fbpx Skip to content

Az Apple az iPhone X bemutatásával igazán újat és egyedit alkotott. Ilyen például a 3D-s arcfelismerési technológia, amelyet jó pár konkurens cég próbál lemásolni.

Egy nemrég napvilágot látott jelentés szerint az Apple két évvel jár a versenytársak előtt az említett technológiával, ugyanis a konkurens cégek még lemaradásban vannak ebből a szempontból, erről számolt be a MacRumors.

Három nagyobb alkatrész beszállító megkérdezése után a Reuters becslése szerint az Android-alapú telefonok gyártói 2019-ig biztosan nem tudják lemásolni telefonjaikba az arcfelismerés biztonsága mögött álló 3D érzékelő technológiát, amely ugye az iPhone X-ben lakozik.

Néhány alkatrészgyártó szerint – úgy mint a Viavi Solutions Inc., a Finisar Corp és az Ams AG – a technológia a jövő évig nem terjed el tömegesen. Rengeteg pletyka lát napvilágot ilyesfajta technológiával érkező telefonokról, főként a kínai okostelefongyártók (Xiaomi, Huawei) háza táján, de a gyártási nehézségek miatt még mindig akadályba ütköznek a vállalatok, ezáltal az Apple abszolút nyeregben érezheti magát az iPhone X-zel.

Az Android-alapú készülékek gyártói a pletykák szerint komoly harcot vívnak a VCSEL alkatrészek beszerzéséért, amely az Apple TrueDepth technológiájának egyik legfontosabb összetevője, ezen lézerek segítségével működik a Face ID, az Animoji, illetve az előlapi kamerával készített portré stúdiómegvilágításai. Decemberben az Apple azt nyilatkozta, hogy 390 millió dollárt tervez befektetni a Finisar Corp vállalatba, amely a VCSEL komponenseket szállítja, továbbá a cupertinói vállalat azt is elmondta, hogy a beruházás lehetővé tenné a Finisar számára, hogy növelje kutatási és fejlesztési kiadásait és segítse a tömeggyártást.

Az alkatrészgyártók érthető módon nyitottak a VCSEL chipek gyártására, ilyen például az osztrák székhelyű Ams is. A Viavi az egyetlen nagy beszállítója az olyan optikai szűrőknek, amelyek a 3D érzékelő modulokhoz szükségesek. Ők úgy vélik, hogy év végéig csak egy olyan androidos telefon lesz a piacon, amely 3D érzékelő technológiával rendelkezik majd.

Az Apple a pletykák szerint egy új iPaden is dolgozik, amely számos újdonsággal rendelkezik majd, vélhetően többek között Face ID-támogatást kaphat, valamint búcsút mondhat a Home gombnak is, így biztos, hogy az Apple a nagy sikernek köszönhetően több termékében is alkalmazni fogja az arcfelismerési technológiát a közeljövőben.

Egyértelműen kijelenthető, hogy az iPhone X megjelenése óta több konkurens vállalat is szeretné alkalmazni a technológiát, azonban úgy tűnik, hogy az alkatrészgyártók még nincsenek felkészülve erre.

Érdemes ugyanakkor azt is kiemelni, hogy 2017 októberében Ming-chi Kuo szerint még két és fél év előnye volt az Apple-nek, de az időközben eltelt közel fél év alatt elkezdett felzárkózni a többi gyártó is, ezzel pedig csökkent a cég lépéselőnye.

Olvasd el a hozzászólásokat is

22 Comments

  1. nekem bárki mondhatja hogy így jó meg úgy jó, de az újlenyomat olvasó 100x jobb megoldás, sokkal kényelmesebb, inkább a képernyőbe beépítését erőltetnék

  2. @Miklós Antal: nedves, vagy felkarcolt ujjbeggyel a Touch ID általában nem fog feloldani, míg leizzadt, vizes fejjel a Face ID igen.

  3. @Jadeye: ezért kellene a telefonba mindkettő megoldás 😀

  4. @martonv: de a Face ID mellé egyszerűen felesleges, mert az egyik kiváltja a másikat.

  5. Bárki bármit mond, hogy lassú a FaceID az nem gondolt bele abba, hogy hányszor oldja fel azért a telefont, mert mondjuk egy Messenger értesítésre akar válaszolni. A TouchIDnál rá kell klikkelni, majd hozzá érni a TouchID-hoz. Így már van olyan “lassú” a FaceID, mint a TouchID. Persze vannak negatív dolgok is a FaceID-val, de melyikkel nincs. Az ujjlenyomat olvasó integrálása a képernyőbe akkor lenne csak megoldás a FaceID helyett, ha bárhol hozzá érek felold. Mintha az én kezemben nem lenne szükség az azonosításra, ha értitek mire gondolok. ???? Köszi, ha végig olvastad! ????

