fbpx Skip to content

Egyre több oldalon olvashatók pletykák az iPhone SE 2-ről, ami lassan már nem is kérdés, hogy még idén megvásárolható lesz. Ami sikeres az Apple-nél, azt folytatják, így az iPhone SE után minden bizonnyal jön az új generáció. A kérdés az, hogy mit kapunk majd?

iPhone SE 2

A jelenleg hivatalosan kapható legkisebb iPhone mindig is a kedvencünk volt, mivel az Apple pont azokat a hardver elemeket rakta bele, amire szükségünk volt, és persze a méret is sokak számára ideális. Az elmúlt hetekben több helyen is írták, hogy üveg hátlappal érkezik az új iPhone SE 2, ami azt jelenti, hogy vezeték nélküli töltéssel is számolhatunk majd.

Ha már üveg hátlap, szerintünk az iPhone 8 hardverét fogja megkapni, amiatt, mert az iPhone SE-t sem a felhasználók, sem az Apple nem egy évre tervezik, ezért az SE 2 is több évig hű társunk kell, hogy legyen. Anno az SE megkapta a jobb processzort és kamerát, és ezzel a készülékkel 4K felvételeket is készíthetünk. Ha az Apple továbbra is tartja azt, hogy a kisebb készülék is hasonló sebességet tudjon, mint a nagyobb, akkor idén az iPhone 8 hardver elemeit kaphatjuk meg. Kérdés, hogy hogyan fér el majd ez el a kisebb házban.

iPhone SE 2

Az iPhone SE 2 modellel visszatérhet az Apple az iPhone 4 és iPhone 4s esetén már megismert üveg hátlaphoz, ami így az iPhone 8-hoz és X-hez kifejlesztett újfajta üveget kaphat, melyet lézeres hegesztésű acél alátéttel és űrtechnológiai minőségű alumínium oldalszegéllyel erősítettek tovább, és mikron pontosságú kialakítással tettek ellenállóvá a vízzel szemben.

Az iPhone 8 és ezzel együtt az iPhone SE 2 új kijelzője is támogathatja a True Tone technológiát, amely a kijelző színhőmérsékletét a készülék külső környezetéhez, fényviszonyaihoz igazítja. A kamera is frissülhet, új szenzort, színszűrőt, A11 képfeldolgozó processzort (ISP) kaphat, ami gyorsabb autofókuszt és hardveres zajszűrést is támogat már, a négy LED-es True Tone vaku pedig immár képes a lassú szinkron funkcióra is, ahogyan az elérhető az iPhone 8-nál is.

Processzor tekintetében az A11 Bionic chip lehet az alapja a készüléknek. Ez egy teljesen egyedülálló fejlesztés a mobiliparágban, amelynek legfontosabb tulajdonsága a neurális motor. A teljesítményét tekintve négy energiatakarékos magja akár 70%-kal, a nagy számításigényű feladatokat kiszolgáló két magja pedig akár 25%-kal gyorsabb az A10 Fusion chiphez képest. Amennyiben pedig szükség van rá, akkor akár mind a 6 magot képes használni a rendszer egyszerre.

Egyszóval brutális készülék lehet az iPhone SE 2, és minden túlzás nélkül elképzelhető a fenti hardver. Ne gondoljuk, hogy OLED-kijelzőt, vagy Face ID-t kap majd, de szerintem a fenti is egy remek frissítés, ha az Apple ezt választja majd.

Egyelőre úgy tűnik, hogy tavasszal nem, de nyáron, esetleg ősszel megjelenik a frissített készülék, meglátjuk, az Apple mikor készül el vele.

Ti várjátok már?

Olvasd el a hozzászólásokat is

32 Comments

  1. Én veszek egyet az i7 helyett, ha legalább ilyen hardvert megkap. Fényképező engem nem érdekel, nem vagyok ilyen szelfizős izé.

  2. SE-t használok és maradnék is ennél. Ez még egy olyan készülék ami telefon méretű és nem egy tepsi. Ugyanekkor másik almás oldalon azt olvastam nemrégiben, hogy ne várjuk az új SE készüléket. Most akkor kinek is hiszem el amit mond? 😀
    http://imagazin.hu/ne-varjatok-meg-annyira-az-se-2-t/

  3. @majorp: Pont azt írták, amit én is. Ne tavaszra várjuk, hanem inkább nyárra, vagy esetleg őszre. Jöttek pletykák, de nem a gyártósorról.

