fbpx Skip to content

Az iOS 12 hatalmas megváltásként érkezett a régebbi készülékek felhasználói számára, mint iPhone, mind iPad téren. Az új verzió több olyan készüléktípusra is elérhető lett, ami a korábbi években megszokottak szerint már nem kapta volna azt meg, ilyen az iPhone 5s, az iPad Air és iPad mini 2 például. Vannak viszont olyanok is, akik számára sajnos már az iOS 11 se volt elérhető, nemhogy a 12-es változat, ez a tábor főleg iPad fronton erős, hiszen másra és máshogy használjuk a tabletet, mint a telefonunkat és emiatt sokkal tovább marad használatban egy készülék, mint kisebb társai. Mai napig rengeteg családban jó szolgáltot tesz akár egy harmadik vagy negyedik generációs iPad is.

iSamurai – iPad 3/4 kedvezményes érintő üveg csere

A csere akkor válik érdekessé, ha már szoftveresen nem hozza azt a szintet, amit elvárnánk tőle, vagy hát valami történik vele hardveresen. A leggyakoribb ilyen hiba, ahogy az iPhone-ok esetén is, az érintő üveg törése. Igaz, ritkább az ilyen eset a tableteknél, viszont a baj ilyenkor annál nagyobb – de nem kell aggódni, mi az iSamurainál profi módon tudjuk ezt is orvosolni.

Az iPad Air 2-től kezdve a készülék érintő üvege és az LCD egybe van építve, így ha az üveg betörik, sajnos az LCD-t is cserélni kell, viszont a korábbi modellek esetében, mint például a jelenlegi akcióban részt vevő iPad 3 és 4, ez a két alkatrész egymástól függetlenül cserélhető. Az iPhone-okkal ellentétben az üveg nem csavarral van rögzítve a házhoz, hanem ragasztóval, így a cseréhez először egy speciális melegítő pad segítségével meglazítjuk a ragasztást, hogy az üveget el tudjuk választani a készülékháztól, vigyázva a belső szalagkábelek és antennák épségére. Az érintőt iPad Toolal és pengetővel választjuk el óvatosan a háztól.

iPad érintő üveg csere kép

Miután ez kész van és kihajtottuk az érintő üveget, az LCD csavarjait eltávolítva azt is kihajtjuk és lecsatlakoztatjuk mindkettőt az alaplapról. Ahhoz, hogy az új érintő üveget be tudjuk szerelni, először is az iPad fémházát pengével és oldószerrel megtisztítjuk az ott maradt felesleges ragasztótól, illetve az új érintőre át kell szerelni a Home gomb elektronikáját és az előlapi kamera központosító modulját is. Amennyiben az esés következtében a készülékház deformálódott, akkor ezeket a hibákat is javítjuk, hogy az új üveg emiatt ne sérüljön meg a jövőben illetve megfelelően illeszkedjen a házba. Az iPad sarkai és élei szoktak a legtöbbször áldozatul esni ezeknek a baleseteknek, de akár az egész készülékház is meghajolhat.

A sarkokat sarokkerekítő segítségével hozzuk gyári állapotúra, amennyiben a sérülés mértéke ezt megengedi, de előfordul oly mértékű sarok deformáció, hogy csak gravírozó segítségével tudjuk kialakítani a megfelelő sarok ívet. Az élek egyenetlenségeit erre a célra kialakított oldalkihúzó segítségével korrigáljuk. Amennyiben a fém ház egésze hajlik meg, azt egy professzionális eszközzel, a gToollal javítjuk. Miután az iPad teljesen ki lett tisztítva és a ház is újra tökéletes formájú lett, jöhet is az összeszerelés, ami lényegében a szétszerelés fordítottja. Professzionális ragasztó kerül a készülék fémkeretére, ami biztosítja a megfelelő kötési szilárdságot és illeszkedést is, majd az üveg visszahajtását követve egy speciális keretbe kerül az iPad, ami megfelelő nyomatékkal összepréseli az üveget és a házat, amíg a ragasztó biztosan meg nem köt, hogy nehogy később valahol elengedjen. Ezután az iPad újra eredeti fényében pompázik.

A következő két hétben (október 14-ig) minden iPad 3 és 4 készülék betört érintő üvegét kedvezményes áron cseréljük. A javítás hosszabb időt vesz igénybe, mint egy iPhone esetén, ezért 3-4 órával érdemes számolni, de a szerviz terheltségétől függően maximum 24 órán belül kész a csere. Természetesen a 6 hónap garancia most sem maradhat el. A részletekért kattints ide!

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok