fbpx Skip to content

Beköszöntött az ősz, az emberek visszatértek a nyaralásukból, több időt töltenek otthon és ez remek lehetőséget kínál a lakásuk/házuk rendbetételére, kitakartítására. Azonban nemcsak a lakhelyünk igényli az őszi nagytakarítást, hanem a nyáron, akár a homokos tengerpartot is megjárt laptopunk is. Sokan nincsenek vele tisztában, hogy ahogyan a lakásunkat is illik mondjuk hetente kitakarítani, úgy bizony a MacBookunkat is érdemes 1-1,5 évente elvinni egy nagytakarításra. Biztosan sokan tapasztaltátok, hogy a gépetek forróbb lehet, a ventilátor többször és hangosabban pörög, akad a rendszer, nem úgy megy minden, mint amikor megvettétek.

iSamurai – őszi MacBook hardeveres karbantarási akció

A por ellen sajnos nem túl sok mindent tehetünk, hiszen az akarva-akaratlanul bejut a gép belsejébe a ventilátor(ok) által keltett légmozgásnak köszönhetően, ahol hőszigetelőként gátolja az alaplap megfelelő lehűlését (bár túlzottan poros helyeken eleve nem érdemes hosszútávon használni a gépet). Na de akkor mit tehetünk?

Igaz, hogy a por a hűtőnyílásokon keresztül jut a gépbe, de értelemszerűen semmiképp sem ajánlatos ezeknek a nyílásoknak a letakarása, mert így a gép nem tud elég levegőt beszívni, ami csak még tovább növeli a hőmérsékletét. Ezért például ágyon vagy matracon sem célszerű huzamosabb ideig használni a számítógépet, mert ott pont annyira be tud a takaróba/matracba süllyedni, hogy a szellőzőnyílások teljes takarásba kerülnek.

Gondolom, sokatok értetlenül nézi, hogy mi is lehet az a hőpaszta és miért öregedett el. A hőpaszta egy fogkrém-állagú, hővezető képességgel bíró anyag, ami a számítógép CPU/GPU kupakja (a chip felszíne) és annak a hűtőbordája közt található. Feladata az, hogy a processzor működése által keltett hőt átvezesse a hűtőbordára, ami a hővezető cső és ventilátor által távozik a gépből.

isamurai-ac-hardver-karbatartas

Amennyiben ezt a feladatot nem tudja ellátni, az alaplap és a rajta található alkatrészek és forraszpontok felé fog a hő terjedni, ami értelemszerűen nem kívánatos dolog. A paszta idővel veszít a hővezető képességéből, állaga is megváltozik, megkeményedik, porózus állagú lesz, ezáltal már nem képes a hőt átadni, így a gép akár túl is hevülhet, ami hosszútávon súlyos károkat is eredményezhet.

A hővezető paszta használattól függően 1-1,5 év alatt keményedik meg, így ilyen időközönként mindenképpen érdemes elvinni szervizbe a gépet egy teljes portalanításra és újrapasztáztatásra. Mi az iSamurai-nál a piacon kapható egyik legjobb hőpasztát használjuk, így biztos lehetsz abban, hogy gépedbe minőségi paszta kerül.

A procedúra szaktudást és professzionális eszközöket igényel, így senkinek se ajánljuk, hogy otthon megpróbálkozzon vele, hiszen a számítógép “agya”, a processzor körüli munkavégzés nem veszélytelen, könnyen működésképtelenné tehetjük a gépet, illetve mivel az egész gép szét lesz szedve, nagyon fontos, hogy tudjuk, mit hova és milyen sorrendben, milyen csavarokkal kell visszapakolni.

Minden hardveres szervizelés egyik első lépése a hátlap eltávolítása után az akkumulátor lecsatlakoztatása az alaplapról. Ezután lehet csak lecsatlakoztatni a többi alkatrészt csere vagy tisztítás céljából, ekkor kerül ki a gépből a hűtőborda és a hűtőcső is, ahogyan a ventilátor(ok) is, hogy megszabaduljon a sok portól és az egyéb idegen anyagoktól. Mivel teljes hardveres karbantartásról beszélünk, így az alaplap is kikerül (bizonyos típusoknál) a unibody alumínium házból, hogy a billentyűzet is kellő tisztítást kaphasson.

Az iSamurai-nál a következő két hétben (október 28-ig) a MacBook készülékek karbantartását akciós áron végezzük el 3-4 óra alatt (szervizterheltségtől függően maximum 24 óra alatt), amihez hozzátartozik a gép teljes külső és belső tisztítása, illetve a hővezetőpaszta cseréje – a részletekért kattints ide. Kérdéseitekkel bátran forduljatok hozzánk és adjátok meg a Mac-eteknek is a kellő nagytakarítást.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok