Végre világszerte megjelent az Assassin’s Creed Identity

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagyjából másfél éves soft launch után február végén végre világszerte letölthetővé vált az Assassin’s Creed széria legújabb iOS-es része, az Identity. Ez a rész nem valamelyik PC/konzol rész átirata iOS-re, hanem amolyan különálló kiegészítő résznek fogható fel.

assasins-creed-identity-cover

Az Assassin’s Creed játékok alapját az adja, hogy ősi idők óta küzd egymással két frakció, a templomosok (templar) és az asszaszinok (assasin). Ez a küzdelem a mi korunkban is tart még, ahol is egy Animus nevezetű gépezet segítségével képesek az őseik bőrébe bújva megváltoztatni a múltat, feledésbe merült információkat gyűjteni, ereklyéket megszerezni, amik az emberiség sorsát képesek befolyásolni.

Nyilván a játék szerint a templomosok a rosszak és az asszaszinoknak a jók, és mindkettejüknek van egy ilyen gépe, amivel a harc a jelenben és a múltban is egyaránt folytatódhat. Remélem az alaphelyzetet sikerült jól vázolnom azoknak is, akik még sosem játszottak egy résszel sem, de a rajongók nyugodtan javítsanak ki, hiszen én csak egy-két mobilos résszel játszottam.

assassins-creed-identity-1

Az Identity részben a reneszánsz Itáliában (Firenze, Róma, Monteriggioni) kell rendet tennünk és megoldanunk a ‘A Murder of Crows’ rejtélyét egy asszasszin bőrébe bújva. A játék legelején kiválaszthatjuk, milyen képességekkel bírjon a hősünk, így mindenki eldöntheti, milyen stílusban szeretné végigjátszani ezt a részt. Az egyik a puszta erő, a másik a félrevezetés, a harmadik pedig a bombák és kések előnyeit használja ki. Alapból három asszaszin (berserker, shadowblade, trickster) közül választhatunk, de van egy negyedik (thief) is amit a boltban tudunk megvásárolni, és ezek mindegyike a játék során fejlődik, új képességekre tesz szert, új és jobb felszereléseket szerez (ezek később kovácsolhatóak is), stb., mint azt egy RPG játéktól el is várjuk.

assassins-creed-identity-2

Mivel ez ugyebár nem egy PC/konzolos rész átirata, így az ott tapasztalt teljes szabadságot és narratívát nem tudjuk kiélvezni, csak a küldetésről-küldetésre járást és a történet olvasását, viszont szerintem ez egy mobilos játéknál nem is akkora baj, különben ki tudja, mekkora lenne a játék.

Szerencsére a küldetések során bejárható terület nem lineáris és viszonylag nagy, így bizonyos mértékig szabadon dönthetünk, hogyan közelítjük meg a célpontot és akár hogyan likvidáljuk. Szinte bármelyik épületre felmászhatunk, bár ez csak annyiból áll, hogy a virtuális joysticket felfelé nyomjuk és hősünk automatikusan mászik felfelé és ugrál tetőről tetőre, nem úgy mint konzolon, ami egy kicsit sajnálatos. A korábbi részekből már jól ismert trükköket itt is tudjuk hasznosítani, így például gond nélkül el tudunk rejtőzni a szerzetesek közt, de akár kurtizánokat az őrökre eresztve el is osonhatunk mellettük, rejtekből észrevétlenül megölhetjük az ellenfelet, és egyéb hasznos trükköt és képességet használhatunk. Természetesen a reneszánsz Itália sem volt mentes a korrupciótól sem, így az őrök lefizetése is sok esetben célravezető, míg máskor nincs más megoldás, mint mindenki likvidálása.

assassins-creed-identity-3

A küldetések viszonylag változatosak, hiszen sok esetben pont nem megölni, hanem megvédeni kell a célpontot vagy épp kihallgatni másokat, megszerezni ezt-azt, bejutni ide-oda. A fő küldetés mellett mindig van egy kicsit nehezebben teljesíthető mellék küldetés is, ami plusz XP-t és felszerelést nyújt.

Jelenleg csak egy 10 pályából álló kampány érhető el, de ezen belül még találhatóak megbízásos melók is, amik nem képezik a történet részét, de fejlődés miatt érdemes őket megcsinálni. Már most láthatjuk, hogy lesznek további kampányok is, de még nem tudni, hány és mikor várhatóak. Gyakorolni pedig az Animusban tudjuk az új képességeket.

Természetesen az Assassin’s Creed Identity az 5 eurós ár mellett se mentes az alkalmazáson belüli vásárlásoktól, de szerencsére ez csak a fejlődés meggyorsítására és a jobb cuccok vásárlására szolgál. A játék állásának mentéséhez facebook fiókra van szükség, cserébe viszont több készüléken is játszhatunk az Identity-vel és az alkalmazás törlésével (2,2 GB) se veszik el semmi.

A játék gyönyörű grafikájáról a Unity motor gondoskodik, mely a jól sikeredett irányításnak köszönhetően elég kellemes játékélményt nyújt, és ráadásként nem csak érintéssel, hanem kontrollerrel is vezérelhető a játék. Szerintem akik szerették a korábbi részeket, azok ezt is fogják szeretni, csak érdemes figyelembe venni, hogy ez nem egy PC/konzolos átirat, hanem annál kevesebb, de a téma iránt érdeklődőknek is remek szórakozást fog nyújtani.

Assassin's Creed Identity
  • Assassin's Creed Identity
  • Méret: 2501.11 MB | Verzió: 2.8.9
  • Ár: 699 HUF | Értékelés:

Ezek még érdekelhetnek:


  1. En kb 3-4honappal ezelott mar jatszottam vele. Azt kell mondanom az egyik legjobb mobilos jatek szerintem ios-en. En meg az ujzelandi storebol toltottem le ingyen csak a jatwk tul nagy es mostmar toroltem. Aki szeretne mindig a legujabb jatekot itthoni megjelenes elott letolteniAnnak ajanlom csinaljon egy ujzelandi accountot mert megeri!Legujabb jatek amit most jatszok a plants vs zombies heroes.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!