fbpx Skip to content

Szomorú, hogy hazánkban jelenleg képtelenség használni az LTE-t az Apple Watch esetén, így alternatív megoldás után kerestem. Végül egy hordozható mobilinternet modem mellett döntöttem, ami elsőre nem tűnik egy jó megoldásnak, de az én igényeimet lefedi.

külső mobilinternet modem Apple Watch-hoz

Sokan nem is gondolkoznak az LTE-s óra vásárlásában, mivel nem ér nekik ennyit ez a plusz funkció. Viszonylag ritkán van az, hogy velünk van az óra, de nincs velünk a telefon, ahonnan internetet kapna. Legtöbbször ez akkor fordulhat elő, ha vízközelben vagyunk, vagy éppen edzünk, esetleg specifikus tárgyaláson, különlegesebb helyen vagyunk. Végül úgy döntöttem, vásárolok egy mobilinternet modemet.

Mi sokat járunk fürdőkbe, egyrészt a párommal, másrészt azokkal az ismerősökkel, akikkel együtt dolgozom. Ilyenkor ötletelünk, beszélgetünk, kitalálunk új marketing stratégiákat, és mindeközben persze jó, ha megérkeznek az üzenetek az órára. Ilyenkor a telefont szoktuk magunkkal vinni, de hát nyilván a törölköző alatt nem ez a legjobb megoldás, meg azért még is csak 400.000Ft-os készülékről van szó. Az LTE támogatás az órában pont ezt váltaná ki, de itthon sajnos még egyetlen szolgáltató sem aktiválta ezt, és nem tűnik úgy, hogy ez záros határidőn belül meg is történne.

A HUAWEI E5785 hordozható mobilinternet modem mellett döntöttem. Szerintem ez az egyedüli modem, amit érdemes jelenleg megvenni hazánkban. Támogatja ugyanis az akár 300 megabites sebességet 4G-n, és emellett 5GHz ac Wi-Fi-re is képes. A 3000mAh-s akkumulátornak köszönhetően hosszú üzemidőre számíthatunk, ami akár 8-10 órát is jelenthet. Nem mellesleg iOS alkalmazással is rendelkezik, ahol láthatjuk a forgalmat, csatlakozást és beállításokat. A funkciók 90%-a persze nem kell az Apple Watch-nak, de ha már vásárolok egy ilyen modemet, akkor a gyors internetkapcsolat, és a jobb Wi-Fi legyen elérhető a jövőben.

A HUAWEI terméke egyébként rendkívül kicsi, én folyton a táskámban tartom kikapcsolt állapotban, és ha esetleg olyan helyre mennék, akkor csak kiveszem és bekapcsolom. A watchOS 5-ben már képesek vagyunk Wi-Fi-re is rácsatlakozni magával az órával, így nem csak én, hanem ismerőseim is használhatják. Ugyanez egyébként elmondható lenne az iPhone személyes hotspot funkciónál is, azonban ha valamiért nem kapcsolódna az óra, akkor az iOS kikapcsolja ezt, így végül újra be kell lépnünk a menübe, stb., stb… Egy mobil hotspot viszont rendes Wi-Fi-ként működik, így nem kapcsol le magától.

A 2.4GHz-nek köszönhetően viszonylag nagy távolságból is tudom használni az órát, tehát nem kell a telefonom Bluetooth távolságában belül lennem, itt azért 50-100 méterről is beszélhetünk, épülettől, kinti tértől függően. Az 5GHz ac támogatás pedig a MacBookhoz jön jól, amikor gyorsan akarok internetezni, mivel a legtöbb szolgáltató már kínál 300 megabites sebességet is. Így egyébként nem merül az iPhone-om sem.

Konklúzió

Úri huncutságnak tűnik a HUAWEI modeme, de ha az én példámat vesszük alapul, akkor pont beleillik a mindennapjaimba. Ezt a terméket a Telenornál vásároltam meg, Praktikum csomagban, így összesen 22.000Ft-ba került, amire kérhetünk függetlenítést ingyen, így végeredményben majd a Telekomnál lévő MultiSIM szolgáltatásommal a saját előfizetésemet használom majd a második SIM-kártyával. Érdemes felhívni a Telenor központi számát, hogy tudjuk, van-e raktáron az eszköz az adott boltban.

