mozgás-vezérelt okoslámpa járdák és garázsbejárók kivilágítására, kifejezetten forgalmas helyekre hangolva – ráadásul ugyanúgy együttműködik a Ring Bridge-dzsel, mint a Solar Steplight

Ahogy az okoslámpák nevében a „Solar” sejteti, napenergiát (és nyilván akkumulátorokat) használó fényekről van szó, vagyis egészen környezetbarát módon világíthatod ki vele a kertedet.

Sajnos a három lámpa egyelőre még nem kapott árcédulát.

A Nanoleaf is az okosvilágításra “ment rá”, de ők beltéri termékeket mutattak be.

A Unified Hexagon idén is bemutatásra kerül tőlük, annak ellenére, hogy már a tavalyi CES-en is láthattuk.

Remélhetőleg idén már sikerül piacra dobniuk a hatszög alakú kütyüt, ránézésre igazán szépen fel lehet dobni velük egy szobát. A cég korábbi terméke, a Canvas ehhez hasonló, csak négyzet alakú:

Az okoscsempék érintéséhez HomeKit parancsokat is lehet társítani, így akár hasznosak is lehetnek ezek a dekorációs elemek.

A csempék vezérléséhez hamarosan elérhető lesz a tavaly októberben bejelentett Screen Mirror funkció, amihez ígéreteik szerint egyre közelebb állunk. Az automatikus vezérlést a CES-en demózni is fogják, és ha minden igaz, a Philips Hue Sync-hez hasonló funkcionalitást nyújt majd.

Emellett egész sorozatnyi egyéb okoskütyüt is bemutattak, köztük villanykörtéket és kapcsolókat is, melyekkel még okosabbá teheted otthonod belső fényeit:

A JBL sem ült a babérjain, 100 dollárra csökkentették AirPods-ellenfelük árát, ami így már a színes paletta mellett bőven izgalmas lehet sokaknak:

Akiknek azonban nem elég a TUNE 220TWS, azoknak mostantól egy profibb, 150 dolláros, teljesen vezeték nélküli fülessel is készült a cég, mely a 300TWS nevet kapta:

Míg a 100 dolláros modell csak a szokásos, kategóriában elvárt funkciókat hozza, addig a 300TWS már IPX5 cseppálló, illetve Google Asszisztenssel és Amazon Alexával is használható, valamint több okos funkcióval is rendelkezik.

A TalkThru automatikusan lehalkítja a zenét beszélgetés közben, az AmbientAware pedig beenged bizonyos erősebb, külső zajokat, hogy biciklizés közben biztonságosabb legyen a viselése.

Neked melyik a kedvenc újdonságod a CES 0. napjáról?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. A Ring cuccok jópofák, bár nem vágom hogy a pics@ba különböztet meg egy pizzafutárnak öltözött baltás gyilkost egy normál pizzafutártól :).
    Ha a solar lámpáik elérhető árban lesznek és lesz bennük elég kraft, hogy több óráig világítsanak akkor benevezek néhányra. Már évek óta agyalok ezen, legutóbb ott tartottam, hogy végigvezetek a térkő mellett egy kábelt és Philips HUE izzókkal, mozgásérzékelőkkel oldom meg a kerti világítást, de ha a solar cucc működne és esetleg home kit-es is lenne akkor az maga lenne a csoda :).

  2. Engem a Ring kamera már rég elvesztett. Durva mennyi privacy probléma van velük, ami persze igaz lehet másik cégre is, de hát :man_shrugging:t2:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Agent_H Avatar for Szifon Avatar for SzifonAdmin

Népszerű hozzászólások

  1. A Ring cuccok jópofák, bár nem vágom hogy a pics@ba különböztet meg egy pizzafutárnak öltözött baltás gyilkost egy normál pizzafutártól :).
    Ha a solar lámpáik elérhető árban lesznek és lesz bennük elég kraft, hogy több óráig világítsanak akkor benevezek néhányra. Már évek óta agyalok ezen, legutóbb ott tartottam, hogy végigvezetek a térkő mellett egy kábelt és Philips HUE izzókkal, mozgásérzékelőkkel oldom meg a kerti világítást, de ha a solar cucc működne és esetleg home kit-es is lenne akkor az maga lenne a csoda :).

  2. Engem a Ring kamera már rég elvesztett. Durva mennyi privacy probléma van velük, ami persze igaz lehet másik cégre is, de hát :man_shrugging:t2:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Agent_H Avatar for Szifon Avatar for SzifonAdmin