  6. @Miklós Antal
    Használtál már X-et vagy csak látatlanban alkotsz véleményt?
    A face ID mindenben jobb mint az ujjlenyomat olvasó, sebességre meg kb ugyanolyan mint a touch ID.
    Soha nem kellene már ujjlenyomat olvasós telefon, ha kijelzőbe van építve ha nem.

  7. Jobbnak semmiképp nem mondanám az ujjlenyomatot, de még csak nem is biztonságos. Ujjlenyomattal pl bárki feloldhatja álmodban a telefont, arccal nem. Fizetni is sokkal kényelmesebb csak ránézni a telefonra, mint a megfelelő helyre tenni az ujjad. Ugyanígy az értesítések elrejtése is jó dolog addig amíg rá nem nézel és még lehetne sorolni.. az ujjlenyomat egy jó dolog, de semmivel sem jobb, mint az arcfelismerés

  8. Sztem a többi mobilgyártó pont leszarja a face ID t. És az iphone X eladasokat elnezve a felhasznalók is. Az apple se tud kezdeni a technologiaval. (Jah bocs…szart lehet vele animalni…el is felejtettem) Emellett rengetegen panaszkodnak hogy vezetes kozben feloldani egy ilyen telefont kész eletveszély. Ennek létjogosultsaga csak az ujjlenyomattal együtt van.

  9. @Sanyy: Hát lehjet halovány lila gőzöd nincsen erről, de mégis írsz róla!
    Kicsit olvasgass a neten és láthatod még a legutolsó csingi-csungi fone-t gyártók is másolják még az annyit fikázott kijelzőjét is az X-nek, csak a FaceID-t nem tudják, mert mint itt fentebb írva vagyon, nincsen meg hozzá a technológiájuk.
    A vezetés közbeni feloldásról meg olyanokat kérdezz akiknek nem kell arra odafigyelni már régóta, hogy melyik pedál hol is van adott autóban, stb, hanem a vezetés számukra természetes cselekvés.
    Arról nem is beszélve ha szabályosan használják akkor elvben nem is kell feloldani a telót menet közben, mert mihez is kellene?!

  10. Gunar: tévedés már rég meg van a technologiájuk a face id ra sőt előbb meg volt mint az applénak. Más gondjuk van. Az ő arcuk sajnos nem kompatibilis a face id hoz. De nem is csoda hiszen az egész net dezinformálva van pl olyan szenylapoktól mint pl a computerworld. Kijőn a huwawei vagy melyik vacak pl egy 512 es tárhellyek és a computerworld arról cikkez hogy ezért agyon van verve az x. Amíg ilyen idióták irogathatják a hülyeségeiket hazukságokat dezinformációikat sajnos meglehet vezetni akárkit amíg pl tényleg nem vesz egy x et magának az ember és azonnal rájön hogy soha többet nem is kell más,.mint ahogyan én is.
    Uff.

  11. én nagyon sokat használom a telefonom vezetés közben, pl ingázok nap mint nap egyik országból másikba, már határ előtt elkezdem keresni a magyar hálózatot, és akkor fel kell oldanom, sokkal kényelmesebb az újammal mintha a fejemet dugdosnám oda, vagy kivenném a telefont a tartójából.

  12. @Gunar latom nem olvastad el amit irtam. Ha le is masoljak a technologiat akkor is mi a f@szomat kezdenek vele? Nincs benne annyi potencial mint anno az ujjlenyomatolvasoban volt. Az apple akart egy nagyot durrantani ezzel aztan kozben besz@rt. A kutya nem veszi az X et, es ennek lehet megvan az oka.
    A vezetes kozbeni feloldas miatt pedig tobbek kozott Magyarosi Csaba panaszkodott. Remelem nem kell tobbet hozzafuznom ehhez.

