fbpx Skip to content

Az Apple Card tavasszal debütált, pontosabban márcus 25-én jelentette be az Apple, azonban ez a történet még 15 évvel ezelőttre, Steve Jobs-hoz vezethető vissza, erre utal egy blogbejegyzés.

Az iDownloadBlog szerint az Apple logóval ellátott hitelkártyát már 2004-ben megálmodta Steve Jobs, de akkoriban a tárgyalások még nem vezettek eredményre, és a mögöttes koncepció is kicsit más volt.

Ken Segall, az Apple egykori hirdetési vezetője szerint az Apple már 2004-ben megtette első erőfeszítéseit az Apple bankkártya felé. Az Apple Card bemutatásakor pozitív és negatív vélemények is voltak vele kapcsolatosan, többek között az is, hogy Steve Jobs soha nem talált volna ki ilyet. Nos, ezt Segall cáfolta a blogbejegyzésével: Jobs fejéből már 15 éve kipattant az ötlet, de végül nem valósult meg.

Segall szerint Jobs egy Apple márkájú MasterCard hitelkártyát tervezett, amelyet „Apple Card” névre keresztelt, valószínűleg ez segítségére volt a jelenlegi vezetői csapatnak és a döntéshozóknak az aktuális kártya névadásánál is. Jobs ötlete az volt, hogy a vásárlások után úgynevezett iPontokat kaptak volna a vásárlók, amelyeket az iTunes Store-ban válthattak volna be. Jobs meg is kezdte a tárgyalásokat a MasterCarddal, de végül nem sikerült megállapodást kötniük, így semmi nem lett a projektből.

https://youtu.be/HAZiE9NtRfs

Az Apple tehát tulajdonképpen folytatta Jobs tervét és létrehozta az Apple logóval ellátott MasterCard hitelkártyát Apple Card néven, a koncepció azonban más lesz. A nyáron megjelenő bankkártyával való vásárláskor ha az Apple Cardot az Apple Pay-jel használjuk, 2%-os pénzvisszafizetés jár, ha pedig Apple hardvert vagy szolgáltatást vásárolunk, 3%-os pénzvisszafizetésben részesülünk. Ha a fizikai Apple hitelkártyát használjuk egy normál vásárlás esetén, 1%-os pénzvisszafizetés jár.

Az Apple Card nyáron érkezik az USA-ba, azonban sajnos Magyarországon erre még várni kell, de reméljük, mihamarabb mi is használatba vehetjük majd az Apple saját hitelkártyáját.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for pAnk pAnk says:

    Milyen formában térülnek vissza az emített “százalékok”?

  2. Avatar for mark.t mark.t says:

    Daily Cash a neve és az Apple Cash kártyára jön vissza majd arról költhető :slight_smile:

  3. Szerintem csak az ezzel járó pénzt álmodta meg, az apple paynek 5 év kellett, hogy Magyarországra érjen, ennek a szolgáltatásnak mennyi kell? Ezért kár ebbôl hírt csinálni.

  4. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ez olyasmi, mint a “ha írunk róla, az a baj, ha másutt olvasod, de itt nem, akkor meg az a baj”. sosem lehet mindenkinek megfelelni. ez egy Apple-ös hír, ergo írtunk róla.

  5. Avatar for mark.t mark.t says:

    Új iPhoneról se írjatok csak amikor nálunk is kapható már rá egy hétre :upside_down_face:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for mark.t Avatar for Szifon Avatar for CsukiZoli Avatar for pAnk Avatar for Jadeye