fbpx Skip to content

Mint minden szoftverfejlesztés esetén, így az Apple-nél is eljut a folyamat odáig, amikor elhatározzák, hogy azon az adott ponton meghúzzák a határt, és végre hivatalosan, mindenki számára is elérhetővé fogják tenni az így megszületett verziót.

A cikk borítóképén a Voyager űrszondákra rögzített Golden Record látható, egyfajta párhuzamként a Golden Master kifejezéshez.

Ez tehát a GM, a Gold(en) Master, azaz a kiadásra szánt változat. Ez még nem a hivatalos verzió, hanem még egy azelőtti, legutolsó, már nem béta, de még nem a nagyközönség számára elérhetővé tett változat. Ennek a célja az, hogy ha a hivatalos megjelenésig hátralévő, jellemzően pár nap alatt még bármi, súlyosabb problémára fény derül, akkor azt orvosolni tudják a fejlesztők, és így a hivatalos változatban már azzal a hibával is kevesebb legyen.

Az Apple már RC-nek nevezi a kiadásra szánt változatot

Az Apple egy ideje már szakított a GM elnevezéssel, és helyette RC-ként adja ki a kiadásra szánt változatot. RC-ből pedig előfordul, hogy egynél több is érkezik.

A cikk további része még arról az időről szól, amikor az Apple GM-nek nevezte a kiadásra szánt változatot.

A külső fejlesztők számára gyakorlatilag nincs RC, csak GM

A konvencionális szoftverkiadási életciklus szerint a béta verziókat az RC, azaz a Release Candidate követné, ami a kiadásra jelölt változatot takarja, ami már kódkész, tehát tartalmaz minden funkciót, és nagy esélye van arra, hogy az legyen a kiadott termék, hacsak nem jelentkeznek vele súlyos hibák. Egy verzió akkor tekinthető kódkésznek, ha a fejlesztőcsapat tagjai egyetértenek abban, hogy új forráskódok már nem kerülnek ebbe a kiadásba. A kódban még történhetnek változtatások a meglévő hibák javítására, módosulhat a dokumentáció, és az adatfájlok is, de teljesen új kód már csak a következő kiadásba kerülhet.

Az életciklus következő lépcsőfoka az RTM, azaz a Release To Manufacturing, és a GM az gyakorlatilag az ebből a verzióból készített másolat. Az RTM annyiban különbözhet az RC-től, hogy az RC kiadása óta még esetlegesen felfedezett hibákat is már kijavították benne.

Ezt követi a GA, azaz a General Availability, vagyis a nyilvános, mindenki számára elérhető kiadás.

Az Apple a külső fejlesztők számára összesen csak a GM-verziót teszi elérhetővé a legutóbbi béta után, amiben viszont még kijavíthat hibákat, majd ezt követi pár nappal később a hivatalos megjelenés (GA).

A GM-et csak a fejlesztők és bétatesztelők kapják meg

A GM-et a béta programban résztvevők készülékei dobják csak fel a Szoftverfrissítés menüpontban, az adott szoftverek hivatalos, tehát nem béta verzióit használók készülékei viszont nem. Számukra majd a hivatalos verzió fog megjelenni, amikor az Apple azt kiadja.

A béta programban való részvételhez, és így az egyes verziók, valamint a GM letöltéséhez a fejlesztői vagy nyilvános béta profilnak kell fent lennie a készülékünkön, vagy pedig a Szoftverfrissítés opcióban megjelenő Bétafrissítések alatt be kell kapcsolnunk a bétát. Másik lehetőségként a fejlesztői központból tölthetjük le az IPSW-t, ha számítógép segítségével szeretnénk frissíteni.

A nyilvános béták telepítéséről bővebben például itt: Elérhető az iOS 17, az iPadOS 17, a watchOS 10, a tvOS 17, a HomePod Software 17 és a macOS Sonoma nyilvános béta verziója.

A GM nem minden esetben ugyanaz, mint a későbbi, hivatalos verzió

Sok esetben a hivatalos verzió egy az egyben megegyezik a GM-mel, mert semmi olyan hibát nem fedeztek fel benne, ami lenne akkora prioritású, hogy a megjelenést késleltethetné, és emiatt már muszáj előtte kijavítani.

Amennyiben pedig bármi ilyen hibát felfedeznek, akkor a hivatalos változat magasabb build számot kap, mint a GM, így még azok számára is megjelenik frissítésként, akik már frissítettek korábban a GM-re. Erre már többször is volt példa, így nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy a GM lesz a hivatalos verzió.

Az is előfordult már, hogy egymás után több GM is volt egy adott verzióból, éppen azért, mert az elsőben felfedezett hibát kijavították, és még a hivatalos kiadás előtt újból kiküldték tesztelésre a fejlesztőknek és a bétatesztelőknek.

Összefoglalva

A GM, illetve jó ideje már RC egy, a legutóbbi bétát követő, de még a hivatalos megjelenés előtt, a fejlesztők és bétatasztelők számára elérhetővé tett változat, ami a legtöbb esetben egyébként megegyezik a későbbi, hivatalos verzióval.

A GM-et vagy RC-t csak a béta programban résztvevők készülékei dobják fel a Szoftverfrissítés menüpontban, ha ki van választva a Bétafrissítések alatt az adott béta.

Ha valaki nem bétázik, akkor neki az RC nem fog mehjelenni, csak majd a hivatalos, mindenki számára elérhető változat.

Legutóbbi frissítés: 2023.07.20.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. És tényleg kijött egy cikk a GM-ről :joy:

  2. Avatar for kchris kchris says:

    ami most erdekes hogy OTA frissitessel nem lehet GM-re frissiteni a kavarások miatt… barmilyen profillal a 13.1 betara vinne fel.

  3. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nem az első ilyen eset, hogy párhuzamosan több béta fut. IPSW-vel felteheted a GM-et, vagy a béta profil törlése után majd a hivatalos verziót.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for kchris Avatar for MySeeGee Avatar for Jadeye

Népszerű hozzászólások

  1. És tényleg kijött egy cikk a GM-ről :joy:

  2. Avatar for kchris kchris says:

    ami most erdekes hogy OTA frissitessel nem lehet GM-re frissiteni a kavarások miatt… barmilyen profillal a 13.1 betara vinne fel.

  3. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nem az első ilyen eset, hogy párhuzamosan több béta fut. IPSW-vel felteheted a GM-et, vagy a béta profil törlése után majd a hivatalos verziót.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for kchris Avatar for MySeeGee Avatar for Jadeye