fbpx Skip to content

Az Apple a hét során több videót is feltöltött YouTube csatornájára, ezek közül csemegézünk most egy kicsit.

Az első három a Grammy átadóval kapcsolatos. Február 10-én van a 2019-es díjátadó és ennek örömére az Apple Memojikkal díszített videoklipet készített három népszerű slágerhez.

Az első Ariana Grande-től a “7 Rings” című szám:

A második dal Khalidtól a “Talk”:

A harmadik pedig Florida Georgia Line “Simple” című nótája:

Mindhárom videó egy perc körüli hosszal rendelkezik és egy kicsi betekintést enged az adott dalba, anélkül, hogy minden fordulatát felfedné. A teljes dalok meghallgatásához az Apple természetesen az Apple Music-ot ajánlja.

Egyáltalán nem meglepő, hogy az Apple idén a Memojik mellett döntött, hiszen a tavalyi Grammy átadóra Animojikkal feldobott videókat készített.

Ha pedig a zene már kellően felpörgetett, nézzük meg az Apple legújabb reklámját, mely az iPhone XS-ben és iPhone XR-ben található mélységállítás funkcióra hívja fel a figyelmet:

Az iPhone 7/8 Plus és az iPhone X képes a portrék mögött elmosni a hátteret, de csak az új iPhone-ok tudják ezt a trükköt dinamikusan. Erre hívja fel a figyelmet ez az aprócska reklám.

Neked hogy tetszenek az Apple új videói?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for pAnk pAnk says:

    Nem semmi. Nyáron majd remélem a háromdétáccsot promózza.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for pAnk

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for pAnk pAnk says:

    Nem semmi. Nyáron majd remélem a háromdétáccsot promózza.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for pAnk