fbpx Skip to content

Azzal szerintem nem sokan tudunk vitatkozni, hogy ha egy termék megjelenésével késlekedik az Apple, annak megvan az oka. Ilyen például a legutóbbi, az iPhone X-ben megjelent OLED-panel, illetve a Face ID avagy az arcleolvasó is. Mindkettő világelső és az Apple letett valami olyat az asztalra, amivel ismét az élvonalba került a cég.

Késnek az Apple termékek

Régebbről is fel tudok hozni példát, ilyen volt az ujjlenyomat-olvasó az iPhone 5s-ben, vagy az Apple saját processzorai és koprocesszorai. Egyszóval megéri várni az Apple termékekre, mert mindig olyat nyújt a cég, amivel megelőzi a többi gyártót. A probléma leginkább az, hogy ugyan bemutatják a terméket, de egyre többször még a várható megjelenést sem tudja teljesíteni a cég.

Első legyen, vagy tökéletes a termék?

Az Apple politikája mára már megváltozott. 10 évvel ezelőtt az első iPhone megjelenésekor a fő szempont az volt, hogy első legyen valamiben a cég, és az persze jó is legyen. Steve Jobs képes volt arra, hogy ezt véghez vigye a karakán, és rendkívül jó előadói képességével. Aztán a többi gyártó elkezdte beérni a céget, és megváltozott a hozzállás, maradt a “tökéletes legyen a termék”, és ez bevált. Az emberek megvárják a cég termékeit, mert hozzászoktak az ökoszisztémához, akármennyi probléma is van vele.

Ezt tartja is az Apple és olyan készülékeket tesz le az asztalra, amelyek nem mindennapiak, vegyük csak példának az iPhone 8-ban, 8 Plus-ban és X-ben is elérhető, más készülékekre köröket verő processzort.

iPhone 8 sebesség teszt

Megszoktuk azt, hogy az Apple bemutat valamit, majd pedig néhány hét múlva megvásárolhatjuk. Mióta Tim Cook van a cégnél, ezt valahogy nem sikerül tartani. Folytonos a késés, a raktárkészlet nulla, több hetes szállításokkal találkozhatunk, és egy-egy bemutatott termék nem jelenik meg időben. Jelen esetben ilyen a HomePod, amit júniusban mutatott be a cég, decemberre szerették volna szállítani, és még most, 2018 elején sincs megjelenési dátum.

Ez nem állapot

Az emberek már nem mindig tudnak várni egy-egy termékre. Az AirPods hónapokig nem volt kapható, az Apple Watch-ból is alig volt raktáron 1-1 verzió, szinte nem volt kapható. Ez az Apple-nek is kiesés és a vásárlóknak is rossz. Az az egyetlen szerencséjük, hogy tényleg jó termékeket kapunk, és emiatt várják meg az emberek az akár több hónapos késéseket.

Az iPhone X esetén ugyan egy hónapot csúszott a megjelenés az iPhone 8-hoz és 8 Plus-hoz képest, de Tim jól döntött, és azt a megjelenést sikerült is tartani. Inkább szóljon a bejelentés későbbi megjelenési dátumról, de ne halasszák azt el, akkor jelenjen meg egy Apple termék, amikor azt mondják. Az elmúlt évek alapján átlagosan 23 napot kell várnunk egy-egy termék rajtjára a bemutatástól számítva, szóval ez egyáltalán nem rossz szám, csak éppen vannak kiugró termékek, amiknél nem több napot, hanem hónapokat várunk.

Szoftver

Az egy dolog, hogy a hardvernél nehézségek vannak, és emiatt csúszhat, de a szoftvernél miért nem tudnak felvenni néhány újabb mérnököt, hogy ne legyen benne hiba? Itt a Szifon.com-on nyilván az Apple mellett állunk, de még mi is elismerjük, hogy az iOS, sőt a macOS sincs sokszor a helyzet magaslatán és olyan dolgokat művel a cég szoftver fronton, hogy az égbekiáltó. Itt főleg egyértelműen látható, hogy hiányzik Steve Jobs kemény, makacs hozzáállása. Ugyan együtt tudunk élni ezekkel a hibákkal, de én konkrétan minden évben félek a macOS frissítéstől, mert a már kiforrott rendszert minden ősszel egy teljesen új vesz át, aminél várhatjuk a .1-es frissítést.

