fbpx Skip to content

Az egészségügyi és fitnesz funkcióknak köszönhetően az Apple Watch bizonyos körökben már évek óta a legjobb okosóra, vannak azonban olyan felhasználásai, amikre elsőre nem is gondolnánk.

Az Apple is rájött arra, hogy az Apple Watch nem csak a sportolók számára lehet hasznos, ezért vezették be például tavaly a Series 4-gyel az elesés figyelést. Idén a watchOS 6 pedig elhozta a Zaj alkalmazást, mely egészen váratlan módon segített egy autista fiúnak.

A People magazin számolt be róla, hogy egy 21 éves texasi autista fiúnak mindennapi közösségi interakcióin változtatott az Apple Watch Series 4-en és 5-ön megtalálható Zaj alkalmazás.

Apja, Scott Bennett elárulta, hogy Sam nevű fiának komoly problémákat okozott az, hogy gyakran túl hangosan beszélt egy társalgás közben.

A 21 éves Sam az autista spektrumon elhelyezhető, ennek ellenére igazi tündér társaságban. „Az emberek egyszerűen imádják”, árulta el Scott a People magazinnak. Az egyetlen baj, hogy nem tudja kontrollálni a hihetetlenül hangos hangját. „Sose volt képes az irányítására”, árulta el az 59 éves Scott. „Éveken át küzdöttünk vele, már attól kezdve, hogy elkezdett beszélni, nagyon-nagyon-nagyon hangos volt.”

Természetesen ez nagyon megnehezítette az életüket és annak ellenére, hogy sokáig különböző módszerekkel próbálkozott, nem tudta rávenni Samet, hogy halkabb legyen.

És itt jött képbe az Apple Watch, melynek Zaj alkalmazása mutatja élőben, hogy hány decibelt mér az okosóra mikrofonja.

„Azonnal rájött, hogy hogy működik és elkezdte próbálni a saját hangjával és szinte azonnal halkabban kezdett beszélni (…) Először el se hittem. Azt mondtam magamban, hogy Cristy, a feleségem el se fogja hinni. Hihetetlen volt, amit láttam.”

Scott végül kitért arra is, hogy több mint 5 millió különleges bánásmódot igénylő ember van az Egyesült Államokban, akiken tud valahogy segíteni a technológia. Az ő fiának épp az Apple Watch Zaj alkalmazása segített, de mindenki egyedi és másoknak más segíthet. Örül annak, hogy ezt a lehetőséget megtalálta és izgatott, hogy megoszthatta történetét a világgal, valamint kíváncsian várja, még hogyan segíthetnek másokon a kütyük a jövőben.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for rgbx rgbx says:

    Ehhez azért nem kell fancy okosóra, mert lényegében bármilyen mikrofonnal rendelkező kütyüvel meg lehet csinálni a hardver határai között. Hogy ne menjünk nagyon messzire, iPhone-on is legalább egy évtizede elérhetők a hangerő mérő appok (gyors keresés: “Decibels” nevű app 2010 óta a store-ban). De azért jó olvasni ilyesmiről, hiszen bármilye kevés embert is érint ez a probléma, mégiscsak eredményt értek el egy egyszerű vizuális visszacsatolásos módszerrel.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for rgbx Avatar for Szifon

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for rgbx rgbx says:

    Ehhez azért nem kell fancy okosóra, mert lényegében bármilyen mikrofonnal rendelkező kütyüvel meg lehet csinálni a hardver határai között. Hogy ne menjünk nagyon messzire, iPhone-on is legalább egy évtizede elérhetők a hangerő mérő appok (gyors keresés: “Decibels” nevű app 2010 óta a store-ban). De azért jó olvasni ilyesmiről, hiszen bármilye kevés embert is érint ez a probléma, mégiscsak eredményt értek el egy egyszerű vizuális visszacsatolásos módszerrel.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for rgbx Avatar for Szifon