Végre megjelent a Sky: Children of Light

2017. szeptemberében járunk, amikor az iPhone X bemutatóján Jenova Chen, a thatgamecompany vezetője lerántotta a leplet a hamarosan érkező, iOS-exkluzív játékukról, a Sky-ról. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és nem egy új, még erősebb hardverrel rendelkező iOS eszköz is megjelent, mint az akkor csúcsnak számító iPhone X, de most, majdnem két évvel később végre megjelent a játék.

A fejlesztő cég neve ismerősen csenghet sokaknak, hiszen nekik köszönhetjük a gyönyörű és magával ragadó Flowert is, amiről korábban már mi is írtunk. A minőséget nemhogy tartani, de emelni is tudták a fejlesztők és egy hihetetlen látványos játékot hoztak össze és most itt nemcsak a grafikára értem, hanem az egész atmoszférára, amit megalkottak számunkra egy elég érdekes és elvarázsoló történettel vegyítve.

Anno a bemutató során sem tudtunk meg igazán sokat a Sky: Children of Light történetéről, de az biztosan látszott, hogy elég hangulatos lesz a felhők fölött repkedni, azonban a kész játék se lett szájbarágós a történet terén, nagyon sok része ránk, játékosokra van bízva, hogy mit képzelünk bele. Annyi azonban mindenki számára világos, hogy eltűntek a csillagok az éjszakai égboltról és őseink szelleme a segítségünket kéri, hogy elődeink lelkeit felszabadítva csaljuk vissza a fényt az éjszakába. Mindezt úgy kell végrehajtanunk, hogy nincs semmiféle narráció a játékban, de még így is teljesen érhető szinte minden és teljesen élvezetes is így.

A játék során a világ hét régióját kell felfedeznünk, hogy minél több lelket felszabadítva hősünk is fejlődhessen és újabb képességekre tehessen szert. Minden régió teljesen máshogy néz ki, van, amikor zöld lankákon kell szaladnunk vagy épp elsuhannunk felettük, de olyan is, amikor sötét katakombákban kell bolyonganunk, vagy épp egy eső áztatta erdőben kell úgy haladnunk, hogy a víz ne nagyon érjen hősünkhöz, mert az kiolthatja a lángját.

A Sky elsőre egy egyszemélyes játéknak tűnik, de valójában nem az, mert más játékosok is valós időben ugyanarra barangolnak, mint mi, és velünk interakcióba léphetünk, sőt, kell is, hiszen nagyon sok puzzle csak együttes, akár 7-8 fős csapattal oldható csak meg. Ez elsőre kicsit nehézkes tud lenni, hiszen nem nagyon lehet a többi játékossal a klasszikus értelemben véve kommunikálni, hanem először meg kell gyújtani egymás gyertyáját és barátkozni kell, majd a különböző érzelmekkel és jelzésekkel, amiket a játék során elsajátítottunk, kell elmagyaráznunk, mit is szeretnénk, merre menjük tovább. Érdekes megoldás, de mindenképp szórakoztató.

Az iPhone X bemutatójakor sokan jogosan gondolhattak arra, hogy a Sky is csak egy, az új készülék képességeit bemutató, inkább demónak tekinthető alkotás, és nem egy tényleges, élvezetes, több órás játékélménnyel rendelkező valami. A fejlesztőknek sikerült erre rácáfolniuk, és még a régebbi készülékeket használókra is gondoltak, ugyanis több grafikai beállítás közül is választhatunk készülékünk és akkumulátorunk alapján. Energiatakarékos és normál mód mellett van egy maximális teljesítményű 60fps-sel, és egy maximális felbontású is, igaz, ez csak 30fps-sel hajlandó futni. Én iPad mini 5-ön próbáltam ki a játékot, hiszen az teljesítményben jobb, mint az iPhone X-em, és bár miután ráadtam a grafikai kakaót, kezdett melegedni a készülék, de abszolút nem vészes mértékben, viszont a látvány sokat változott.

Az ilyen minőségű játékokért egész szép összeget elszoktak kérni a fejlesztők, vagy pedig eléggé lekorlátozzák az ingyenes játékmenetet, azonban a Sky esetén ez nincs így, hiszen teljesen ingyenesen letölthető és végig is játszható. Természetesen vannak benne mikrotranzakciókkal megvásárolható elemek, de ezek csak felgyorsítják a játékmenetet, nem kell annyit gyűjtögetni, vagy épp hősünk megjelenését tudjuk így megváltoztatni, de ezenkívül semmi másban nem befolyásolják, ami nagyon jó hír, ezért aki eddig habozott, hogy megéri-e neki, az gyorsan indítsa el az App Store-t és töltse le, nem fog csalódni.

Sky: Children of the Light
  • Sky: Children of the Light
  • Méret: 187.66 MB | Verzió: 0.5.7
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Nem sokáig marad ios exluzív. Már a play áruházban megy az előregisztráció
    Sky

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!