fbpx Skip to content

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója interjút adott a CNBC-nek, melyben többek közt arra is kitért, hogy az Apple milyen irányokba tervez növekedni és hogy a cég vezetője szerint mi lesz az, ami miatt a jövőben emlékezni fognak az Apple-re.

A CNBC Mad Monkey című műsorában Jim Cramer faggatta Tim Cookot, aki hozta az Apple-től elvárt ködös információátadást és nem ment bele konkrétumokba a cég terveit illetően, de azért bőven adott elég morzsát, hogy legyen min spekulálni. A szolgáltatások kapcsán elárulta Cook, hogy még közel sem teljes a cég palettája és idén több új Apple szolgáltatást fogunk megismerni.

Ha már a szolgáltatásokról beszélünk, idén újakat fogunk bemutatni. Több újdonság is érkezik. Nem akarom felfedni, hogy mik ezek, és nem fogok pontos jóslatot sem adni, nem kell a felhajtás. De ezek olyan dolgok, amikkel kapcsolatban bizakodóak vagyunk és már több éve dolgozunk rajtuk.

A korábbi pletykák alapján itt főleg két dologra számítunk az Apple-től. Egyrészt érkezik valószínűleg egy fejlettebb, előfizetéses hírcsatorna a cégtől, másrészt pedig ha minden igaz, idén előállnak a saját Netflix-szerű videotékájukkal is.

A szolgáltatások sok bevételt hoznak az Apple-nek és ha az idei újak beválnak, a cégnek még több pénze lesz. Cook azonban úgy véli, hogy mégsem a szolgáltatásokról lesznek ismeretesek a jövőben, hanem az egészségügybeli törekvések miatt.

Az egészségügy és a jóllét kapcsán a véleményem az, hogy ha a távoli jövőből visszatekintve valaki felteszi magában a kérdést, hogy az Apple mivel tett a legtöbbet az emberiségért, úgy hiszem, hogy az egészségügy lesz a válasz.

Az üzleti modellünk mindig az emberek életének jobbá tétele volt. Az órával és egyéb dolgokkal egyre jobban beleástuk magunkat az egészségügybe, létrehoztuk a ResearchKitet, a CareKitet és az iPhone-okon is már elérhetőek az egészségügyi adatok. Ez óriási.

Ráadásul ez nagyon fontos az emberek számára is. Elérhetőbbé is tesszük (az egészségügyet). Korábban el kellett menni adott intézményekbe, most viszont az egyén önmagának menedzselheti az egészségét. Ennek még nagyon az elején járunk, de úgy gondolom, hogy a jövőből visszanézve ha megválaszoljuk azt a kérdést, arra fogunk jutni, hogy az Apple az egészségügyben tette a legtöbbet az emberiségért.

Vajon igaza lesz Tim Cooknak? 10-20 év múlva az Apple nem az iPhone-gyártó lesz, hanem az a cég, ami átvitte az egészségügyet a 21. századba?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Remélem azért az új szolgáltatások megjelenésével párhuzamosan a meglévőek kiterjesztése is elindul.

    Bár ha nagyon kritikus akarnék lenni, akkor álmodik a nyomor. :frowning:

  2. Avatar for pAnk pAnk says:

    “Korábban el kellett menni adott intézményekbe, most viszont az egyén önmagának menedzselheti az egészségét.”

    Ez alatt igazából azt az ekg-t érti ami a világ nagy részén nem működik “rendesen”? Én legalábbis erre tudok következtetni, mert pulzusmérés miatt eddig sem kellett “intézményekbe” járni.

  3. ResearchKit, CareKit, HealthKit. Igen, jelentős részük csak Amerikában működik egyelőre. De azt is elmondta, hogy még az elején járnak…

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Burgatshow Avatar for Szifon Avatar for pAnk Avatar for ef-dani