fbpx Skip to content

A Google már egy ideje frissítette a Chomecast termékeit, melyből elérhető az FullHD-s és 4K-s változat is. Effektíve nincs a kettő közt különbség, kivéve persze a felbontást.

Google Chromecast teszt velemeny

Mi az olcsóbb, 1080p-s változatot próbáltuk ki, amivel végül rendkívül elégedettek voltunk, de ne szaladjunk ennyire előre. Mi is az a Google Chromecast?

A Chromecast az Apple TV-vel ellentétben egy streamer eszköz, tehát önmagában nem működik. Mindképp kell a telefonunk, táblagépünk, vagy laptopunk ahhoz, hogy kirakjuk az eszközre az adott tartalmat.

ChromeCast

A telepítés pofonegyszerű! Csupán bedugjuk a HDMI-be az egyik felét, a másikat pedig vagy a tévé valamelyik USB portjába (bármilyen USB jó, csak áramot vesz fel), vagy pedig a hozzá adott hálózati adapterbe. Ezután letöltjük a Google Home alkalmazást, amely rögtön megtalálja eszközt, és már csak a Wi-Fi jelszavunkra van szükségünk. Ritkán találkozom ilyen kényelmes, és gyors telepítéssel, emelem a kalapom a Google előtt.

Néhány alap beállítást megadunk, esetleg belépünk a saját Google fiókunkkal és már működik is a kis eszköz. Innentől kedve streamelhetünk a Chromecast-re, csupán az alábbi ikont kell keresünk:

chromecast ikon

Több 100 alkalmazás támogatja a Google mondhatni “AirPlay” funkcióját, ilyen többek között a YouTube, a Spotify, a de még az HBO GO is, ami miatt szerintem kérdés nélkül is érdemes megvenni a Chromecast-et.

Magyarország egyik legnépszerűbb szolgáltatása az HBO GO, a Chromecast-tel gond nélkül működik, bármilyen készülékről legyen szó: iPhone, iPad, vagy laptop, csupán a Google Chrome-t kell használni.

Chromecast VLC

Alapjában véve minden tartalmat kirakhatunk a Chromecast-re, akár még filmet is a VLC segítségével (ezt a fenti képen láthatjátok), mert akkora a támogatással rendelkezik.

A Google Chromecast ár/érték arányban talán az egyik legjobb választás, ha szeretnénk “felokosítani” a tévénket, így bátran ajánlom bárki számára, mivel közel sem kerül annyiba, mint egy Apple TV. A Chromecast megvásárolható a Stylebolt.hu-n, és most a szifon-chromecast kupon kóddal 15% kedvezményt is kaptok.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for diario diario says:

    A cím és maga a cikk is picit félretájékoztat …
    ez kb hasonló kijelentés:

    Tekintsétek meg az új Dacia dustert - ugye olcsób mint a Forma1 es autó és elis juthatunk vele a célba…

  2. Legtöbben az Apple TV-t is streamlésre használjuk. Filmeket nézünk róla, mondjuk NAS-ról. YouTube-ot nézünk róla, vagy éppen HBO GO-t használjuk appként. Játékra vagy alkalmazások futtatására nagyon kis részben használják a felhasználók, így nem gondolnám, hogy csalóka a cikk.

    Sőt a cikk elején ki is jelentem, hogy azért az Apple TV más liga, ez tényleg csak streamingre használható. Az már más tészta, hogy az Apple TV-re leginkább olyan appok vannak, amik videózásra, zenehallgatásra alkalmasak.

    Nekem is van Apple TV-m itthon, nyilván azt használom, de másoknak egy jó alternatíva lehet és nem 55.000Ft-ba kerül.

  3. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    például egy PC-ről Apple TV-re való megosztás tudtommal még most is eléggé körülményes, tehát ilyen környezetben ez jobb megoldás lehet. (persze lehet, hogy ez az évek során már régen változott, nem tudom, mert napi szinten már 2010 környéke óta nem használok PC-t.)

  4. Avatar for ku5i ku5i says:

    aha… es iosrol megis hogy tukrozol chromecastre ? vagy teszel ki legalabb egy bongeszot ?

  5. Pont annyira körülményes, mint a Chromecast kezelése iOS-ről. Fel kell tenni egy alkalmazást. És ez kb. már akkor igaz volt, amikor utoljára használtál PC-t.

  6. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    milyen alkalmazás kell ahhoz Windows-on, hogy a Mac-en elérhető AirPlay-t Windows alól használhasd ugyanúgy? én úgy tudom, hogy egy-egy opciója működhet adott alkalmazásban, mint például ugye az iTunes, de nem tudok olyan programról, ami ezt rendszerszinten is megoldja.

