fbpx Skip to content

Júniusban mindenféle csinnadratta nélkül elindult az állami támogatással megvalósuló Nemzeti Mobilfizetési Zrt. mobiljegy rendszere. Nyáron még csak a repülőtéri 100E buszra szóló jegyet lehetett regisztráció után megváltani az alkalmazásban, szeptemberre azonban már napi- és hetijegyeket is tudtunk venni a BKK járataira.

Szeptember utolsó napjával pedig immár a kétheti és havi bérletek is elérhetővé váltak az alkalmazáson belül, ezzel igazából a rendszer megnyílt a nagyközönség számára is. Két évvel ezelőtt nyáron elég nagy port kavart az akkori mobiljegyrendszer és annak sebezhetősége, éppen ezért talán épp elővigyázatosságból döntött úgy a BKK, hogy csak szép lassan váltak elérhetővé az egyes jegytípusok, melyeknek listája még most sem teljes a papírlapúakhoz képest.

Bizonyára minden, Budapesten közlekedő olvasónk észrevette, hogy a metró megállókban és az első ajtós járatokon megjelentek QR-kódra hasonlító vizuális kódok, sőt még tájékoztató táblákat is láthattunk sokfelé, amelyek az új jegyrendszerre hívják fel a figyelmet. Az új rendszer használatához le kell töltenünk a Mobiljegy alkalmazást, majd egy gyors, de elengedhetetlen regisztráció után már láthatjuk is, milyen típusú jegyeket vehetünk meg. A jegyek és bérletek mindegyikénél látható az áruk mellett az is, hogy milyen járatokra érvényesek és melyekre nem.

Megvásárlásukhoz szükségünk lesz egy fényképes igazolvány számára (ugyanazok jók, mint a papíralapúhoz) és a bankkártyánkra, és ha minden rendben, maximum két percen belül már használhatóak a jegyek. Természetesen itt is megválhatjuk a jegyeinket előre, amelyek (jelenleg) a 100E jegyet kivéve az érvényességük kezdetekor automatikusan érvényessé válnak. Amint a jegy/bérlet az érvényes jegyeink közé került, már meg is kezdhetjük az utazást. A fizetés az OTP rendszerén keresztül zajlik, ami azért abszolút biztonságosnak tekinthető. Fizethetünk egyből a megvásárolandó jegyért, de feltölthetjük az egyenlegünket is, amiből később szabadon költekezhetünk. Ha minden igaz, a visszaváltott bérletek ára is egyenleg formájában jelenik meg, nem pedig visszautalásként.

Az új jegyrendszer alapja a vizuális kód, minden ezzel működik. Vagy az utas olvassa be a megálló vagy járat kódját, vagy az ellenőr az utasét. Az első ajtós járatoknál minden járműnek, a metróvonalakon pedig minden megállónak van egy egyedi kódja, amit felszálláskor be kell olvasni az alkalmazással, ez aktivál egy animációt a telefonon, ami képernyőfelvétellel nem rögzíthető, ez bizonyítja az ellenőr és a sofőr felé, hogy utazásra jogosultak vagyunk és már helyet is foglalhatunk. Az egyedi kódokon túl az animációk járatonként és megállónként is egyediek, így az ellenőrzést végző személy egyből látja, hogy a jegy az ő járatán vagy megállójában lett-e érvényesítve, hogy elkerülhetőek legyenek a visszaélések ha már mondjuk vonaljegy is kapható lesz.

  

