fbpx Skip to content

A Lime és Xiaomi M365 roller tesztünk után a Ninebot by Segway ES1 és ES4 verziói is a kezünkbe kerültek. Az elektromos rollerezés terjed hazánkban, főleg Budapesten, amivel szerintünk nincs is probléma – természetesen a közlekedési szabályok betartása mellett.

Segway Ninebot ES1 és ES4

A Segway terméke jobban hasonlít a már korábban említett Lime-ra, de alapjában véve egy előrelépésről beszélünk még a Xiaomihoz képest is. A Ninebot ES1 a cég belépőszintje, ami tulajdonképpen párban van a Xiaomival, az ES4 változat pedig a felturbózott, akár 45km út megtételére és 30km/h-s sebességre képes roller.

A Ninebot termékei robusztus rollerek, rájuk nézel és “érzed benne az anyagot”, hogy bizony a cég nem fukarkodott, jó minőségű anyagokból rakta össze. Rendelkeznek teleszkóppal, avagy rugós lengéscsillapítóval is, de míg az ES1 csak elsőt, addig az ES4 már hátsót is kapott, tehát két teleszkóppal rendelkezik!

Mindkét roller kapott kijelzőt, amin láthatjuk az aktuális sebességet, illetve a hátralévő akkumulátor szintet is. Ez körülbelül olyan, mint az Apple-nél: van néhány csíkunk, de ahhoz, hogy pontos adatot kapjunk, már alkalmazást kell használnunk. A roller Bluetooth kapcsolattal rendelkezik, így mindenféle információt kapunk, és beállítást eszközölhetünk rajta.

Segway Nonebot ES4 kijelzo

Az ES1 egy belépőszint, így közel 10-12km-t képes elmenni egy töltéssel és 20km/h sebességre képes. Nem is szeretnék bővebben kitérni rá, mert csak abban az esetben érdemes elgondolkozni rajta, ha nekünk a fentiek elegek, illetve nagyrészt az ES4 funkcióit is tudja, ezt jelezni fogom a cikk további részében van.

Ninebot by Segway ES4 – az igazi elektromos roller!

A Xiaomi M365 belépő után az ES4 az, ami effektíve már eléri azt a szintet, amire már azt mondjuk, hogy használható, és itt most a sebességre és a hatótávra gondolok. A maximum 45km-es hatótáv már több mint elegendő az átlagember számára, és a 30-33km/h is, ha kellő rutinnal rendelkezünk már.

A Ninebot rollerek kerekein a gumi tömörgumi, tehát defektre nem kell számítanunk. Ezzel együtt azonban az utat is jobban érezzük, de ennek a tompítására kaptunk egy első és hátsó teleszkópot is. Igaz, ezek azért az idővel recsegnek-ropognak majd. Az akkumulátor a kormányrúd belsejében helyezkedik el, bár a plusz akkumulátorral azért az első rész már nehezebb, tehát sebesség kellhet az egyes buckákhoz.

(A képen az ES1 első teleszkópja látható, ami természetesetesen a kettesen is ugyanaz)

A roller rendelkezik első és hátsó lámpákkal. A hátsó lámpák két oldalt fékezéskor (inkább nevezzük lassításnak, de erről később) pirosan világítanak, jelezve a többi közlekedőnek, hogy mi bizony meg szeretnénk állni. Így remélhetőleg nem fognak belénk rohanni. Ezen felül nagyon “menő” alsó LED világítást is kaptunk, amit akár mindenféle színekkel villogva is használhatunk, hogy éjjel felkeltsük az érdeklődést magunkra. Az első lámpát egyébként beépítve találjuk és elég erős fénye van este is, nincs rá panaszom.