Persze ettől még mindig ez legbiztonságosabb és legmegbízhatóbb a rendszer, ökoszisztéma, de emiatt nagyobbak az elvárásaink is. Én ugyan nem fogok ezek miatt Windows-ra, Androidra cserélni, mert az Apple ökoszisztéma megfelel nekem, csak zavaróak az apró hibák.

Megértem, hogy egyre több terméket készít a cég, és egyre több dolog kell szoftveresen, és évente kell frissíteni, de jó lenne picit jobban odafigyelni.

Nektek erről mi a véleményetek? Ne a problémáitokat írjátok le, hanem azt, hogy szerintetek hogyan lehetne ezen változtatni? Esetleg kevesebb készülék, vagy ritkább frissítés?

Olvasd el a hozzászólásokat is

25 Comments

  1. Kevesebb, ÉS ritkább. DE TÖKÉLETESEBB!!!! Nem tele idegesítő, gyermeteg agyatlan hibákkal. 7-8 beta után kiadott, “végleges” – hibáktól hemzsegő szoftverekkel. És végre már eljuthatnának oda, hogy megnéznek egy Androidot, és észreveszik hogy abban néha milyen jó dolgok vannak, amiket ők még nem tettek bele az iOS-be. Alap dolgokra gondolok. Pl. a több címjegyzék kezelése nagyon gyatra. Ha hozzáadok egy új kontaktot, nem tudom megmondani melyik címjegyzékben legyen (ez pl. a naptár esetén meg van oldva…). A kontaktoknál nem tudok egyikből a másikba áthelyezni, csak a fiókoknál tudom megmondani mi legyen az alapértelmezett.

  2. Ohh, most jut eszembe, olyan szó, hogy “tökéletesebb” nincs is. A tökéletes már nem fokozható. Elnézést. Ez az kategória mint a “legoptimálisabb” 🙂

  3. Jobs nelkul mar sosem lesz az Apple az a ceg ami az idoben volt, ez teny. Jelenleg is fasza minoseges cuccokat kapunk, de joval tobb hibaval, ami anno nem volt jellemzo az Applere. A legtobben a cegnel nem szivleltek Steve-t, viszont az o idejeben nem lephettek egyrol a kettore, amig az a “egy” nem volt tokeletes.

  4. Azért ez így eléggé túlzó írás. Apple így, úgy… semmiben sem első, de legalább sok a hiba! Az pedig, hogy ez a legjobb-e, nézőpont kérdése. Én azért nem váltottam Androidra, mert ezt szoktam meg, de már rég az Apple kullog utánuk és nem az iPhone-t másolják.

  5. “Apple letett valami olyat az asztalra, amivel ismét az élvonalba került a cég.”

    Sem az Apple, sem a Samsung nem tudta integrálni oled kijelzőben az ujjlenyomat olvasót… Erre a Vivo bemutatja, és működik.
    Szoftveres részről meg annyit hogy 6 béta után ki tud adni Apple olyan szoftvert amitől konkrétan össze fossa magát a készülék. Na az ilyeneket villám gyorsan ki lehetne védeni ha, kirugnák annak a részlegének a vezetőjét aki rábolintott hogy mehet. Akkor komolyabban vennék. Érdemes lenne ezekre odafigyelni, mert pár éve az volt hogy már a kenyérpirítón is android fut, nincs összeszedve azért fos, na ha Apple így folytatja akkor ide ér Ő is.

  6. @AppleFan: Háát!
    Részben igazad van sztem és ezt a szoftveres részére értem, de nem hinném hogy amit a Vivo bemutatott azt szívesen használnád egy iphone-ban, mert az még messze nem kiforrott ahogy azt lehet is látni a videokon.
    Az majdnem olyan mint a samu arcleolvasója, ellenben az apple le is nyilatkozta hogy nem is akartak kijelző alá épített ujjlenyomatolvasót az X-be, de ez nem jelenti azt, hogy későbbiekben nem fognak olyant kiadni vmelyik telóban majd. Bár az ujjlenyomatolvasónak azért ott van a hátulütője, ha vmi kulimász van pl az ember kezén, vagy vizes, krémes és ha kesztyűben van az főleg. Ergo még mindig azt állítom, biztonságosabb egy jó FaceID, vagy inkább azt mondom, nehezebb megmalmozni a hétköznapokban mint egy ujjlenyomatolvasót, v retina scannert.