Kelenföldön például az ellenőr hölgy megmutatta, hogy ennek a megállónak az animációja egy kis darucska a mai napon éppen, hiszen ez naponta változik, de ugyanekkor megkérdeztem azt is, hogy mi van akkor, ha nem olyan járatra szállok fel, ahol van már ilyen kód. A BKK honlapját végigolvasva, azt tudhatjuk meg, hogy ha jön az ellenőr, nem nekünk kell az ő kódját beolvasni, hanem ő fogja a mi jegyünkét szkennelni, amit a bal alsó sarokban található gombbal tudunk előhozni. Azonban arról nem írnak semmit se a honlapon, hogy mi van akkor, ha valamiféle rendszerhiba van és a mi kódunkat nem tudja beolvasni az ellenőr. Erre a kérdésemre az ellenőr hölgy adott választ, mégpedig úgy, hogy elővette a saját, kinyomtatott kártyáját a saját kódjával, ami hegyeket rejtett animáció terén (és fizikailag a hátlapon is) és azt mondta, ekkor ezt kell majd beolvasnom és ő abból látja majd, hogy érvényes-e a jegyem, vagyis ha egyezik az animáció a kártya hátlapján lévővel, akkor jók vagyunk. Ezt szerintem hasznos lenne a GYIK részlegben is leírni, de a lényeg, hogy már most zökkenőmentesen működik a rendszer a BKK összes járatán.

Az új rendszer sebezhetőségéről semmit nem tudunk, de csak remélni tudjuk, hogy nem jut elődje sorsára és végre mostantól mindig tudunk majd mobilon is jegyet venni.

Az alkalmazást magát jelkóddal levédhetjük, ami feloldható Touch ID-val és Face ID-val is, ami elég dicséretes dolog. Az egyik legfontosabb kérdés azonban az, hogy mi történik, ha lemerül a telefonunk vagy épp elfogy a mobilnet keretünk. A válasz viszonylag egyszerű: ugyanúgy megszívjuk, mintha nem lenne nálunk a papírszelvény, vagyis megtagadhatják tőlünk a felszállást vagy kizárhatnak az utazásból az ellenőrök és ugyanúgy pótdíjfizetésre köteleznek bennünket, amit a szokásos módon kell megtérítenünk.

Érthető okokból nem működik az se, hogy az igazolványszámunk alapján megnézik, van-e érvényes bérletünk, hiszen a telefonunkkal más vígan utazhat ez idő alatt, hacsak nem kedvezményes bérletről van szó, ugyanis ott továbbra is megfelelő okmánnyal kell a jogosultságot bizonyítani. Remélem, sikerül valami olyan megoldást is kifejleszteni, hogy lemerült telefon esetén mobilnet nélküli Apple Watch-on is érvényes kód jelenjen meg, mert azért egy éjszakai buliban nagyobb eséllyel merül le az iPhone, mint az óra.

Másik nagy kérdés, hogy a telefon elvesztése vagy készülékcsere esetén mi lesz az érvényes jegyekkel. A regisztráció a rendszerbe ugyebár elengedhetetlen, ami sokaknak nyűgnek tűnhet, de több előnnyel is jár. Ilyen például az, hogy korlátozott számban újra aktiválható a bérlet új készüléken is, de mindig csak egyen lehet aktív állapotú, hogy még véletlenül se próbálkozzon senki se trükközéssel. Akinek ez, a nem definiált néhány alkalom nem elég, az az ügyfélszolgálat segítségével tudja továbbiakban érvényesíteni a jegyét, ahogyan az esetleges igazolványszám csere is itt végezhető el.

Összességében én meg vagyok elégedve az új jegyrendszerrel, persze még bőven nem teljes vagy épp tökéletes, de sokkal átgondoltabb, mint elődje, és még mind az ellenőröknek, mind pedig az utasoknak lesz bőven mit megtanulniuk és megszokniuk, hogy ez a jövőben a leggördülékenyebben működhessen. Az egész fejlesztés célja, hogy egy olyan mobiljegyrendszer épüljön ki, ami nemcsak a BKK jegyekre lesz használható, hanem később MÁV és Volán járatokra is, sőt, ezek jegyeit egymás alkalmazásaiban is megválthatjuk majd és nem kell külön alkalmazásokat letölteni, bár erről még sok információ nem olvasható. Kérdés, hogy ez a rendszer és a kártya alapú RIGO hogyan lesznek egymással kompatibilisek és melyik lesz a végleges?

Te át fogsz állni mobiljegyre, vagy maradsz a klasszikus papíralapúnál?

Fényképek: Bodnár Patrícia

[appstore id=”1340923156″]

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!