Assassin’s Creed Rebellion – cuki, de meglepően jó stratégiai RPG játék

Az Assassin’s Creed sorozat megélt már számos játékot számítógépen, konzolon és mobiltelefonon is, viszont sokáig a telefonokra is valamelyik nagy testvér nagyon butított változatát kaptuk meg. 2016-ban azonban az Identity egy direkt mobilra szánt cím lett külön történettel, de mégis konzolos látványvilággal és kezelhetőséggel.

Assassin's Creed Rebellion borítókép

A napokban viszont hosszas soft-launch után végre megjelent az Assassin’s Creed Rebellion. Ez már tényleg egy csak hordozható eszközökre szánt alkotás oldal nézettel és érintő képernyős irányítással. Elsőre túl cukinak tűnhet a játék, de aztán kiderül, hogy hosszú órákra képes lekötni bennünket és remélhetőleg az igazi rajongók tetszését is képes lesz elnyerni, szóval csapjunk is bele.

Az Assassin’s Creed játékok alapját az adja, hogy ősi idők óta küzd egymással két frakció, a templomosok (templar) és az aszaszinok (assassin). Ez a küzdelem a mi korunkban is tart még, ahol is egy Animus nevezetű gépezet segítségével képesek az őseik bőrébe bújva megváltoztatni a múltat, feledésbe merült információkat gyűjteni, ereklyéket megszerezni, amik az emberiség sorsát képesek befolyásolni. Nyilván a játék szerint a templomosok a rosszak és az aszaszinok a jók, és mindkettejüknek van egy ilyen gépe, amivel a harc a jelenben és a múltban is egyaránt folytatódhat.

Assassin's Creed Rebellion képéernyőfotó

A Rebellion a 15. századi inkvizícióban tobzódó Spanyolországba röpít bennünket vissza, ahol egy stratégiai RPG játék során kell kiépítenünk a saját aszaszin főhadiszállásunkat és kirobbantanunk a lázadást a rendszer és a templomosok ellen. Aki játszott a Fallout: Shelterrel, annak már ismerős lehet néhány dolog, ugyanis a főhadiszállásunk itt is szobák megnyitásával tudjuk fejleszteni, amikben edzhetjük az aszaszinjainkat.

Assassin's Creed Rebellion képéernyőfotó

Több, mint 40 játszható aszaszin található a játékban, 20 közülük direkt a Rebellionhoz lett kitalálva, de a többiek a korábbi címekből már ismerősek lehetnek, mint például Ezio, Aguilar, Shao Jun, Claudia, és Machiavelli. Az új Animus gépezet segítségével több hős emlékei is összemoshatóak, ezért tudnak itt egyszerre, egy helyen, egy időben megjelenni. Az új karakterekhez DNS szekvenciákat kell a küldetések során összegyűjteni.

Assassin's Creed Rebellion képéernyőfotó

Minden küldetésre három aszaszint delegálhatunk, de fontos figyelni a küldetés céljára és arra is, hogy melyik karakterek egészítik ki egymást, hogy a legjobban tudjanak együtt dolgozni az akció során. Többféle küldetés típus is helyett kapott a Rebellionban, amelyek során a kitűzött célon túl alapanyagokat gyűjthetünk a főhadiszállásunk és a hőseink fejlesztéséhez is. A küldetések, mint a bázisunk, szobákból állnak és mi szabhatjuk meg, melyik aszaszin melyik szobába menjen, van aki jobb a test-test elleni harcban, míg más a lopódzkodásban és elterelésben ügyes.

A Rebellion a korábbi Assassin’s Creed mobiljátékoktól teljesen eltérő vizuális világgal és játékmenettel rendelkezik, ami a rajongók számára elsőre idegen lehet. Azonban szerintem mindkettő nagyon jót tett a játéknak és mobilon sokkal élvezetesebb játszani vele, mint a korábbi részekkel, úgy, hogy nem lesz idegen a széria imádott elemeitől. Mindenképpen csak ajánlani tudom, de mindenki számoljon azzal, hogy ez a játék sem mentes az alkalmazáson belüli vásárlásoktól, ahogy manapság egyik se, bár szerencsére ez nem annyira tolakodó ebben az esetben.

Assassin's Creed Rebellion
  • Assassin's Creed Rebellion
  • Méret: 560.49 MB | Verzió: 2.0.2
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Ezek még érdekelhetnek:


  1. pAnk says:

    A cikk vége felé járva meg akartam kérdezni, hogy, ezt is olyan “túl éhes” fejlesztők készítették? De a végére megkaptam a választ :slight_smile:

  2. Nem volt kérdés. :slight_smile: De lehet ettől még jó játék, ha @Hori42 azt mondja. :smiley:

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!