Sebesség és fékezés

Az M365 25km/h sebessége után a 30-33km/h már száguldás, a szó szoros értelmében. Már előre kell gondolkoznunk, ha meg szeretnénk állni, vagy éppen hol “csapatjuk” neki, mert a magyar utak azért erősen problémásak egyes esetekben. A Segway 20km/h-s sebesség esetén 4 métert ad meg, gondoljunk bele, ez mennyi lehet 30-33km/h-val… Sokkal több. A fékezés nem éppen előnye a rollernek, így ehhez hozzá kell szokni. Minden roller más és más, a Ninebot nem rendelkezik hátsó tárcsafékkel, helyette motorféket és elektromos féket használhatunk, illetve a hátsó sárhányóra taposva a hátsó kerék is fékezhető. A fékkar viszont az első kereket fékezi csak, ami miatt a hirtelen megállás az akkumulátorok miatt előre eltolódott súlypont miatt adott esetben előre esést is eredményezhet – de az ember hamar megtanulja, hogy fékezéskor kissé hátra kell dőlni, ezt ellensúlyozandó, illetve az is sokat segít, ha közben a sárhányóra is rátaposunk. (Ezzel szemben a Xiaomi esetén például nem csak hogy nem lehet, de nem is célszerű a hátsó sárhányót taposni a féklámpa vezetékelése miatt.) Ez azt jelenti, hogy gondolkozni kell, ha meg akarunk állni.

A sebesség persze sok esetben jó, én kereken 15 perc alatt teszek meg 5km-t, mutatom térképen:   

Tehát az utaktól és persze forgalomtól függően azért a város egyik feléből a másikba viszonylag gyorsan el lehet jutni. Konkrétan a BKV-t lenyomja ez a sebesség, ha ügyesek vagyunk. Tehát előbb ott lehetünk, mint tömegközlekedéssel. Manapság pedig a felújítások a pótlóbuszok miatt még kényelmetlenebb a tömegközlekedés, tehát a roller számomra egy hatalmas plusz pont.

Hatótáv – az, ami számít!

Jól hangzik a 45km-es hatótáv, de természetesen azt igencsak ideális esetben bírja ki a roller. Mire számíthatunk akkor? Én nem vagyok egy könnyű ember, így 100kg-os súlyommal a 30km-t céloztam meg. Mindig Sport módban hagyva a rollert közel 23-25km-t mentem vele és akkor még mindig 30%-on volt az akkumulátor, tehát ilyen súllyal, átlagosan maximális sebességgel, minimális emelkedővel a 30km teljesen reális és hozható!

Múlt héten fixen kellett időre mennem minden nap. Akkor teljesen hasonló utakat tettem meg, a fenti 5km-es távokat, ilyenkor, ha 100% töltöttséggel indultam el, 88%-kal értem be, tehát 5km-en 12%-ot fogyasztottam el. Ez azt jelenti, hogy akár a 45km-t is bírná, de nyilván a fenti már egy megszokott útvonal volt, folyamatos haladással a bringa utakon és így tovább… Tehát a Ninebot ES4 képes arra a sebességre és hatótávra, amit ír!

A rendszer egyébként okos, az akkumulátor erő csökkenésével a maximális sebességet is csökkenti. Tehát 50-60%-on már csak mondjuk 28-29km/h-s sebességgel mehetünk, és ez folyamatosan csökken, az akkumulátor időt kitolva.

Összecsukható = meg több hatótáv

Ahogy a legtöbb elektromos roller, úgy Ninebotok is összecsukhatóak. Ez azt is jelenti, hogy a BKK járataira is felvihetjük, például a bringával szemben a metrón is utazhatunk vele. Természetesen az ES4 a maga 14kg-ával már nehéz, nem igazán szeretnéd cipelni. Az ES1 11kg, tehát azt még úgy ahogy viszed, de ezt már a plusz akkumulátor miatt is nehezebb megfogni.

Az ES4 a maga dupla akkumulátorával erősebb is, eddig nem volt olyan emelkedő, amint ne mentem volna fel.

Tippek – trükkök

Alapjában véve a rollert ugyanúgy le lehet kötni, mint bármelyik biciklit, szóval bárhol ott hagyhatjuk, csak érdemes mondjuk a bringás táskát levenni róla. Sokszor bevihetjük az adott üzletbe is, nagyobb Spar vagy Tesco esetén én összecsukva beviszem és lerakom valahova, illetve plázáknál simán van benti bringa tároló is, nem csak kültéri.