  4. Azért az se felejtsük el, hogy az első SE-t is hipp-hopp 1xcsak kiadták és előtte kicsivel tudtuk csak meg a frankót, akár most is így lehet, bár már jobban figyelik a “kémek”, mivel várható opcio, az első pedig csak találgatás volt hogy lesz-e újra vagy mégsem. Addig biztosan nem veszek X-et míg ez biztos nem lesz, hogy mit fog tudni amennyiben megjelenik.
    De igen ez egy teljesen jól használható vas, bár tehetnének nagyobb helykihasználású kijelzőt rá, akkor nőhet egészen 5″-ig is mert ugye elfér, de még fél coll-nak is örülnék mert kevesebb lenne a fölösleges hely az előlapon.

  5. Sokáig én is ragaszkodtam a 4”-hoz, de idén váltottam a 4.7-es i8-ra. Elsősorban épp a méret miatt váltottam, nagyon kicsi volt már. Se böngészésre, se írásra nem alkalmas. Manapság pedig már viccesen kicsi.

  6. @Krisztián: Nem kijelző hanem a készülék mérete itt a döntő legtöbbünknél.
    Ezen is elférne nagyobb 4,7-es is kényelmesen

  7. @Krisztián: Nekem továbbra is megfelel ez a méret. Böngészni nem szoktam rajta, csak minimálisat. Napi 8-10 órát gép előtt ülök, elég az és van ipad is 🙂 Ezzel vannak még így páran szerintem rajtam kívül is, akiknek a telefon nem netezni, facebookozni kell. Ugyanakkor használom mondjuk GPS-ként is napi szinten, fényképegetek vele és nekem írásra is elég… Továbbá ami nekem a többi iphone fölé helyezi az a jackdugó. Van hogy napi 5-6 órát telefonálok melóban. Felbecsülhetetlen, hogy egyszerre lehet tölteni és headsetet használni.

  8. Azonban ha már boncolgatjuk a témát, akkor újra, akkor maradna az SE méret és mehetne rá teli kijelző ha lenne alá épített ujjlenyomat olvasójuk, de állítólag nincsen és nem is fejlesztettek (minek vettek akkor céget ezzel??? ) vagy marad a faceID ami alig foglalna helyet a tetején és lenne 4.7″-os kijlező rajta. Sztem csak ezen két opcioval dobnának akkorát hogy nőjön az eladási rátájuk jelentősen, bár akkor másikból fogyna kevesebb, mert ugye átcsábulna aki mást akart venni, pl i8-at v X-et, igaz gondolom aki azt akart az már megvette és max vesz másikat, ergo nem romlik az eladási ráta. Viszont sokan váltanának régebbi vasról arra, 5S és SE tulajok, köztük biztosan én is.

  9. @majorp: Hát részben ez nálam is így van, de gondolom nem autóval jársz, mert akkor célszerűen másik cucc lenne navigálni benne, pl iGO-hoz egy androidos tablet/fejegység, mert azon teljesen személyre szabható, ha IOS alapút akkor marad a waze és a sygic ami használható rendesen.
    viszont ennyi telefonálás mellett nem is értem miért vezetékes fülest használsz és miért nem egy jóféle Bt. fülest?

  10. @Gunar: Kocsival járok, napi szinten. Nem sok kilómétereket, de azért be kell ülni és a Wazet elindítani. Minden olyanfunkciót tud amit a többi (legalábbis számomra). Jogos a kérdés a bt. füles kapcsán, ugyanakkor minek vegyek valamit, ha kaptam a telefonhoz egy használható cuccot? Az irodában az asztalnál ülve ez pont jó 🙂

  11. @majorp: Na igen, mások a felhasználói szokások, nekem tutira ott ült mindig Murphy mert ha pont néznem kellett a navit akkor tutira épp hívtak és addig elment a kép, meg ha nem a városi használatra van akkor az iGO ami eddig a legjobb nekem, (ha teljesen idegen a terep akkor jó hogy mondja az utcaneveket és nem kell megnéznem hogy a fordulj balra az pont ott van-e, vagy kicsit errébb, stb) a füles meg hát a Bt. jó mindenhol, autóban és máshol is, mert nincsen a fránya kábel, igaz zenét azt nem hallgatnék azon :), csak hát a kényelem az nagy szerepet játszik, mert ha hívnak ránézek az órára ki az és bekapcsolom a fülest azzal fel is veszem rögtön így bírja az egész napot tutira töltő nélkül is minden.

