fbpx Skip to content

Emlékszem, hogy mikor az Apple bemutatta az első generációs Apple Watch-ot, mennyire menő is volt a nyomásérzékeny kijelző a Force Touch technológiával. Sejthető volt, hogy ez az újítás az iPhone-ba is előbb-utóbb meg fog érkezni és szerencsére nem is kellett sokat várnunk, csak a következő modellig, a 6s-ig. Igaz, a telefon esetén 3D Touch-nak hívja az Apple a funkciót, de a lényege ugyanaz, olyan lehetőségek jönnek elő a képernyőn, amik másképp nem jelennének meg, bár most ez a funkció már hiányzik az új iPhone XR esetén.

iSamurai – iPhone 6s kedvezményes kijelző csere

Rosszul működő gomb, kisebb teljesítményű akkumulátor nélkül még bőven el lehet lenni, de egy ripityára tört kijelző már nagyon sokat tud rontani egy készülék használhatóságán. Nem látszik rendesen a kijelző egy része, nem érzékel pár helyen, vagy telefonálás közben szúrja, rosszabb esetben akár meg is vágja az arcunkat a törött üveg. Nem érdemes sokáig így használni a telefont, inkább hozzátok be hozzánk a szervizbe.

Az iPhone 6s volt az Apple első olyan telefonja, amiben már az Apple Watch-ban bemutatott nyomásérzékeny kijelző is helyet kapott. Hosszú éveken át nyomkodtuk erősebben már a 3D Touch előtt is a telefonunk kijelzőjét, gondolván, ezzel nagyobb nyomatékot adunk a szándékunknak vagy egy játékban épp pont ettől száguld majd gyorsabban a kocsink. És egyszercsak ez valósággá vált, volt értelme erősebben nyomni a kijelzőt és tényleg olyan gyorsan ment a járművünk, amilyen erősen nyomtuk az üveget. Sokak számára varázslatnak tűnhet vagy épp humbugnak, hogy nem is számít az erő, egyszerűen csak hosszan kell nyomni a képernyőt, de ez nem igaz.

Az Apple évről-évre tesz azért, hogy a készülékei egyre strapabíróbbak legyenek, de sajnos még az iPhone 6s se törésálló, így nagy bánatunkra ez a remek nyomásérzékeny előlap is be tud törni. Az első sokk után nem kell megijedni, menthető még a készülék, elég csak behozni hozzánk az iSamuraiba és mi seperec alatt újjá varázsoljuk.

Az iPhone 6s volt az Apple első telefonja, ami elindult vízállóság felé, viszont a bemutatója során a cég erről még nem beszélt, ez megmaradt az iPhone 7 újdonságának. A készülék szétszerelését némileg lassítja az a tény, hogy a kijelző pereme és az alumínium ház érintkezésénél egy gumis ragasztó tömítés található, aminek az a célja, hogy hermetikusan lezárja a telefont. Ez a plusz tömítés elegendő ahhoz, hogy a készülék ne adja meg magát azonnal, ha beleesik a vízbe, de szétszedést kicsit bonyolítja, ugyanis a ragasztás miatt nehezebben enged el az előlap, műanyag pengető segítségével kell elválasztanunk a két elemet egymástól. A rossz panel kiszerelése ennél a modellnél se változott, hiszen a telefon kinyitása után először le kell csatlakoztatni az akksit, majd a néhány csavar eltávolítása után az előlap csatlakozóit védő shield is mehet kifelé, végül pedig maga az előlap. Természetesen az új panelre át kell szerelni még a Home gombot, előlapi kamerát és társait, de mielőtt elkezdenénk beszerelni az új, végre nem törött előlapot, még gondoskodnunk kell a tömítés pótlásáról is. Mi az iSamurai-nál csak a legjobb minőségű alkatrészekkel dolgozunk, hogy készülékeitek olyanok legyenek a szervizelés után, mint új korukban. Nálunk nem fordulhat elő, hogy a kijelző színhibás, nincs elég fényere, vagy épp nem működik az érintője.

A következő két hétben (december 9-ig) kedvezményes áron cseréljük az iPhone 6s készülékek pókhálósra tört előlapját, a részletekért kattints ide. A javítás 1 órát vesz igénybe és a szokásos 6 hónap garancia most sem marad el.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok