Szétszedték az AirPods 2-t is

Az iFixit csapatának neve már biztosan ismerős, ha kicsit is érdekel, hogy mi van Apple és más termékek belsejében. Amint megjelenik egy új, ők darabokra szedik, hogy megmutassák, mi van benne és végül értékelik az adott eszköz javíthatóságát egy 10-es skálán.

Természetesen a darabokra bontást az új AirPods 2 sem úszta meg. Az iFixit felnyitotta a fülhallgatókat és az új vezeték nélküli töltőtokot is.

iFixit: Nagyon boldogok voltunk, amikor szétszedtük a Samsung Galaxy Buds fülest, amely bebizonyította, hogy a vezeték nélküli fülhallgatók javíthatóra is készíthetők. Az új AirPods szétszedése azonban déjà vu volt: ugyanolyan agresszív rongálásra volt szükség, mint amit a 2 évvel ezelőtti verzióján használtunk.

Igen, a fülesekben új és menő H1 chip van, de továbbra is elektronikai hulladékká válnak rövid időn belül, ezért úgy érezhetjük, hogy az Apple nem jó irányba frissítette.

A fülhallgatók kapcsán az iFixit elárulta, hogy tömegük nem változott, továbbra is 4 grammot nyomnak és változatlanul is 93 mWh-s akkumulátor van bennük. Az egyedüli igazi változást az új H1 chip jelenti.

A vezeték nélküli töltőtoknál már nagyobb izgalmakról számoltak be. Az új tok 2,3 grammal nehezebb, így már 40 grammos, valamint az Apple újratervezte a nyitózsanért. Elképzelhető, hogy az előző zsanér bezavart volna a Qi töltéshez szükséges tekercsnek, ezért az Apple egy kompaktabb, de tartósabb zsanért tett az új tokra.

Érdekes változás még, hogy a tok áramköreit az Apple egy víztűrő borítással vonta be, aminek köszönhetően valószínűleg jobban bírja az új tok az esőben való használatot.

Az új töltőtok belsejében továbbra is 398 mAh-s akkumulátor van, mint elődjében, az Apple itt sem emelt kapacitást.

iFixit: Az új töltőtokot tartósságra tervezték, de nem javíthatóságra. A tartósabb zsanér és a víztűrő borítás a belső részeken kevesebb meghibásodáshoz fog vezetni remélhetőleg, mert a termék többi része továbbra is borzasztóan (vagyis leginkább sehogyan sem) szervizelhető.

Összefoglalójában az iFixit 0 pontot adott az AirPods számára javíthatósági szempontból, valamint ismételten kifejezték, hogy csalódtak a termék szinte javíthatatlan mivoltában.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. dokk says:

    Azért elég vicces, hogy halál drágán megveszel egy olyan cuccost, aminek nem lehet cserélni az aksiját. Az enyém most egy éves és imádom. Gondolom három év felett már ratyi lesz az akku.

  2. igen :smiley: nekünk 3 éves és már nem nagyon bír ki egy filmet sem.

  3. expa says:

    Fogyasztó társadalom alma módra…

  4. Put2 says:

    Hát… szerintem nemsokára észbe kell, h kapjanak mert külömben rohadni kezd az alma… Samsung kezdi lelépni az almát! Ha tovább folytatják ez a ki ha én nem stillust, és szarnak arra, hogy felhasználo barát termékeket gyártsanak, értem itt azt: valaki vett egy AirPods-t, beszarik neki gari idő után, majd bemegy, hogy javítatsa meg és nem az van, oké, akksi csere 10e ft… hanem, hogy kuka vegyél újat… Az kicsit felháborító! Főleg abban a tudatban, hogy 60e ft. Szerintem az akksin kívűl más nemigen tud tönkremenni benne… Ha igen, akkor tévedtem! Még a 90években kaptam karácsonyra egy fülest. Semmi extra, nem is márkás, de még mindig szól frankon… Ha ezt veszem alapul, akkor az AirPods-ban esetleg az elektronika mehet tönkre az akksin kívűl, de nem hinném, hogy 2-3 év után… Ebből csak azt szerettem volna kihozni, ha beviszed a hibás AirPods-dot akkor az akksi hiba miatt mondják azt, 15e ft-ért kicserélik neked az újra…Mivel ujra tudják hasznosítani mert minden más jó benne, a fröccsöntöt műanyag meg legyen 3dollár, de lehet sokat mondtam… Vagy legyen 20-mivel már a 2-es széria van… Ha prémium ár van legyen prémium szolgáltatás is… ilyen szolgáltatásokkal tudnának vevőket csalogatni! Szerintem… :slight_smile:

  5. pont gondolkodtam rajta, hogy valami akció keretében kellene venni valami “óccsó” első generációst, de köszi, hogy lebeszéltetek róla,

    talán valami kínai bliccwolf-ot fele annyiért, annyit talán megér

  6. Megeri az Airpods, siman 3 evig hasznalod, utana ugyis csere. Most veszel egy kinai fost, mar bocsanat de negyed annyi szolgaltatassal fele olyan jo hanggal :man_shrugging:t2::man_facepalming:t2:

  7. Megéri? 3 évre 60-75 ezer forintért egy fülhallgató? Évi 20-25 ezer? A könnyfakasztó ára mellett ráadásul környezetterhelő is! Szerinted hányat adnak le majd és hány fogja a kukában végezni? Ez a termék nem a fenntartható fejlődés és a környezettudatosság jegyében készül de legalább a 3 év használhatóság miatt picivel jobb mint az egyből a kukába kerülő noname társai.