  12. Lehet mondani, hogy a retina kijelzőnél nem kell jobb, mert úgysem érzékeljük a különbséget, de nálam biztosan nem így van. 10 év után kezdtem el mást használni iPhone helyett és én vagyok a legjobban meglepve, hogy mennyire elégedett vagyok. (Vártam pedig az iPhone 8-at, erre kijöttek negyedjére is az iPhone 6-tal.) Most megint jön egy készülék, ami persze bitang erős, de a legfontosabb része a kijelző marad a régi. Legalábbis ha igazak a pletykák. Az előlap hasznos terének növelése, és az OLED szerintem kötelező elem kellene legyen. Persze akkor nem “olcsó iPhone”-ként hívnák.

  13. @Gunar:
    IGO egy rakás szar, a térképek nem frissek (legalábbis mikor használtam azt a szemetet akkor nem voltak azok).
    Próbáld ki a Here-t elsőre fura főleg az IGO után, de csak elsőre :).

  14. @Gunar: Igazad van. Mindenki másképp használja az eszközeit. Kinek mi a kényelmes vagy megszokott. Én ezt szeretem Te meg mást 🙂 Így van ez rendjén 😉

  15. @Agent_H:
    Nem tudom min és melyiket használtad, mert én pont azért használok hozzá droidos vasat mert arra csinálnak warezt legjobbakat, abba meg mindig a legfrissebb HERE térképek kerülnek, mivel én cserélem mindig az elérhető legutolsóra, arról nem is beszélve, hogy annyi lehetőséget csináltak már beléjük, amiről a NNG csak álmodik jelenleg. Külföldön bekapcsolok minden olyan funkciót amit hasznosnak ítélek és ezeket belemondja az arcomba, hogy ne fussak bele semmibe, amibe nem kéne, főleg hogy nem mindig sétakocsikázom, s ezt sajna apple termékkel nem lehet elérni.
    Azért is nem venném meg soha többet a rohadékoktól a terméket, mert mindkét nagy platformon elsütötték a frissítést úgy, hogy a régit 1xcsak leváltották és onnantól már semmi támogatás nem volt rá, ergo ha a váltás előtti héten 75€-ért vett vki egy full EU-t azt többet nem is tudta frissíteni, mert az új nem volt vele kompatibilis és a lé bukta, ez volt az appstore-ban, de a play-n is eljátszották ezt a váltásnál, ott 10e volt a régi és az új ott is más lett, utána se térképet se semmit nem adtak ki már arra. (volt nagy zúgolódás erre és vmit ott talán elértek, nem tudom, mert akkor már a warezt használtam, mivel lényegesen többet tud mint amit meg lehet venni összesen)
    Nézegettem a HERE-t is régebben és nem jött be, meg a sygic is jó, de az csak külföldön, mert a magyar térképeik vmiért lemaradtak időben, de vannak már benne nagyon jó funkciók, pl a real navi.

  16. Az oled nekem nem szempont. FaceId nem kell, nekem jó az ujjlenyomatosdi. Esetleg megkaphatná a 7-es gombját.
    Ami szimpi lenne, ha vékony lenne, mint az ipod.

  17. @tzolesz: Na ja csak ezt használat közben kézben tartja az ember sok esetben és ha vékonyabb lesz akkor rosszabb lesz a fogása.

  18. 10€ vettem a teljes EU Navigont az iPhone-ra. Ennyiért nagyon megérte.
    Ja, és 4 szer frissül a térkép évente.

  19. @jozsef973: Az is jó, csak hát a kettőt össze sem lehet hasonlítani, ha összerak az ember magának egy jó iGO-t és azt használja, igaz nem fut úgy IOS eszközön, de cserében szinte mindent tud, bármikor bármit frissíthetek rajta, térképcserélőt is használhatok benne, ha vmelyik térképgyártó térképén nincsen meg adott dolog, lehet a másikén ott figyel, tudhat szinte bármit ami eszükbe jutott eddig az iGO kapcsán vkinek és azt bele lehetett faragni, sőt egyedi dolgokra is képes, mert pont azt kívánta meg vmelyik hozzáértő warez gyáros Ami pedig mindenképp előnyére válik, hogy free a verzió és benne minden és nincsen olyan, hogy nem támogatják tovább, mert új verzó jött. Ergo nincsen kidobott pénz sem és elfut egy 20e-s tabon is 7″-on teljesen jó, főleg ha azt másra nem kell használnom.