  13. Akkor menjünk sorban.
    Stewen!
    Szted amennyiben meg lenne a technologia másnak is, pl samsung, akkor nem tolták volna bele a S9-be? Sőt jobbat toltak volna bele, esetleg gyorsabbat, vagy bármelyik másik gyártó amelyiknek lenne rá cucca, mert jobb mint az ujjlenyomat olvasó.
    Miklós Antal!
    Ezt nem vágom, minek is keresed a hazai hálózatot arra a pár km-re, én nem napi de heti szinten járok Krakkóba és igen a határon kicsit döcögősen áll át de addig használom a külföldit, mert az is olyan mint itthon. A másik meg hogy ott az óra a kezemen arról bármit tudok rajta csinálni, vagy a gyári kihangosító éppen, ezért nem kell a tartó hozzá, ha kell akkor kézbe kapom és felold mint a villám.
    Sanyy!
    Eléggé sokat vezetek és immár több mint 30 éve (párral) de nekem még nem okozott gondot egy kód beírása sem menet közben, bár marhára szabálytalan, ami engem személy szerint kb nem hat meg, mert az elsőbbségen kívül mást nem szoktam betartani és ez eddig cca. 2M km után mondhatom bejött. Nem tudom ki a az említett személy (tudom ez az én bűnöm) de nem szoktam nyugdíjas tempóban autózni sosem, mert még mindig imádom a vezetést és a gyors szerpentineket főleg, ott lehet igazán egy jó verdával élményautózni, s én simán ha kell feloldom legyen az FID v más zárral ellátott teló, mert erre mindig van 2mp-e egy jó sofőrnek sztem. Az X lehet nem fogy annyira mint várták, de ne túlozzuk el, hogy senki nem veszi, csak drága és ez szab neki határokat jobban, nem a technika amit ad.A kutya meg pont vehet X-et, mert az ujjlenyomat olvasóval nem menne szegény semmire, míg a FID gondolom simán jó lehet neki is, de ha ráérek tesztelem majd. 🙂

  14. @Sanyy: Azt hittem autóversenyzőt hoztál fel példának és kezdtem csodálkozni, hogy miért jelenthet annak gondot az X feloldása, de rá gugliztam és hát nem az ha jót dobott ki, szóval így nem mérvadó a vezetésnél neki nehéz ez a dolog. Kérdés miket találhat még benne nehéznek, mármint vezetés közben ha tenni kell vmit. Én anno mikor autókért jártunk ki előszeretettel olvasgattam újságot autópályákon 180 táján a belső sávban több országban is, olyan unalmas volt mikor egyedül mentem, de ez megint csak az én bűnöm. 🙂

  15. Gunar, a gesztusvezerles lett szar, ezert hianyzik a home gomb. Iphone 8 plus 256gigas keszulekre valtottam, ugy gondolom nem az ara szabott hatart. Nem szeretnek szemelyeskedni sem, de meg is azt fogom tenni, mert az ilyen ki a f*sza gyerek, ha nem en, levezettem ennyit meg annyit miatt halt meg autobalesetben a csaladom. Szoval tartsad csak be a szabalyt es a kormanyodat birizgald, mert rutinosan is meg lehet halni, illetve olni mast.

  16. Hagyjátok már ezt a vezetés közbeni feloldást. Vezetés közben Se navit se rá ráiót se semmit nem állithatsz!! Sőt, van egy “Vezetek ne zavarjanak beállitás”. Nem is értem minek kellene feloldani a telefont vezetés közben.

  17. Teljes mértékben egyetértek a legelső hozzászólóval. Én iPhone X-ről váltottam iPhone 8-ra, mert egyszerűen nem tudtam megszokni hogy nincs touchID. Sokkal jobb a touchID. A faceID sem rossz, de a legjobb lett volna ha benne hagyják az i X-ben a touchID-t is (akár a hátulján is elfért volna).

  18. @pergabb: Sajnálom a családodat, de nem olyan miatt mint én ez tuti! Én úgy teszem a dolgom, abban eddig nem volt hiba és mivel ehhez vagyok szokva, nekem pont az a veszélyes ha nem a megszokott ritmusban tolom, ezt is tapasztalatból tudom mondani, mert 30 év után az utasomra való tekintettel “nyugdíjas” üzemmódban haladtam és képes voltam kb 10km/h -val megtolni egy már elindult majd rutintalanul megállt kezdő sofőrt, csak mert bepunnyadtam az úton a csiga tempó miatt.
    Ez azt hiszem eléggé jó ráta így elég nem lenne sok dolga a karosszériásoknak sem. De sajnos napi szinten engedik a forgalomba azokat akiknek sosem kellene jogsit adni, vagy még nem kellett volna, mert ezeken látszik, azt sem vágják merre az arra. 100x jobban kell manapság figyelni, mert nem bízhatsz abban a másik autót vezető tudja mit csinál, ez az arány nagyon leromlott az elmúlt 10 évben sajnos.