  7. Ennel azert jobb megoldas lehet a FireTV mely teljesen onallo es nyilvan minden storebol letoltheto progi ott van. Az ara sem tobb ennel.

  8. mirroring nevü appal

    3 éve használok CC2-őt PC-ről és IOS-sal, filmek, videók, online tv nézésre hibátlan!
    Megfelelő IPTV előfizetés mellett nem is kell hagyományos tv előfizetés.

  9. bocs, időközben átnevezték tv mirror+ appal tudsz tükrözni

  10. Avatar for Czo Czo says:

    A HBO Go app nekem tokeletesen mukodik a telefonrol AirPlay mirroring hasznalata nelkul is. A film elinditasa utan megjeleno airplay iconnal kell outputot valsztani (pont ugy, ahogyan pl a mobilesafariban lejatszott videonal teszi az ember), ezutan pedig nyugodtan at is lehet valtani masik appra, siman hasznalhato tovabb a telefon. Tekeres valamint a felirat es a hangsav nyelve siman atvalthato.

    AirPlay mirroringot nem tamogato Mac gepekrol es Windowsrol az AirParrot hasznalataval megy a Mirroring, de az AirParrot ezen kivul hasznalhato arra is, hogy egyszeruen egy-egy mediafilet kuldjunk at lejatszas celjabol (az Apple TV kompatibilis formatumokat akar reencode nelkul is kepes tovabbitani, mindez csak beallitas kerdese). Macrol egyebkent sima mediatartalom atkuldesre hasznalhato a Beamer nevu program is.

    A fenti dolgokat Apple TV 4k es Apple TV 3. generacio eseteben is hasznaljuk.

  11. Igazad van, ez korábban nem ment iOS-en csak tükrözéssel, gondolom valamikor beletették az appba. Akkor ezt kiveszem a cikkből. Mindenesetre, ez olcsóbb megoldás, mint egy Apple TV, de nyilván nem is tud alkalmazásokat futtatni.

    Beamerről már írtunk itt a Szifon-on. :slight_smile:

  12. Avatar for Czo Czo says:

    En valamikor 2015-2016 kornyeken kezdtem el HBO Go-t hasznalni, azota ez a feature nem valtozott.

  13. Érdekes, én tisztán emlékszem, hogy nem ment és szenvedés volt csak. Na mind1.

  14. Páromnak egyébként egy régi 1080p-s TV-je van, ami nem is okos, így neki pl ez jobb mint egy régi Apple TV 3, ami jelenleg is van. Mivel itt már lesz Spotify támogatás is, így tud zenét hallgatni is akár.

  15. Avatar for Czo Czo says:

    Rettentoen nagy nemtorodomsegre vall a Spotify fejlesztoitol egyebkent, hogy se a Mac se az iOS appban nincs Airplay Audio tamogatas (desktopon ezert Airfoilt kell hasznalni, ha nem akarok minden hangot tovabbitani), valamint az is, hogy nem voltak meg kepesek egy tvOS appot kesziteni a 4. generacios vagy ujabb Apple TV eszkozok szamara.

  16. Hát igen, és az Apple Watch-ra is kiadtak egy semmilyen frissítést. Mondjuk legalább van, de tényleg le se fossák az Apple-t.

  17. Avatar for ku5i ku5i says:

    miert kell csusztatni ? Ez egy fizetos, raadasul elofizetos alkalmazas (lifetime opcioval), semmi koze a googlehoz…

  18. Airparrot.

  19. Nem mondtam hogy koze van hozza! Es amugy ingyen is lehet hasznalni.

  20. 30 ezerért vettem mindkét Apple TV-t (4Gen) a harmadikat ingyen kaptam a net előfizetés mellé.
    30 ezer vs. 16 + posta(1,5), van még kérdés?
    Az összes TV okosító, hulladék, semmirevaló szar, beleértve az androidos szemeteket pl a Popcorn Hour Chameleont is, pedig az Apple TV árban van… Áldottam a napot mikor el tudtam adni, meg azt is, amikor megvettem…

  21. Szerencsés ember vagy.

  22. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy, ha valakinek szüksége van ilyenre, akkor koránt sem biztos, hogy ez az ami kell neki… Jól hangzik meg jónak tűnik, de annyi a nyűg velük, hogy az idegeskedés sokkal több mint a különbözet pénzben.
    A Chameleont naponta tudtam volna földhöz vágni, mikor filmnézés közben elcsúszott a hang, csak úgy, meg megállt a lejátszás csak úgy, pedig kábellel volt a NAS-ra kötve.
    Az, hogy 10-ből kétszer nem indult el stand by-ból csak ha kikapcsoltam a kapcsolót a hátán nem is említem.