Remélem, valakinek azért hasznos volt ez a cikk, csupán a tapasztalataimat szerettem volna ezzel kapcsolatban megosztani, nem PR anyag.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for gunar gunar says:

    Az ötlet jó, csak ugye ha így is lehetne beszélni is róla, mint a még nem támogatott LTE-s órával, akkor lenne az igazi, arról nem is beszélve, hogy mikor net alapú hívás jön (viber,whatsapp,skype, stb) akkor csak a végéről tájékoztat. Igen vanak amiket így is el lehet érni, az is több a semminél, ergo szükségmegoldásnak jó is lehet akár.

  2. Igen a telefonalast nem oldja meg, igaz az oran telefonalni nem szoktam. Es a fenti uzenetkuldok egyike sincs fent :slight_smile: Nyilvan ez sajat hasznalat sajat megoldas, mindenkinek masok az igenyei.

  3. Avatar for Szanya Szanya says:

    Jóideje telefonálásra és mobilnet megosztásra használok egy eszközt, minden másra az iPhonet. Így egy naptárbejegyzést is kényelmesebben megoldok, mint pl ha kihangosítanám az egyetlen készülékemen. Illetve bármely más app futása közben sem rondít bele egy beérkező hívás.

  4. Avatar for megyo megyo says:

    Mennyi idő után lehet kérni a függetlenítést?

  5. Avatar for Czo Czo says:

    En evek ota egy E5770s keszuleket hasznalok leginkabb utazaskor, vagy EU-n kivuli nyaralaskor. Ezeknek a cuccoknak az a legnagyobb elonye, ha a megvasarolt kulfoldi SIM-et ebbe helyezi valaki, akkor Te is es a parod is tudja hasznalni a mibilnetet anelkul, hogy a sajat telefonod merulne, vagy rajtakenne a kikapcsolhatatlan kek csik.

    Egyebkent a cuccokon Linux (illetve Android) fut, megpiszkalas utan csomagkezelovel sambatol kezdve minidlna szerveren at minden telepitheto. Az E5770 micro SD kartyahellyel is rendelkezik (ezenkivul van rajta ethernet es powerbankkent is hasznalhato), igy smbd/netatalk telepitese utan konnyed/hordozhato NAS-kent is hasznalhato.

  6. Avatar for Hacsi Hacsi says:

    A T-nél már müködnek az LTE-s órák.

  7. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nem tudod aktiválni az órára az eSIM-et, mert az Apple még nem engedélyezte.

  8. Ha ezt 2 héttel ezelőtt tudtuk volna, akkor biztos nem a TP-Link M7200 mellett döntünk. Sajnos így már marad ez a “gyengébb” eszköz. Még olcsóbb is lett volna…

  9. sajnalom :frowning: vigasztaljon hogy csak 1 hete van meg :wink:

  10. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nem lehet visszavinni, nincs próbaidőszak?

  11. Avatar for gunar gunar says:

    Azt esetleg nem tudja vki hogy pontosan mik alapján azonosítja az óra és a teló, hogy azonos wifin vannak-e? Mivel ugye csak akkor műxik a telefonálás óráról ha azonos wifin vannak.

  12. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mondjuk a Bonjour segítségével?

  13. Avatar for gunar gunar says:

    Úgy értettem hogy milyen adatokat vesz figyelembe?

  14. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nem értem a kérdésedet. azonos Wi-Fi esetén a két eszköz tud egymással kommunikálni közvetlenül.

  15. Avatar for gunar gunar says:

    Igen de ha tudjuk mit azonosít azonos hálózatként, akkor talán át tudjuk verni vmi módon, hogy azt higgye azonos hálózaton van egy másik routeren is máshol. Mikrotikekre gondolok most, azokkal sok okosat lehet csinálni és a rendszergazdánk guruja annak.