  20. Jellemző, warez! Nem tudom, hogy miből élsz, de kíváncsi lennék, hogy mit reagálnál, ha egyszer csak senki nem tartana igényt arra, amit csinálsz, mondván hogy ugyanazt úgy is megkaphatják, hogy nem fizetnek érte? (A kérdést természetesen költőinek szántam, magyarul: gondolkodj el rajta, de nem kell rá válaszolnod.)

  21. @iRon242: Te meg azon gondolkodj el ha orvos megvizsgálna nem az lenne-e a diagnózisa, hogy dislexiás vagy!?
    Olvastad amit feljebb írtam az NNG hozzáállásáról? Azok után Te vennél tőlük valamit??? Amelyik cég így áll a vevőihez, hozzám is, mert volt nekem is VETT vaze iGO-m IOS-re kb 70€-ért amit kidobhattam, mert már eleve a plusz vásárolt térképeket sem frissítették soha. Ugyanis pont a TTS hang hiánya és beszerezhetetlensége a full EU-hoz, miatt vettem meg a HUN-RO-t + TTS hang+ domborzat és épületek, majd csomagokban a környező országok, akkor még úgy lehetett kipótolni, szóval írtam nekik, hogy miért is nem frissül a csomagok térképe sosem és pontosan úgy kaptam rá választ ahogyan a frissítéseket. Majd amit fentebb leírtam, eljátszotta az NNG mindkét store-ban, tipikusan “magyaros” hozzáállás, hát akkor eldőlt, használom tovább mert nekem bejött, csak ingyen és az NNG termékeit soha az életben többet nem veszem meg, ellenben akinek kell, segítek neki, honnan juthat hozzá, ahogyan én is. Arról nem is beszélve, hogy akik kiegészítik az iGO-t a warez mesterek, sokkal különb cuccokat írnak hozzá mint az anyacég, ergo azokat meg sem lehetne venni ha hivatalosat használnék! Ha vmirőlk nem tudsz, azt ne bíráld, hanem olvass utána, ha meg náluk dolgozol, üdvözlöm a cégvezetést! 🙂

  22. Én bongeszek még videókat nezegetek nap mint nap nekem bőven elég ez a kijelzo. Navigálni is majdnem minden nap navigalok nekem baromira bejött a google maps főleg mióta offline lé lehet tölteni a terkepeket ingyenesek között a legjobb .

  23. Szép hosszú cikk a semmiről: lehet, kaphat, számolhatunk vele talán esetleg azt mondják. És bocs, de az “űrtechnológiai minőségű alumínium oldalszegély”-en hangosan felröhögtem.

  24. Ha megkapja az X/Plus kameráját, akkor tuti váltok. Nekem bejön ez a kompaktabb méret.

  25. @majorp: Ha feltételezzük, hogy a ház többnyire változatlan marad, hiszen így tudják a gyártási költségeket minimumon tartani, akkor jó eséllyel megmaradhat a jack csati is? Ugyanis ha igen, akkor valszeg újítok telót, különben megnehezedne a fasz kis 3 gombos mikrofonos fülesem használata.

  26. Nem hiszem hogy az SE 2-ben nagyobb kijelző vagy akár iPhone X-ből Face ID is lenne mert az nagyon megdrágítaná a készüléket és akkor már nem lenne “olcsóbb” iPhone.

  27. @Thom9: Szerintem mikor kihozták, nem is feltétlenül az olcsóbb volt ami motiválta őket, hanem az igény az ilyen méret iránt. Sokan keresték az alternatívákat az 5S utáni űrben, mert nem akartak nagyobb készüléket és nem nagyon akadt és még mai napig is csak az SE ami ilyen méretben elég használható hardverrel rendelkezik. A konkurenciánál sincsen ekkora teló amibe normális HV lenne, mind csak gyengébb jóval mint a csúcs kütyük. Ergo aki nem az ára miatt vette, mint én is, hanem mert nem szereti a nagyobb méretű telefont, akkor simán megveszi majd akkor is ha drágább lesz az újdonság, mert tudja amit a kor követel. Én arra szavaznék, hogy legyen inkább drágább ebben a méretben és dobjanak rá egy 4.7″-os kijelzőt, legyen az OLED v vmi olyan mint a 8-asban van, meg akár faceID-t, akár vmi ügyes ujjlenyomat olvasót, csak ne a hátuljára. Kerüljön ettől akár 200-250e -be és persze min. az utolsó alaplappal “A11-es bioprocival”, s megint lenne 2 évre telóm ami jó és nem nagy, s nincsen végre az elején annyi kihasználatlan felület.
    @Mucako: Ez most komoly? A szívedhez nőtt kis füles miatt kell rá a jack? Manapság már rendeteg Bt. fülest lehet kapni ami szépen is szól és telefonálni is lehet róluk, meg ugye zenét is hallgatni, s kibírják akár több napig is egy töltéssel. Nem is értem ezt a több helyen is olvasott vezetékeshez való ragaszkodást, mikor egy Bt. füles 1000x kényelmesebb, persze ha vmi jót vesz belöle az ember és nem a 3e forintosat.