  8. zsoxxa says:

    Tudtommal 49 dodóért javítják az akksihibát gariidőn kívül az Epülék, ami cirka 13-14ezer forint, úgyhogy van itt lehetőség javíttatni, csak utána kell nézni ezen az oldalon: apple.com/hu

  9. Jadeye says:

    nem javítanak semmit: egy az egyben kicserélik az adott fülest. ha megnézted a cikket, láthatod, hogy gyakorlatilag nem lehet szétszedni és csak az akkut cserélni benne.

  10. zsoxxa says:

    Jogos, sowwy. Nem a javítás fogalmával kellett volna élnem, hanem a cserével, ez igaz, viszont Put2 kollégának szerettem volna sugallni, hogy eszeveszett bolondság amit írt - a tipikus “nem utánaolvasottság” átka. Minden fogyasztási cikknek van szervízháttere, ahogy az almának is természetesen, igaz Cupertino-ban nem a javítási hívei leledzenek, de akkorsem helyénvaló azt írni hogy nincs csere/javittatási háttér, mert van. Azon a 49 dolláros áron cserélik a hibás terméket, nem azt mondják, hogy vágd a falhoz és vegyél másikat. Mintha azt mondanám, hogy vettem egy 40 millás Merci GLK-t, és a garancia (legyen az időszakos vagy km-garancia) lejárta után nem nyúl hozzá senkisem, hanem vegyek másikat, mert már egy ócska talicska. Az már megint más kérdés, hogy megéri-é a javíttatás/csere. Immáron 3 éves széria a Pods 1st gen., lehet hogy már nem feltétlen éri meg, főleg hogy kint az utódja. @sandrew : Ennyi lóvét szerintem simán megér a dolog 2-3 évente, mert nem csak azt kell nézni, hogy egy bluetooth-os fülhalgató, meg nem is az apple feliratot kell rajta agyonhájpolni, hanem a kényelmét, a kompaktságát, meg az összegész dizájnt. A felelőtlen hulladékgazdálkodás meg rajtunk is múlik, ha valakiben van annyi, hogy a hibás avagy megunt cuccait leadja annak respect, ezenfelül vannak sokkal kevésbé környezettudatosabb gigászi vállalatok mint az Apple, de nem akarom említeni hangosan, mert: Ad1: Kivágnak a munkahelyemről, mint macskát sz•rni, mivel bizalmas infót adnék ki. Ad2: Kapnám a savat tőgázon, hogy honnan veszek ekkora butaságokat, annak ellenére is, hogy senkisem tudja, hogy miért tudok bármit is ezekről a bensősebb tényezőkről.

  11. Hogy kinek mi éri meg, az szubjektív. Én hetente 1-2 alkalommal zenehallgatásra használok fülest leginkább. Nem vagyok nagyon vájtfülű, de az AirPods hangzása meg sem közelíti sok jóval olcsóbb fülhallgatóét sem és emiatt nekem nem opció. A Beats fejhallgatóm hat éves, az Rha-m négy, a teszkógazdaságos Soundmagic vezeték nélkülim pedig alig negyede egy AirPods árának és mégis röhögve szebben szól, igaz nem true wireless de nem is veszti el az ember olyan könnyen. Persze dizájnban az AirPods nyer. A környezettudatosság meg a fogyasztói társadalom kérdéseit hagyjuk, ez nem az a fórum. Én pont azért kezdtem Apple cuccokat venni mert azok tartósabbak voltak, ugyanis én nem hiszek az eldobható világban.

  12. Én proba képpen vettem egy kína klone airpods az official mellé. Csak jelzem aki gondolkodik rajta hogy a külső jegyeken kívül semmi ben sem hasonlítanak legfőképpen a hangzás a gyár fényévekkel jobban szól.

    Amugy annyit a drága és javíthatatlan füllhalgatókról hogy a második Audiotechnica m50 fülesem van 2,5 éven belül. Az elsőnek 2 év alatt elmálott a fülpárnája ami még cserélhető de a headstrap is elmálott és megreped pedig csak elektromos dobohoz használom kb hétvégenkén pár orában. A headstrap nem cserélhető hivatalosan.

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!