    Érdemes várni, hirdetéseket nézegetni, ez nem olyan ami azonnal kell, tegnapra…

    Lehet már öreg vagyok, de nagyon megszoktam azokat a dolgokat amik “csak működnek” és nem kell varázsolgatni.

  23. Nyilván, de sajnos nem minden ember engedheti meg az Apple TV-t, ezt már inkább. És általában azok mondják ezt, akik már megvették az Apple TV-ket. Tény, ez legalább megy, de ha nincs rá keret :man_shrugging:t2:.

  24. Nekem van Chromecast, igaz egy ősi darab, még talán a legelső kiadás lehet. Teljesen elégedett vagyok vele, amire kell arra jó, tökéletesen működik pc-ről, mac-ről, ios és android eszközökről is.
    Nem csúszik a hang, nem áll le, nem szaggat, pofonegyszerű beállítani.
    Ja és csak úgy hozzám vágták mert öreg mint az országút, szinte értéktelen.
    Biztosan nem cserélem le AppleTV-re egy kisebb vagyonért…

  25. Üdvözlet. Esetleg valaki tud arra megoldást hogy már meglévő Synology NAS ami tudja a DLNA funkciót, hogyan állítható be chromecast alatt? A plex alkalmazásról hallottam és ki is próbáltam régen de ahhoz egy új virtuális szervert kell úgymond létrehozni ami katalógizálja a filmeket, zenéket, fotókat amik a NASon vannak már eleve katalogizálva. Éppen ezért nem is akarom azt újra használni. Valaki tud egy egyszerűbb módot? Köszönöm ha megosztod velem az információkat.

  26. Szia, nagyon egyszerű. Elindítod a DS Video alkalmazást, és jobb oldalt felül a lejátszó eszköz kiválasztása ikonra böksz, amely felhozza a hálózaton elérhető Chromecast lejátszókat - nekem pl. a Vendégszoba és a Nappali néven regisztráltakat. Utána kiválasztod, mit akarsz lejátszani, és már megy is. Itt egyébként megjelennek a DLNA kompatibilis lejátszók is, nekem pl. az a Panasonic Viera tv is, amelyikbe egyébként a Vendégszoba nevű Chromecast 3 be vad dugva.

  27. Szia! Pontosítsd kérlek az app nevét, hogy mit is keressek az AppStore-ban, mert ilyen néven nem találok semmit, van ellenben sok másik, amelyik ilyen-olyan módon kínál hasonló funkciókat, de ezt kipróbálnám. Köszi!

  28. íme :slight_smile:

    Streamer for Chromecast (fejlesztő: Xtreme Media Works)

  29. Köszi, megnézem, bár elég vad egy olyan app-ért havidíjat kérni, ami nem ad semmit hozzá ahhoz, ami az ember saját készülékén van, az alap funkcionalitást leszámítva. Persze meg lehet venni végtelen időre, de combos ára van, fele a Chromecast 3 árának :open_mouth: Nyilván egy próbát megér. De egyébként nem az van, hogy az IAP akkor sem családi megosztásos, ha az app maga az? Nyilván nem venném meg háromszor örök életre…

  30. Hát ez az app nekem sajnos nem jött be :frowning:

    • A fotótárból a teljeset mutatja csak időrendi sorrendben, tehát a legújabbakért a legaljára kell pörgetni, albumokat nem mutat (lehet, hogy az Apple csak ezt engedi külső appnak, nem tudom).

    • Zenékből csak a megvásároltakat mutatja, tehát pl. Apple Music tartalmat nem enged streamelni, de a megvásároltak sem szólalnak meg, valami pörgés történik pár másodpercig, aztán leáll a stream mielőtt még megszólalt volna.

    • Weboldal tartalmat nem sikerült streamelnem az appból - a telefonon megjelent, de a tévén nem.

    • A képernyő tükrözés megszakad egy idő után (egy perc?), lehet ez nem történik ha már előfizet az ember.

    • Azzal indokolható nyilván az előfizetéses rendszer, hogy van néhány beépített online tartalom, amiből lehet nézegetni, csak hát ez meg kit érdekel?

    Most próbálom lemondani az előfizetést, nehogy egy hét múlva elfelejtsem és elkezdjék levonni a havi díjat, de egyelőre nem találom az előfizetések között. Lehet, hogy nem azonnal jelenik meg ott?

  31. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ez egy februári cikk, azért így 10 hónappal később ez nem meglepő.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Czo Avatar for Agent_H Avatar for Szifon Avatar for tzolesz Avatar for ku5i Avatar for stewe357 Avatar for petertheman Avatar for diario Avatar for totopad Avatar for iRon242 Avatar for zsozsobasa Avatar for Jadeye Avatar for SzifonAdmin Avatar for ef-dani