  7. @Ferenc1: Aztán miért is nem elsők pl a FaceID-val, Azért mert volt aki kihozott egy olyant ami olvassa az arcot és egy kalap sz@r, ergo az nem faceid hanem az egy gyors sikertelen előzési kísérlet, amit ha a közúton csinál akkor lesz ott koszorúja. Szóval ez az egyik amiben elsők voltak most és hát a kijelzőjük is jobb lett mint a konkurenciáé mint láttuk a kísérletben is.
    A procijuk sem kullog a droidos magtárak mögött, hiszen 6 maggal is odaveri a már régóta 8 magos “kendermagosokat”
    Ellenben az tény amit más is írt itt feljebb, hogy valóban szét kellene nézniük a droid miket hoz és azokból mi ami valóban a hétköznapokban is hasznos dolog, s azokat úgy vagy ha tudják jobban, integrálni az IOS-be, vagy legalább hagyni, hogy az app készítők tegyék ezt, ahogyan az android esetében is lehet sok olyan funkcióval felvértezni a vasat amit az OS alapból nem tud, de hasznos.

  8. Gunar: Az emberek hozzászoktak a touch ID-hez. Ez a krémes a kezem dolog meg le van írva a használati utasításban szerintem. 🙂 Nem tudok véleményt mondani a faceID-ről, mert még nem használtam, de szerintem kényelmesebb a touchID(legalábbis nekem, kevesebbszer kell felvennem a telefont feloldani) Más. Miért nem lehet megoldani, hogy pl a telefonkönyvben, ha a névre “kattintok” azonnal hívja és ne kelljen még “kattintani”? Azért szerintem ez a világelsőség is kicsit erős. A tesztek meg szerintem csak számok. Gyorsabban nyílik meg a facebook vagy bármelyik weboldal? Hűha. Azzal egyetértek, hogy lehetne ritkábban frissíteni az op rendszert, de akkor hibák nélkül, pláne ugye a “lassítós” botrány után. Szeretem az apple-t mert azért még megbízható az oprendszere számomra. Viszont az SE óta csalódás számomra, hogy mire megjelenik a új Iphone, addigra mindig minden kiderül róla. Még egy dolog szerintem erre a processzorharcra, ha ilyen jó procik vannak a gépbe, miért ilyen “8bites” játékokkal van tele az appstore és kevés az olyan program, ami ki is használja az erősségeket? 🙂 Nos nem vitázni szeretnék, de ez az én véleményem. Iphone Se

  9. @AppleFan: Ez a Vivo (pontosabban Qualcomm) megoldás nagyjából annyira user-friendly, mint amit anno a Samsung az S5-be gyorsan bedobott az 5s után. Annyi a különbség, hogy ebben legalább volt k+f, ott meg fogták a notebookok tizenéves szemetét. TouchID-nál hatalmas kényelem, hogy bármilyen szögben rá tudom tenni az ujjamat, ebben segít a “gyűrű”. Itt ilyen nincs, idővel a telefon megtanulja, hogy milyen szögben teszed rá és akkor úgy is elfogadja.

    (Nem, a FaceID-t sem tartom jónak)

  10. Olvasva a cikket es a kommenteket. Az emberek nem technologiara varnak, az mar reg tulszarnyalta az igenyeket. iOS-re varnak, vagy macOS-re, ez tartja az applenel az embereket. Lehetne a telefon ronda, lehetett volna a X-ben hatlapi touchID, akkor is fogyna. I8/8+ eladasi szamok tokeletesen mutatjak hogy minimalis ujitasokkal(kamera, vezetek nelkuli toltes, “sebesseg”) is rekordot allitanak evrol-evre. Ha leene a tantusz almaeknal is, hogy BARMIT csinalhatnak, mert aki eddig iphone-ozott az ezutan is fog, akkor tenyleg atollozhatnanak nehany megoldast mas gyartoktol kicsit kikozmetikazva, es eleg lenne csak a top3 cikket elolvasni googleben, vagy megnezni 3 “mitvarunkazappletol2018ban” videot

  11. @AppleFan: A Vivo-nak kb. ugyanannyi köze van kijelző alá integrált FP-nek mint a Samunak vagy az epölnek. A Synaptics kifejlesztette és amikor elkészült már akkor nyilatkozták, hogy tárgyalnak az 5 legnagyobb mobilgyártó egyikével. Éppenséggel a Vivo lett az. Paff. Ha a hüvely kapja akkor az övék az első ilyen.

