fbpx Skip to content

Alig egy héttel a több óra esetén problémát okozó, majd később emiatt vissza is vont a watchOS 5.1 megjelenése után az Apple kiadta a watchOS 5.1.1-es frissítést.

Az új verzió már nem segít azoknak, akiknek az órája az 5.1-re való frissítéstől csak alma logót mutat, azokat a készülékeket hivatalos szervizpartnerhez kell bevinni. Akik korábban sikeresen frissítettek az 5.1-re, azoknak nincs miért aggódniuk, akik pedig már nem is tudták feltenni, mert közben az Apple visszavonta a frissítést, most végre megtehetik, hogy frissítenek.

Nem érdekelnek az újdonságok, csak telepíteni szeretnéd? Kattints ide, hogy átugord a cikkben ezeket: Telepítés.

Újdonságok

A hivatalos információkban az Apple ugyanazt írja, mint amit az 5.1 esetén:

Ez a frissítés fejlesztéseket és hibajavításokat tartalmaz:

  • Az Apple Watch Series 4 automatikusan kapcsolatba lép a segélyszolgálatokkal, ha Ön egy súlyos esést követően egy percig nem mozdul meg. A Watch most már egy üzenetet is lejátszik a segélykérést fogadónak, amelyben értesíti, hogy az Apple Watch súlyos esést észlelt, és megosztja az Ön koordinátáit, ha azok rendelkezésre állnak.
  • Kijavít egy olyan problémát, amely néhány felhasználónál az Adóvevő alkalmazás hiányos telepítését okozhatta
  • Megold egy olyan problémát, amely néhány felhasználónál megakadályozta, hogy az Adóvevőn meghívásokat küldjenek és fogadjanak
  • Kijavít egy olyan problémát, amely miatt néhány előzőleg megszerzett Tevékenység-díj nem jelent meg a Tevékenység alkalmazás Díjak lapján néhány felhasználónál.

Telepítés

Az új változat verziószáma 16R600. A frissítés az iPhone-on a Watch appon belül az Általános / Szoftverfrissítés menüpontban érhető el, tehát OTA frissítésként.

Lehetséges hibák

Ha esetleg azt tapasztalnánk, hogy a frissítési folyamat megszakadt, akkor várjunk, ha pedig az óra már a piros felkiáltójelet mutatja, akkor az ebben a támogatási dokumentumban található lehetőségeket lehet megpróbálni az óra szervizbe vitele előtt:

Mint minden frissítés után, itt is elképzelhető, hogy lesznek hibák. Így amennyiben gyorsabb merülést, vagy furcsa dolgokat produkál az Apple Watch, érdemes visszaállítani és újra beállítani.

Kérdésem van!

Ha kérdésed merül fel, érdemes elsőként a Gyakran Ismételt Kérdések cikkünket végiglapozni: Gyakran Ismételt Kérdések

Linkgyűjtemény

A watchOS 5-ről szóló összes cikkünk megtalálható a watchOS 5 címke alatt

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. nekem ebresztoora modban a koppintasra felebredes neha megy neha nem (5.1 ota)

  2. Sziasztok,nekem gyorsabban merül. (5.1 ota)

  3. Avatar for Tamaci Tamaci says:

    Nekem felment a series 3-ra az 5.1 amikor megjelent, nem tapasztaltam hibát a működésben sem. Láttam ezt a cikket is, ennek alapján úgy gondoltam, teendőm nincs. Ma reggel viszont jelezte a telefon és az óra is, hogy az 5.1.1 telepítésre készen áll. Telepítettem, biztos, ami sicher.:wink:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for rihekopo79 Avatar for Szifon Avatar for Tamaci Avatar for szyke55

Népszerű hozzászólások

  1. nekem ebresztoora modban a koppintasra felebredes neha megy neha nem (5.1 ota)

  2. Sziasztok,nekem gyorsabban merül. (5.1 ota)

  3. Avatar for Tamaci Tamaci says:

    Nekem felment a series 3-ra az 5.1 amikor megjelent, nem tapasztaltam hibát a működésben sem. Láttam ezt a cikket is, ennek alapján úgy gondoltam, teendőm nincs. Ma reggel viszont jelezte a telefon és az óra is, hogy az 5.1.1 telepítésre készen áll. Telepítettem, biztos, ami sicher.:wink:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for rihekopo79 Avatar for Szifon Avatar for Tamaci Avatar for szyke55