fbpx Skip to content

Már az iOS 12.1-es bétában is megerősítésre került az, hogy az Apple még idén tervez egy újabb eseményt, ahol bemutatja a következő generációs iPad Pro-kat!

Az Apple már elég régen frissítette a Pro szériát, így idén muszáj lesz neki lerakni valamit az asztalra, ami a pletykák, illetve a legújabb információk szerint komoly frissítés lehet. Azt már tudjuk, és várható is, hogy eltűnik a Home gomb, helyette Face ID-t kap, azonban szinte biztosra vehető már, hogy elforgatva is lehet használni majd ezt a funkciót. A legfrissebb hírek szerint eltűnik a notch, tehát felső káva sem lesz, jóval kisebbre tervezte az Apple a Face ID-t és emiatt belefér majd a vékonyított keretbe.

A hírek szerint Lightning helyett végre USB-C-t kap az új készülék, ami azért is fontos, hogy külső monitort lehessen rákötni, akár 4K-sat. Az USB-C egyre jobban terjed és a “lassú” Lightning helyett egy mindenki által használt, preferált port igen jó választás lenne az Apple részéről. Főleg, hogy a töltők, kábelek is kompatibilisek lennének az egyes Apple termékekkel!

Új generációs Apple Pencilt is kaphatunk, ami most már közelséget is érzékelne, hasonlóan az AirPods-hoz, úgy csatlakozna az adott eszközhöz. Nyilván pontosabb, jobb, és több akkumulátor idővel rendelkezne.

Az 2018-as iPad Pro továbbra is megkapná a Smart Connectort, azonban ez is fejlődhet, illetve akár máshova is kerülhet.

A Smart Connector adat- és energiaátvitelt is biztosít az iPad Pro és a Smart Keyboard között. Ezért nincs hozzá sem töltő, sem elem. Csatlakoztatás után azonnal kezdheted a gépelést. Amikor pedig leveszed a készüléket a Smart Keyboardról, a kijelzőn újra automatikusan megjelenik a képernyő-billentyűzet.

A fentiek mellett természetesen frissül majd a processzor, jobb AR-teljesítmény, és több RAM-ot is várhatunk a készülékbe, no meg persze a szokásos iPad funkciókat.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for pAnk pAnk says:

    Kérdés, hogy ez a vékony káva - ami egyébként rohadt jól néz ki - mennyi lesz “hasznos”. Mert ugye egy táblagépet a kézben nem lehet úgy tartani mint egy telefont, emiatt a képernyőt fogom folyamatosan tapizni hüvelykujjal. Vagy?

  2. Avatar for Szanya Szanya says:

    Vagy lesz egy hüvejkujj formájú noccs az egyik rövid és az egyik hosszú oldalon. Így külön jobb- és balkezes gépet is lehet majd venni. :joy:

  3. Avatar for info1 info1 says:

    Ezt a noccs vicc kategóriát teljesen felesleges bele rakni, ebbe minek ??
    Inkább azt kene újításként megcsinalni, hogy 2x gyorsabb processzor legyen benne 4 szer gyorsabb SSD 1tb alap, 16gb ram.
    A kijelző mérete pedig 16 col…
    De ezt én most munka miatt írtam, mert ilyen tábla gépen már hatékonyan lehetne dolgozni…
    És mindezt max 400 ezer Ft-ért.
    Na akkor már lehetne rá azt mondani, hogy ez tényleg verhetetlen…

  4. Milyen árat tippeltek ? Honnan fog indulni? 380e?

  5. Szerintem is brutális ugrás lesz. A mostani Prokat tuti nem teszik 200ezer alá így csak jóval fölé tudnak lőni…

  6. A pletykák azt rebesgették, hogy az iOS 13 lehet a legkorábbi olyan nagy update, amikor megint az iPad (Pro)-ra koncentrálnak. (iOS 11: sok új multitasking feture, 12: stabilitás és performance, 13: talán, de lehet, hogy 14 lesz az inkább). Én továbbra is ezt valószínűbbnek tartom, mint hogy még idén kitolnak valami cuccot. Max kapunk egy bemutatók a készülő újdonságokról, valami várható 2019-es megjelenési dátummal. A 2017-as Pro még mindig igen erősnek számít, az androidos konkurencia max multimédia terén közelíti meg, de irodai/alkotói/kvázi-laptopot-kiváltó funkciók terén még nem. Tim Cook logikája szerint úgy időzítik a nagy fejlesztéseket, amikor szorongat a konkurencia. Éppen ezért idén az olcsó iPad-et nyomták inkább és nem a Pro-t. Meg a Mojave-t a MacBook-hoz (több-kevesebb sikerrel).

    A Pro-ból nekem most az erősebb Bionic processzorok hiányoznak a Neuron képességek miatt. Egy A11X vagy A12X jó lenne pl. gyárilag támogatott kézírás felismeréshez, ami megérne egy Pencil upgrad-et is.

  7. Avatar for Torgo Torgo says:

    Na ez nagyon királyul néz ki! hogy nem notchos, az külön jó! mondjuk ujjlenyomatolvasó nekem hiányzik belőle. jó lenne már a jövő hónapban megjelenne. az áráról nincs hír?

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Torgo Avatar for info1 Avatar for loserock Avatar for dorina.jobbagy.97 Avatar for Szifon Avatar for boki1981 Avatar for Szanya Avatar for pAnk