  12. Nekem az a velemenyem ezzel a Timkúk alatti meghosszabodott szallitasi idovel, hogy ez teljesen normalis.
    Jobs eltavozasa ota eleg drasztikusan megszaporodtak az apple userek, borszaszto nehez lehet ennyi embert kiszolgalni… Az elso szalltasi ciklusban mar tobb szaz millios tetelekrol beszelunk, pl az iPhone teren. Ezt borzaszto nehez lemenedzselni mind az Applenek, mind az osszes tarsgyartonak, beszallitonak. A valasz annyi, hogy nagyon nagyok az igenyek, es egyre nagyobb a valasztek is az Apple haza tajan. Annak idejen nem volt ajfon plusz, meg ajfonpluszrozegold meg jetblack es a tobbiek, volt egy fekete, meg egy feher.

  13. @Ács Kristóf:
    Akkor elsőre annyit hogy a krémes kéz csak az egyik a felsoroltakból, nem feltétlenül a legtöbb alkalommal gátoló tényező, bár a csajoknál lehet, pl a párom panaszkodott már párszor, hogy hiába szívta már be a bőre és mégis nehézkes a feloldás, FID-nál ilyen nincsen, persze ez is nagyban függ a felhasználói szokásoktól kinek melyik válik be jobban.
    A telefonkönyves problémára, csak annyit kérdezek, hogyan oldanád meg ha egy bejegyzésnél van pl 5-6 telefonszám? Nálam soknál van 2-3, de több is előfordul, mert ugye van otthoni, mobil, munkahelyi, esetenként külföldi és azon belül is lehetnek az előbbiek. Na ezért kell min. két erintés a telefonkönyben, ha viszont a híváslistából hívsz akkor ott normálisan egy érintéssel tudod hívni.
    A világelsőség pedig relativ, mert melyik miben és mit vehetünk annak, ami normálisan működik, vagy amit a samu csinál évek óta, ami kiszivárog bárhonnan egy újabb fejlesztés híre akkor amennyiben még belefér akkor összedobnak vmit ami kb tudja amit kellene és hűha elsőként dobták ki a piacra, hát több esetben föl is dughatják maguknak amit sebtében így összekókányolnak, mert másra nem jó! (lsd: faceid fényképpel feloldható)

  14. Jól láthatóan az az innováció ami Jobs alatt megvolt, sem előtte, sem utána nem tapasztalható az Apple -nél.
    Fényévekre jártak a többi mobil és PC gyártő előtt. A korábbi presztizs értéke viszont megmaradt és ezért tudnak még mindig az élmezőnyben labdába rúgni. Továbbra is a legegyszerűbben kezelhető OS -el árulják a készüléküket, ez mindenképpen nagyon nagy előny!

    A késések oka szerintem összetett. Az én konspirációs elméletem:
    Mára már nem az Apple az első aki kitalálja az új dolgokat, hanem alkalmazzák az új dolgokat, ez már eleve mindenképpen lemaradást jelent. Megtalálják a legoptimálisabb hardver és szoftver megoldást, de chipet is kell hozzá tervezni és gyártatni (általában) ami nem éppen gyors folyamat. Pláne meg ha a konkurencia (Samsung) gyártja azt. 😀

    Korábban ez úgy lehetett, hogy nem is szereztünk tudomást egy-egy új eszközről amit a legnagyobb titokban fejlesztettek és amikor kijöttek vele már teljesen készen volt, csak a gyártósorok voltak a szűk keresztmetszet de azt meg megoldották kínai gyerekmunkásokkal. 😀

  15. @zsoxxa: Igen annyiban ok, hogy többféle készülékük lett a piaci igényeknek megfelelően és itt azonnal utalnék a fentebb említett “kullognak a többi gyártó után”-ra, hogy a plus-t is az apple hozta elsőre majd a samu is kiadott az azt követő évben már az S szeriából nagyobbat is.
    Szóval nem a színek szaporodása miatt késnek, hanem próbálnak a megszokott minőségben de új dolgokat kiadni és itt valóban a titoktartással lehet a baj, mert mire kijön az új amit ugye nem az előző kiadása után kezdenek el, hanem jóval előbb tervezni/tesztelni, addigra a koncepció hírének hallatára más gyártók akiknek még pont belefér, gyorsan barkácsolnak vmi hasonlót (többnyire komoly fejlesztési előzmények nélkül és az mint láttuk több esetben olyan is lesz) és “beelőzik” , de több éves fejlesztői folyamat alatt pláne hogy a többi gyártó az első iphone óta nagyon figyeli mit is hozhat majd az újabb, komoly kémkedés folyhat a háttérben, minden irányból.
    Talán erre lenne jó ha mindent a saját gyáraikban tudnának gyártani, ha lennének, viszont akkor nagy valószinűséggel többe is kerülne ennél is, mert valahol azt is be kellene hozni amit arra költöttek.
    Most terveznek új egységeket, lehet azt is úgy kell, hogy aki majd gyártja, ne kelljen teljesen erre speciálisan új gépsort fejleszteni, hanem kis átalakítással a meglévőn lehessen gyártani, hogy ne kerüljön sokkal többe és ez azért nem kis meló összességében. Persze nem vagyok szakértője a témának, csak van némi képem az anno tanultak alapján hogyan is zajlik a gyártása dolgoknak és mitől drága vagy olcsó.

