fbpx Skip to content

Egészen régen írtunk már az Instagramról, de ez nem azt jelenti, hogy azóta semmi újdonsággal nem rukkolt elő cég, inkább motorháztető alatti változtatások voltak. Most viszont a pár hete már sokaknál működő Stories funkció, a Fókusz vált mindenki számára elérhetővé.

Új Fókusz mód az Instagram Storiesban

A 2017-18-as mobilos trend egyértelműen a dupla kameráké és a velük készíthető portréképeké. Apple háza táján csak a iPhone 7 Plus, 8 Plus és a X rendelkezik olyan kamerarendszerrel, amivel szép, elmosott hátterű képeket tudunk készíteni. A Google-nél viszont ugyanezt, sőt, még akár jobb erdményt egy kamerával oldják meg a Pixel 2 esetén. Most az Instagram olyan készülékekre is elhozza a mosott hátterű képeket, amelyek gyárilag ezt nem tudnák.

A Stories-t megnyitva az alsó funkció választó sor egy újabb opcióval bővült, a Fókusszal, ami a Boomerang és a Superzoom között kapott helyet. Használata roppant egyszerű, néha még egyszerűbb is, mint a gyári Portré mód. Az alkalmazás írja is, hogy keress egy arcot, mert bizony anélkül nem fog menni, tárgyakkal se, csak arcokkal. Amint a kamera meglát egy arcot, máris megtörténik a csoda, ha az illető kellő távolságra van. Az Instagram Fókusz előnye, hogy nemcsak képekkel működik, hanem videókkal is, amit ugyebár az iPhone gyárilag nem tud. Tapasztalataim szerint a készülék és az arc közti távolságra nincs akkora szigor alkalmazva, mint a gyári megoldásnál, ami mindenképpen jó, főleg videózás közben. A kép vagy videó minőségét nemcsak a készülék hardveres képességei határozzák meg, hanem az alkalmazás maga is beleszól, ezért senki se várja, hogy az eredmény olyan gyönyörű lesz, mint amit a gyári Kamera app tud.

Érdekes módon a dupla kamerás telefonoknál nem használja az Instagram a második lencsét, amivel ugyebár a telefon Portré mód esetén dolgozik, hanem az elsődleges kamera képét használja és teljesen szoftveresen oldja meg a háttér elmosást. Az alábbi képeken láthatjátok, hogy milyen képet csinál az iPhone X gyári Portré módban, az Instagram megoldásával, és milyen képet ad az app egy iPhone 7-tel. Jól látszik, hogy egyik se ad tökéletes képet, a haj, szemüveg bezavar neki. Látványos a két lencse képkivágása közti különbség, és az is, hogy bizony mindkét telefon kamerája alapból többet tud, mint amit az Instagram kihoz belőlük, hiszen az Instagram esetén a képek, amiket lement, csupán képernyőfotók. Ezektől eltekintve szerintem hasznos funkcióval bővült a legnépszerűbb közösségi fényképmegosztó szolgáltatás, amivel a sokak számára megnyílik az elmosott hátterű képek lehetősége.

Instagram Stories Fókusz mód különbségei Instagram Stories Fókusz mód különbségei Instagram Stories Fókusz mód különbségei

iPhone-ok terén az új Fókusz mód 6s/SE vagy újabb készülékeken működik csak, de mind az előlapi, mind a hátlapi kamerával. Óriási újítás ez az Instagram részéről, hiszen így olyanok is jobb képeket tudnak csinálni, akik nem rendelkeznek a legújabb készülékekkel, sőt, itt még videóval is megy a háttér elmosás, amit ugye az iPhone gyári Kamera alkalmazása nem tud. (Viszont az iPhone saját megoldásával ellentétben ezt nekem nem sikerült tárgyakra is alkalmazni, holott ez a gyári megoldással abszolút jól működik.)

A GIF matricák visszatérése

Hatalmas siker volt, mikor megjelentek az animált GIF matricák a Stories felületén, de a megjelenés után nem sokkal egyszer csak eltűnt ez az opció a kínálatból. Az ok mögötte elég érdekes volt, ugyanis valahogy az ellenőrzési rendszeren átjutott egy rasszista GIF is, ami miatt addig kivették a funkciót az alkalmazásból amíg a Giphy, a matricák forrásának helye, a belső ellenőrzése során nem tisztázza, hogyan fordulhatott ez elő és biztosítékot nem ad arra, hogy többet ilyen nem fog megtörténni. A probléma azóta elhárult és újra élvezhetjük a GIF matricákat.

 

Stories értesítés

Már régóta kérhetünk értesítést, ha egy felhasználó kirak valamit a profiljára, viszont ez csak ugye a rendes posztokra vonatkozott eddig. Mostantól viszont már arról is kérhetünk jelzést, ha egy felhasználó a story-jába tesz fel valamit. Továbbra se kap az illető értesítést arról, ha bekapcsoljuk ezt a funkciót, így ezen nem kell aggódni, viszont lehet érdemes átgondolni, hogy kinél kapcsoljuk be ezt, hiszen ha mondjuk én elutazom valahova, akkor sokszor van 15-20 bejegyzés is egy nap alatt és sokszor csak egyben tudom kirakni, ezért sokat rezegne annak a telefonja, aki nálam bekapcsolta ezt a fajta értesítést. Az értesítés bekapcsolásához menjetek az adott profilra és jobb oldalt felül a három pöttyös menü megnyitásával a képernyő alján találjátok ezt az opciót.

Instagram Stories értesítés

Te melyik újításnak örülsz a legjobban?

Olvasd el a hozzászólásokat is

1 Comment

  1. Hát nekem a 6s-en még nem jelent meg :O


Add a Comment