  28. @Gunar: Igen, ragaszkodok a fülhallgatómhoz. Príma minőségű, alapból nagyon drága is, amihez óriási kedvezménnyel jutottam hozzá és maximálisan elégedett vagyok vele. Szóval nem vagyok hajlandó másikat, bt-osat venni, hiszen ez tökéletes, ami van. Az, hogy egy telefonba a gyártó nem tesz jacket, semmiféle technológiai megfontolás nem áll mögötte, csupán így akarják a bt fülesek megvételére kényszeríteni az embereket. Továbbá aggályokkal és rossz tapasztalattal rendelkezek bármilyen két bt eszköz közti kapcsolatról. Soha nem tudnak azonnal kapcsolódni, mindig csak a baj van, újra kell indítni, akkor sem látja. Illetve ott van még az akksi kérdése. Nem akarok még egy töltendő eszközt, mert időval akkor annak is fog romlani az aksija, cserélni nem is biztos, hogy lehet majd. Meg hát ezen fülesek kb másfélszer annyiba kerülnek. Az agybadugós bt fülesek igazásból nem is vezeték nélküliek, mert csak van egy kábel, ami a tarkód mögött összeköti a két fülest, és amin rajta vannak a gombok, szóval nem is nyersz velük. Kivéve a tényleg vez nélküliek, mint az airpods, ami meg hát mennyi is? 60k? Az egész bt füles biznisz a lehúzásról szól.

  29. @Mucako: “csupán így akarják a bt fülesek megvételére kényszeríteni az embereket”
    az összes olyan iPhone-hoz jár alapból adapter, amelyiken nincs jack. ha Bluetooth-os fülesre akarnának kényszeríteni, akkor szerintem egyszerűen nem lenne mellé adapter a dobozban.

  30. @Mucako: Azért egy komolyabb és nem is túl drága pl Plantronics füles, igaz mi a cégnél azokat nem zenére használjuk, csak beszédre, sosem gond a kapcsolat és felvenni is 1xű, van ami a fülbedugáskor ezt érzékeli és azzal fel is veszi a hívást, a dokkolója (kb gyufaskatulya méret) tölti is mert akkus és este együtt töltheti a tulaj, sőt szoftvert is lehet majd frissíteni rajta ha kijön rá újabb és ez nem kamu cég.
    Zenére pedig használunk normál nagy méretű párnás fejhallgatót jó minőségben ami szintén tudja ha kell a telefont is kezelni.
    Persze ki mit szeret, én pl utálom ha vezetékek lógnak rajtam, az autós kihangosítót is, ezért használok abban is ha nem veszem a telót fülhöz, Bt. fülest és az órán látom ki hív és hívni lehet róla, a kettőt simán kezeli az iphone 1xre

  31. @Jadeye: Minden ismerősömtől azt hallom, akinek ilyen adaptere van, hogy iszonyatosan gyorsan tönkremegy, elhasználódik, eltörik. Nem lehet rá eléggé vigyázni, mert gagyi.
    https://www.apple.com/shop/reviews/MMX62AM/A/lightning-to-35-mm-headphone-jack-adapter
    Tervezett elavulása ennek a terméknek túl rövid.
    @Gunar: Na látod, beszélgetésre hasznlálod csak a kicsi, agybadugósat, zenére már az nem elég jó, ezért van egy fejhallgatód is. Sőt, ha nincs vezeték, nincs mire tenni a hagyomásos 3 gombot, így azok funkcióit apple watch-csal helyettesíted. Így már megint rengeteget költöttél.

  32. @Mucako: ameddig a készüléked garanciális, addig minden tartozéka is az. az első problémánál azonnal ki kell cseréltetni.


Add a Comment