WesEnd bringa tároló

(A kép egy korábbi cikkünkből való, WestEnd parkolóház, nem kinti tárolás)

Ezeket ki kell használni, mert ott kamera is szokott lenni, sokkal kevesebb az esélye, hogy baj történjen. Ha ebédelünk valahol, akkor biztos megengedik, hogy töltsük a rollert is, sőt, ezt akár vonaton is megtehetjük, ha ügyesek vagyunk! Lényegében sok helyen tölthetjük, csak kreatívnak kell lennünk.

Konklúzió

A Ninebot by Segway ES4 szerintem egy erős középkategória, aminél már nem kell azon gondolkoznod, hogy mikor fog lemerülni alattad a roller. Az akár 45km-es hatótáv bőven elegendő mindenki számára, a sebesség ugyancsak több mint elég. Mióta komolyabban rollerezem, rengeteg bringa utat fedeztem fel és időt spóroltam meg. Egyre több emberrel találkozom, aki elektromos rollerezik, és azt látom, hogy az emberek szeretik. Ez körülbelül olyan, mint egy autó, felpattansz és elugrasz vele, csak közben egy teljes töltés 10-20Ft-ba kerül otthon, és akkor még sokat mondtam.

Arról nem beszélve, hogy nem kell átszállnod, nem kell másokkal foglalkoznod. És mi van ha esik? BKK-ra szállsz vagy taxiba rakod és már otthon is vagy! Adott esetben egy 8 órás munka után a Városligetben átívelő utadon magadba szívhatod az energiát! ?

A Ninebot by Segway ES4-et meg tudjátok vásárolni a Styleboltban és most dupla 25.000Ft értékű kupont is kaptok a vásárlás után, tehát összesen 50.000Ft értékben tudtok még vásárolni a boltban ingyen!

[wp-review id=”112766″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for hepike hepike says:

    “A rendszer egyébként okos, az akkumulátor erő csökkenésével a maximális sebességet is csökkenti. Tehát 50-60%-on már csak mondjuk 28-29km/h-s sebességgel mehetünk, és ez folyamatosan csökken, az akkumulátor időt kitolva.”

    Ezt biztos, hogy szoftveresen csinálja és nem pedig csak sima fizika? P=U*I, ahol U és I is felülről korlátos. Ha U csökken (az akku feszültsége csökken), akkor ugyan akkora P-hez (teljesítményhez) I-nek nőnie kell. I (áramerősség) viszont nem nő a végtelenségig, mivel felülről korlátos, így csak addig nő, amíg az elektronika engedi. Ha viszont U tovább csökken, I meg nem nő, akkor a P csökken, azaz lassulunk, mert csökken a teljesítmény.

  2. Nem tudom :smiley: nem értek hozzá. De lehet benne logika.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for hepike Avatar for Szifon Avatar for SzifonAdmin

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for hepike hepike says:

    “A rendszer egyébként okos, az akkumulátor erő csökkenésével a maximális sebességet is csökkenti. Tehát 50-60%-on már csak mondjuk 28-29km/h-s sebességgel mehetünk, és ez folyamatosan csökken, az akkumulátor időt kitolva.”

    Ezt biztos, hogy szoftveresen csinálja és nem pedig csak sima fizika? P=U*I, ahol U és I is felülről korlátos. Ha U csökken (az akku feszültsége csökken), akkor ugyan akkora P-hez (teljesítményhez) I-nek nőnie kell. I (áramerősség) viszont nem nő a végtelenségig, mivel felülről korlátos, így csak addig nő, amíg az elektronika engedi. Ha viszont U tovább csökken, I meg nem nő, akkor a P csökken, azaz lassulunk, mert csökken a teljesítmény.

  2. Nem tudom :smiley: nem értek hozzá. De lehet benne logika.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for hepike Avatar for Szifon Avatar for SzifonAdmin