fbpx Skip to content

A MacBook Pro és az Air vagy az iMac sok ügyfelünknek mindennapos használati eszköze, ezeken dolgoznak, neteznek, filmeznek. Míg mi minden nap tisztálkodunk, addig ezek a becses eszközök jó esetben is csak 1,5-2 évente jutnak el “wellnesezni”. A por az összes számítógép nagy ellensége, mivel ezeknél a gépeknél aktív léghűtést alkalmaznak, vagyis a por a hűtésül szolgáló levegővel együtt jut be a gépbe. Idővel a ventilátor lapátokat finom por réteg borítja, mely nagy fordulatszámon a csapágyak kiegyensúlyozatlanságához vezet, ekkor kezd el a gép hangosan zúgni. A hűtőbordáknál a legnagyobb a levegő áramlása, ha ezek a kis lamellák eltömődnek, akkor elégtelen lesz a hűtés.

A hardveres karbantartásra minden gépnek szüksége van, egyrészt az időszakos takarítás miatt, másrészről pedig ha ezt rendszeresen elvégeztetjük, úgy komolyabb problémákat is megelőzhetünk. A procedúra a gép külső-belső portalanítását, tisztítását és a hővezető paszta cseréjét foglalja magába.

A kelleténél többször érkeznek gépek hozzánk úgy, hogy a szomszéd vagy jó barát oldotta meg otthon a gép tisztítását. A probléma az, hogy a legtöbb esetben ez szakszerűtlen megoldásokkal párosul, hiszen a művelethez legtöbbször a gép teljes szétszerelése szükséges. Sok esetben nem kerül vissza minden csavar a helyére, vagy össze lettek cserélve. Az alaplap és például a ventilátorok rögzítéséhez is eltérő méretű csavart használtak az Apple mérnökei, és ha ezek rossz helyre kerülnek, könnyen problémát okozhatnak.

A hardveres karbantartás nem egy könnyű javítás, mivel, nemcsak precizitást és magas szintű szakértelmet, hanem az ESD szabványnak megfelelő professzionális szerszámokat, eszközöket igényel. A legnagyobb hiba, ha a hátlap leszerelése után nem az áramtalanítás az első lépés. Nem megfelelő szerszámot használva komoly zárlatot idézhetünk elő az alaplapon. Az egyik sérülékeny pont a billentyűzetfólia alaplapi, speciális csatlakozója, ahol a szalagkábel behelyezése után egy műanyag alkatrészt hajtunk le, ez szorítja az érintkezőkhöz a szalagkábelt a kontakthibák elkerülése végett. Ezt az alkatrészt nagyon könnyű letörni. Minden esetben célszerű szakértő kezekre bízni az efféle beavatkozásokat, nem érdemes megpróbálni ezen spórolni, mert olyan hibát okozhatnak, ami a megspórolt összeg többszöröse lehet.

A hővezető paszta egy több összetevőből álló anyag, mely egy vékony rétegben borítja a CPU/GPU-t. Feladata, hogy a processzor által termelt hőt átadja a hűtőbordára, ami a ventilátorral keltett légmozgás által távozik a gépből. A paszta cserénél pontosan kimért mennyiség kerül felvitelre, a processzor felületét egyenletesen vonjuk be. Túlzásba vitt paszta felvitel esetén pont az ellenkező hatást érjük el. A paszta idővel veszít hővezető képességéből, az állaga is megváltozik, mondhatni megkeményedik, porózussá válik, ezáltal már nem tudja ellátni a feladatát, ami a gép és a rajta található alkatrészek felmelegedéséhez, extrémebb esetben az alaplap meghibásodásához vezethet. A paszta elöregedése, kikeményedése használattól függően nagyjából 1-1,5 év. Felhasználási területtől függően érdemes ebben az intervallumban megejteni az időszakos karbantartást.

Az iSamurai-nál a következő két hétben (május 26-ig) a MacBook készülékek karbantartását akciós áron végezzük el 2-3 óra alatt (szervizterheltségtől függően maximum 24 óra alatt), amihez hozzátartozik a gép teljes külső és belső tisztítása, illetve a hővezetőpaszta cseréje – a részletekért kattints ide.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for TeXe TeXe says:

    Mennyire megbízható ez a szervíz? Mert mostanába hallok olyat hogy full hanyagul csinálják szervizekbe ezt a hardveres karbantartást.

  2. Avatar for zsoxxa zsoxxa says:

    Epülék gyárilag túltolják a pasztamennyiséget, jóformán leburkolják vele a lapkát, nem csoda, hogy főnek ezek gépek, a “hűtőegység” (aka borda, hővezető, leszorító) egy rakás katasztrófa.
    Galliummal, meg egyedi hűtőtesttel már egész faszán lehet hűteni, mondjuk render alatt ígyis alulról súrolja a 80 fokot.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for zsoxxa Avatar for Szifon Avatar for TeXe

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for TeXe TeXe says:

    Mennyire megbízható ez a szervíz? Mert mostanába hallok olyat hogy full hanyagul csinálják szervizekbe ezt a hardveres karbantartást.

  2. Avatar for zsoxxa zsoxxa says:

    Epülék gyárilag túltolják a pasztamennyiséget, jóformán leburkolják vele a lapkát, nem csoda, hogy főnek ezek gépek, a “hűtőegység” (aka borda, hővezető, leszorító) egy rakás katasztrófa.
    Galliummal, meg egyedi hűtőtesttel már egész faszán lehet hűteni, mondjuk render alatt ígyis alulról súrolja a 80 fokot.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for zsoxxa Avatar for Szifon Avatar for TeXe