fbpx Skip to content

Egy hét múlva WWDC18, azaz június 4-én megrendezésre kerül az idei év sokak által egyik legjobban várt eseménye. Az Apple többek között bemutathatja az iOS 12-t, benne számos újdonsággal és talán ami a legfontosabb: idén biztonságosabb, és gyorsabb szoftvert ígér a cég.

iOS 12 koncepció

(iOS 12 koncepció kép)

Eddig jól titkolja az újdonságokat az Apple, legalábbis a szoftvert illetően. Az iOS 12-ről jóformán semmit sem tudunk. Semmi sem szivárgott ki, kivéve amit esetleg Craig Federighi mondott, hogy inkább a rendszer stabilitására fókuszálnak idén, és nem az eget rengető újdonságokra. A legutóbbi pletykák szerint azonban az Apple várhatóan megnyitja a kapukat az NFC chip használatához, és új felületet, funkciókat kaphat a zárolt képernyő az iOS-en.

Az NFC chip egyáltalán nem újdonság az iPhone-ok esetén. Szükséges az Apple Pay használatához, és az iPhone 6 óta minden iPhone-ba beletette az Apple. Azonban ehhez eddig külső fejlesztő nem férhetett hozzá, a cég kizárólag az Apple Pay-hez használta, megbízhatóan. Úgy tűnik, az iOS 12-nél ez változhat, végre külső fejlesztők is használhatják az NFC-t bizonyos funkciókhoz.

Ilyenek például a hotel szobaajtók nyitása, vagy éppen tömegközlekedéshez használt kártyák integrálása az iOS-be. Utóbbira hazánkban egyelőre ne számítsunk, mivel 2017-ben már el kellett volna készülniük a beléptető kapuknak a BKK-nál, de mint tudjuk, az online rendszer sem lett túl biztonságos.

Egy valamire azonban biztos nem lehet majd használni az NFC-t, az pedig a fizetés. Az valószínűleg kizárólag az Apple Pay számára lesz fenntartva, és arról egyelőre semmilyen információnk sincs, hogy bármelyik magyar bank csatlakozna az Apple Pay-hez belátható időn belül. ????

Miközben az iOS 12-nél a stabilitás, a megbízható és biztonságos rendszer lesz a legfontosabb, várhatóan azért kapunk néhány újdonságot. Általában nem a design, hanem az egyes új funkciók lassítják a rendszert, tehát maga az iOS minden bizonnyal változni fog valamennyire. Persze ezzel együtt néhány apróbb funkciót is kaphatunk, és a pletykák szerint ezek egyike lesz a zárolt képernyő testre szabása, új értesítési felületek, illetve egyéb funkciók…

Nézzünk meg néhány koncepció képet:

Ne maradj le a WWDC-ről, kattints ide, hogy hozzáadhasd a naptáradhoz!

Olvasd el a hozzászólásokat is

10 Comments

  1. Én nem teljesen értem az Apple-nek ezt a logikáját (NFC). Már a GPS chippel is ezt csinálták! Hiába volt benne már a 3G-ben is a chip, nem volt hozzá app, -max jb útján- és csak évekkel később engedélyezték a GPS használatát, talán az IOS 4-ben jelent meg először.

  2. @totopad: Ezt mi sem értjük… 🙁

  3. Pff jellemző… 🙁
    Az egyetlen itthon valamire is használható funkció nem lesz engedélyezve…
    Ezek tényleg szándékosan szivatnak minket 😀

  4. Igen. Szándékosan. Ez a kis ország nem mérhető bevételt hoz a cégnek. Ellenben egy nem megfelelően bevezetett termék, szolgáltatás, vagy ennek nem megfelelő helyi szintű kezelése (ami képzett vagyis költséges aparátust igényelne) mérhető negatív kampányt generálhat.

  5. Ez az NFC is annyira jelent meg az iOS11-ben, mint a Messages in iCloud?????

  6. Legalább az iPad-en futó iOS lehetne multiuser-es végre.

  7. @ef-dani: Van mukodo NFC iOS11 alatt. Kenyelmesen lehet olvasni a hardveresen megfelelo tagekbe irt tartalmat. (sajna csak ennyit). Ures taggal nem tud mitkezdeni az iOS valamint az adott tag sorozatszamat sem tudja kiolvasni. Az itt lathato screenshot (amin a hold iPhone near the fire) is iOS11-bol szarmazik. Pont igy nez ki az ablak, ami megjelenik.

  8. Jó lenne ha az ios 12-ben a carplay mar menne mas 3rd party alkalmazasokkal. Waze, Google Maps stb….

  9. @Czo: Köszi, ezek szerint akkor működik. Akkor viszont mi lesz az újdonság? Most már nem csak oovasni tud, hanem adatot is küldeni? Vagy eddig is tudott?


Add a Comment