fbpx Skip to content

A The Information információi szerint az Apple egy iPhone-ok közti, közvetlen kommunikációra alkalmas walkie-talkie (adó-vevő) funkción dolgozott, de egyelőre nem lesz belőle semmi.

A funkció elméletben cégen belül a “Project OGRS” (Off Grid Radio Service – lefedettség nélküli rádiós szolgáltatás) névre hallgatott és az Intellel együttműködésben dolgoztak rajta. De miért is lett volna ez jó nekünk?

The Information: Megbízható források szerint az Apple az Intellel közösen dolgozott egy olyan technológián, ami lehetővé tette volna, hogy a felhasználók közvetlen üzeneteket küldjenek iPhone-ok között a mobilhálózatot megkerülő, távolsági rádióhullámok használatával.

A technológia a walkie-talkie-hoz hasonlóan működött volna, csak szöveges üzenetekre, ezzel lehetőséget adva az embereknek, hogy olyan helyeken is kommunikáljanak, ahol nincs szolgáltatói lefedettség.

Ha minden igaz, a “Project OGRS” a 900 MHz-es tartományt használta volna, amit jelenleg például az ipari környezetben használnak a rádiós kommunikációra.

Az Apple-nél állítólag Rubén Caballero felügyelte a projektet, de ő áprilisban elhagyta a céget. Elképzelhető, hogy nélküle nem tudták folytatni vagy csak senkit nem érdekelt eléggé.

Egy másik ok, ami indokolhatja a szöveges walkie-talkie jegelését, hogy a funkció működéséhez Intel modemnek kéne lennie az iPhone-ban. A cég viszont az elkövetkező pár évben lehetséges, hogy ismét a Qualcomm modemeit fogja használni, ha már az év eleji pereskedés után erre ismét lehetősége van, és a Qualcomm piacvezető az 5G modemek esetén is, amit az Apple elvileg a 2020-as iPhone-okba terveznnek beletenni.

Az Apple persze közben megvette az Intel mobilos modem részlegét, így könnyen előfordulhat, hogy az adó-vevő funkció fejlesztéséhez is visszatérnek majd, amikor már a saját modemeiket teszik a jövő iPhone-jaiba.

Szerinted szükség lenne egy, az iPhone-ok közti közvetlen kommunikációra, ami megkerüli a mobilhálózatokat?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for rgbx rgbx says:

    Sajnos a 446 MHz-es PMR-eknek se túl nagy a hatótávolsága (pl. erdőben csak néhány száz méter), a 900 MHz pedig még nehezebben hatol át a tereptárgyakon a rövidebb hullámhosszából kifolyólag. Ezért szerintem értelmetlen egy ilyen irányú fejlesztés, mivel csak nagyon szűk körű felhasználási lehetőségei vannak. Ha mondjuk nem :apple:-only szabvány lenne, hanem rendes walkie-talkie-kkal (PMR446) lehetne kommunikálni, akkor valamivel hasznosabbnak találnám a fícsört, mert akkor túrázni eggyel kevesebb kütyüt kéne vinnem. Persze akkor meg úgy nézne ki a telefon, mint a Runbo X5, egy bazi nagy lecsavarható antennával. :smile:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for rgbx Avatar for Szifon