  19. Nem értem ezt a vezetés közbeni feloldást… A látószöge elég hozzá, hozzányúlni ugyanúgy odakell mint a Touch ID-hez. Az egész onnan indult ki, hogy Handras bemutatta, hogy nem képes fektett módban feloldani. Kérdezem, ki használja a kocsiban fektetve azt az telefont, aminek a használatát álló módban tervezték? Olyan szinten el van nyújtva a kijelzője annak a telefonnak, hogy a videókat leszámítva nincs is értelme a fektett módnak. Vagy navigáció közben mindennki arra kíváncsi, hogy mi van 3 utcával mellette és nem arra mi van elötte 3-al?

  20. Tudjuk egyes fanok szerint az Apple tojja a spanyolviaszt. Így bárki, bármit írhat az általa tapasztaltakról, úgyis lefikázzák. Mivel a big apple csak kiforrott, (lásd iOS 11) termékeket, technológiát softvert készít.
    És akkor most lehet engem is savazni, mert azt mondom: “lósz@rt mama”.
    Ilyen az iPhone X face ID-je is. Lehet 3D. Lehet nagyon fejlett. Lehet 1,5 évvel jár a vetélytársak előtt. Lehet. Ettől még nem jó. Kényelmetlen. Állandóan emelgetni kell a telefont. 10-ből 4X nem old fel. Pöccinthetek én, bámulhatok én a kamerába. Teljesen mindegy. Ha már ezt szánták nagy dobásnak ok. De egyrész kiforratlan, másrészt -szerintem- kényelmetlen. Próbálhattok majd itt meggyőzni az ellenkezőjéről. Nem fog menni. Nekem a touche id sokkal praktikusabb, kényelmesebb volt. Tudom most majd jön a biztonság. Ugyan már….
    Egyébként a konkurenciánál is van. Most már kombinálva az iris scannerrel. Az Apple Pie csatornán készült is összehasonlító videó. És abban a telefonban meg van a touche id is. Fogtam a kezemben. És sikerült úgy megoldani, hogy teljesen kényelmes feloldani. Összefoglalva: – engem nagyon nem győzött meg a face id. Mondhatni utálom. Két készülékem van, és azon vettem észre magam az utóbbi hetekben, hogy szinte nem is használom az iPhone X-t. Azon gondolkodom, hogy eladom és veszek helyette egy iPhone 8+. Nem csodálkozom, hogy leállnak a gyártásával. nagyon oda voltam érte. megbántam.

  21. @mpepe30: “Nem csodálkozom, hogy leállnak a gyártásával.”
    ezt honnan vetted? nem állnak le a gyártásával, semmi ilyen hír nem volt.

  22. @mpepe30: Ide megint csak a jól ismert és nagyon találó közmondás jöhet a papról és nejéről, mert senki nem akar meggyőzni téged hogy használj olyant ami nem jön be, csak azon folyt vita, hogy vezetés közben miért is nehezebb feloldani mint a touchID-t. Sokaknak bejött a F.ID sokaknak meg hiányzik a T.ID nem vagyunk egyformák.
    Ahogyan ugye sokan köpködnek az IOS11-re mert fagy meg stb, na pl nálam még nem sikerült neki fagyni 1x sem, persze voltak és vannak ezzel is apró bibik, de alapjában véve az első beta óta használom és nem rosszabb mint bármelyik elődje.Akiknek nem bejövős az X nem fikázni kellene, hanem simán leírni náluk mi az ami miatt ez a szitu (ehelyett szarozzák és stb) és ezek miatt cserélik másra.
    Azon kívül, hogy nem az apple tojja a spanyolt sem sőt a viaszát sem, de mégis mindenki őket tekinti referenciának és majmolja is, ergo csak tudnak vmit amit a többi követ, igaz keleten ahonnan jön a telók zöme ha vmit megtudnak a készülő iphone-ról, azonnal bekerül vmi silány megoldás általában egy gyorsan kidobott telójukba, majd mikor kijön az apple féle, akkor rá lehet sütni ők kopiznak, bár jobban csinálták meg.
    Az utóbbi években ezt lehetett megfigyelni és persze ezek a gyártók nem verik nagydobra mi is az amit “fű alatt” megtudtak a kémeik. Szted miért is volt pl a samu S8-ban az silány arcfelismerő benne?


Add a Comment