  16. @kotta: de ugye az megvan, hogy az a gyár, ahol állításod szerint kínai gyerekmunkások dolgoznak, az gyárt bármelyik másik cégnek is?

  17. @Jadeye: Of course. Viszont ha az Apple lenne az első a gyártósoron egy adott chipphez, akkor a többiek várnának ugyanarra a chipre. Félek tőle, hogy ez most fordítva van.

  18. @kotta:
    “Fényévekre jártak a többi mobil és PC gyártő előtt.”
    a FID-val azért most is előttük vannak, nem kicsit, bár a hüvelyesek állítják hogy természetesen amit majd az kihoz most az biztosan sokkal jobb lesz mint az X-be tett, de hát minta alapján dolgozni mindig könnyebb, pláne ha látjuk min kellene javítani még és itt jöhetne ugye a samuét javította az apple is, de az teljesen más alapokon nyugszik, így nem lenne életszerű a kettő nem egy lapon hanem egy könyvben való említése sem.

  19. @kotta: Ha már chip akkor ugye akivel érdemes gyártatni azoknak vannak saját fejlesztéseik és bolondok lennének a konkurencia chipjét előre venni, pláne ha abból a saját fejlesztéseiknél még nem is tudnak netán a jogi megkötések miatt profitálni egy darabig. Na meg ha azt vesszük az apple-nek is jobb ha az azévi fejlesztéseket már mind legyártották és utána jön az övék, mert akkor kevesebb kerül át közvetlenül a gyártó “sajátjaiba” az új apple féle okosságokból.
    Ott van az a cég ami fejlesztette az üveg/kijelző alá építhető ujjlenyomatolvasót és megvették állítólag, sztem lesz abból vmi csak nagy a csend körülötte, lehet okkal és nem gondolnám hogy úgy csinálnak mint az olajcégek a tiszta energiákkal működő megoldásokkal és a polcra teszik míg az eddig használtakon tudnak pénzt keresni.

  20. Szerintem a közel jövőben még nem fogja az Apple a Touch ID-t visszahozni (kijelző alá beépítve) mert az iPhone X bemutatásakor azt állította hogy a Face ID sokkal biztonságosabb. Ők úgy döntöttek hogy ez a jövő és ha megint vissza hoznák a Touch ID-t akkor az szerintem olyan lenne mint ha elismernék hogy tévedtek a Face ID-val kapcsolatban, amit nem hiszem hogy meg fog lépni a cég. Az lett volna a legjobb ha az iPhone X-nél a megnagyobbított bekapcsoló gombba tették volna bele a Touch ID-t, így nem kellett volna a hátuljára tenni ami szerintem szörnyen nézett volna ki és legalább megmaradt volna a Touch ID is. Akkor mondhatta volna később az Apple hogy: ja igen itt volt eddig is a Touch ID de mostmár mivel mi jobbat találtunk ki mint a konkurencia ezért beépítjük a kijelző alá. De csak úgy nem fogja visszahozni.

  21. Az új airpods érkezéséről tudni már valamit?

  22. @nemethj:
    Én is ezt várom tavaly óta, de még semmi…

  23. @nemethj, @expa: a jelenlegi információk alapján nem lesz új AirPods, legalábbis nem jelentettek be ilyesmit, csak vezeték nélküli töltős tokot. arra pedig várni kell az AirPower megjelenéséig.

  24. Hát az apple sem hardware sem software esetén nem tekinthető lassan csúcstartónak főleg ilyen árak mellett (itt most iPhone rol beszélek). Ami előnye van a tőbbi gyartoval szemben hardware szinten az egyáltalan nem kimagasló es/vagy nelkülözhetetlen egy user számára. Az iOS meg tiszta bug. Szal a stabil software részét is kezdi bukni a cég ami nagy kár. A következő telóm nem apple lesz…

  25. Akkor marad a várakozás. Első generációs AirPods-ot már nem fogok venni.


Add a Comment