fbpx Skip to content

Sokak szerint a nyár az év legjobb része. Igaz, meleg van, sőt, túlzottan meleg van sokszor, de ilyenkor nincs olyan nap, hogy ne lenne egy jó program, amire szívesen elmenne az ember. A szabadságok nagy részét is ekkora időzítik a munkavállalók és persze a diákoknak is ekkor van a jól megérdemelt nyári szünet.

A nyár sokaknak a fesztiválokról szól, egyikről a másikra járnak, és a bulinak sosincs vége. A megborulás ilyenkor mindennapos, ami nem mindig tesz jót a telefonunknak. Nemrég ért véget a VOLT és már a Balaton Sound is bezárta erre a nyárra a kapuit, nem egy ripityára tört iPhone-nal együtt.

A fesztiválokon a telefonok igencsak szélsőséges körülményeknek vannak kitéve. Ki kell bírniuk a tűző napsütést, a folyamatos használatot és akár a napokon át szakadó esőt is, és akkor még porról és koszról nem is beszéltünk, na meg persze arról se, hogy ilyenkor elég sokan elejtik le a telefonjukat, beesik a tömegbe és akár páran át is táncolnak rajta, amit aztán igazán nem szeret egyik készülék se. A nyári időszakban jelentős mértékben megszaporodik a betört kijelzős iPhone-ok száma a szervizünkben, és nem meglepő módon a legtöbbjük valamelyik zenei fesztivál áldozata lett.

Tavaly óriási sikert aratott a fesztiválos kijelző csere akciónk, ezért idén is úgy gondoltuk, hogy nem szeretnénk, ha bárki is egy átmulatott este áldozataként összetört kijelzős telefonnal kelljen visszatérjen a szürke hétköznapokba. Nem baj, ha nem voltál fesztiválon, mi nem kérünk karszalagot az akció érvényesítéséhez. Mindenki, aki az éppen aktuális akcióban szereplő betört kijelzős iPhone-nal bejön hozzánk, automatikusan kedvezményes áron kapja a cserét.

Fontos megjegyeznünk, hogy nálunk, az iSamuraiban kizárólag csak gyári minőségű érintővel és LCD-vel felszerelt előlapokat szerelünk be nektek, nem pedig olcsó, kínai, rossz minőségű utángyártottat. Ennek köszönhetően a kijelzőink színhelyesek, az előlap tökéletesen passzol a készülékházhoz, nem áll el sehol, mindenhol megfelelően illeszkedik és kellően strapabíró is. A piacon elérhető legjobb minőségű alkatrészért válassz minket, válaszd a minőséget!

A következő két hétben az alábbi készülékek kijelzőit cseréljük kedvezményes áron: iPhone 6, 6s, 7. Természetesen mint mindig, most is jár a 6 hónap garancia és a csere is csak 1 órát vesz igénybe. Két hét múlva pedig újabb készülékek kijelzőit fogjuk a fesztiválos akciónk keretében cserélni. Kattints ide a részletekért, ne maradj le róla!

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. na, gyári minőségű? mi történt? elfogyott a gyári alkatrész-készlet? :smiley:

  2. Eddig is ezt írtuk már az utóbbi időben. A gyári minőség azt jelenti, hogy az LCD eredeti. Ez azért fontos, mert színhelyes, és nem megy tönkre, és persze nem utángyártott.

  3. De ha gyári minőségű, az nem jelenti hogy gyári, tehát utángyártott, tehát nem eredeti. Teljesen logikátlan, amit írsz. Az iSamurai nem hivatalos Apple partner, nem hivatalos szervíz partner, ennélfogva nem lehet gyári alkatrésze és kész. Ami pedig nem gyári, az utángyártott. Ez ilyen egyszerű.

    A honlapon nem látom, hogy szerepelne a “gyári” vagy az “eredeti” szó, és az sem, hogy nem utángyártott. Csak hogy jó minőségű. Mindig csak itt jön elő a szifon.com-on ez a gyárizás-eredetizés, vajon miért?

  4. Gyárival megegyező minőség, a fent leírtak miatt. Ennyi.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for onderon Avatar for SzifonAdmin