  16. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mondom, várhatóan Bonjour-on keresztül megy a dolog.

  17. Avatar for gunar gunar says:

    Akkor az lehet a teljes layer2-t beazonositja, ha jol tudom vmi ilyenen fut a wifi szint. Én elég láma vagyok ebben, csak a koszon kívül ragad más is mikor ilyeneken jár az agyunk meló után, hogy mit lehetne okosabbá tenni ami hasznos is.

  18. Avatar for Hacsi Hacsi says:

    Egy boltos ismerősömnek állítása szerint sikerült.

  19. Avatar for gunar gunar says:

    Na ma tesztelgettem egy kicsit a watch-iphone telefonálási lehetőségét ha nam egy routeren vannak.
    Oda jutottunk eddig, hogy több mikrotik routerrel van egy irodai CAPsMAN (mint a GSM tornyok, a routerek adják az eszközöket tovább a pont aktuálisnak) hálózatunk amin végig működött a telefonálás óráról, ergo mintha azonos routeren lettek volna wifi kapcsolatban. Egészen addig ameddig 1x le nem csatlakozott az óra majd vissza, mert azután már nem ment a telefonálási lehetőség amikor visszacsatlakozott. Csak akkor javult meg mikor megint valósan azonos routeren és hívásindítás után (BT-on). Mintha az kellett volna hogy újra felépüljön a kapcsolat teljesen.
    Monitoroztuk az egészet és kiderült (számunkra) hogy hiába vannak azonos routeren, a kapcsolatot mindig az apple vmi szerverén keresztül építi fel, azaz kifelé indul hozzájuk és onnan vissza a telóhoz.
    Aki esetleg tud segíteni vmi ötlettel hogy mi lehet az oka, mikor újracsatlakozás van, már nem veszi azonosnak a két eszköz helyét és nem épül fel a kapcsolat úgy, akkor kérem ossza meg velem.

  20. Avatar for kchris kchris says:

    leljetek oromotoket benne, uszodakban kivancsi vagyok mennyire jon be… ezt meg jobban ellopjak talan mert egy iphonerol mindenki tudja hogy eselytelen feltorni max alkatreszkent adhato el toredek aron, csak a tulajnak er 400ezret… raadasul a 2.4giga wifi sztem oran jo szar nem sokkal jobb mint a bt, ora - telefon nekem teljes lakasban mukodik meglepo modon. orara lefedettseghez kell a 8-900Mhz terjedese. foleg ha lemeriti az ember az orat a viz ala, akkor 3cm vizreteg is azonnal kinyirja a 2m tavolsagrol jovo ralatassal biro telefon bt-jet (tapasztalat).

  21. Avatar for kchris kchris says:

    ja!!! valaki irta masik forumon hogy vakami varhato marciusban t iranybol ebben a temaban!

  22. Nem is értem miből gondolod, hogy ezt jobban ellopják, mint egy 400.000-es telefont. Ránézel ott van 1-2 telefon egy helyen, ha elakarod lopni ellopod. Nem gondolkodsz hogy hogyan adható el. Nyilván ezt is ellopod, ha elakarsz lopni valamit, de nekem ez olcsóbb, mint a telefon.

    Aztán a 3cm vízrétegről annyit, hogy körülbelül néhány tizedmásodperc alatt csatlakozik vissza az óra a Wi-Fi-re, a 2.4Ghz pedig átlagosan 15-30mbitre képes, a Bluetooth ennek töredéke.

    A T-vel én folyamatosan kapcsolatban vagyok egy ismerős által. Talán idén tavasszal lehet valami béta, és talán év vége fele lehet publikus változat. Ez a szomorú.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Czo Avatar for Agent_H Avatar for Szifon Avatar for Szanya Avatar for kchris Avatar for megyo Avatar for Hacsi Avatar for Vari_Gery Avatar for Jadeye Avatar for gunar Avatar for SzifonAdmin