fbpx Skip to content

Még idén áprilisában debütált az App Store-ban az Apple új, Clips névre hallgató, mókás videószerkesztő alkalmazása. A nyár folyamán többször is kis mértékben frissült, leginkább új matricákkal. Az iPhone X megjelenése után egy héttel viszont végre az új kijelzőfelbontáson túl elég sok okossággal frissült.

A Clips már megjelenésekor is egy elég hasznos kis alkalmazás volt azok számára, akik rövid, vicces videókat akarnak könnyedén a telefonjukkal leforgatni, csakhogy az kezelhetősége és a menürendszere nem volt épp a legfelhasználóbarátabb. Szerencsére a 2.0-s változat ezen a téren is rengeteget fejlődött.

360 fokos selfie jelenetek

Az iPhone X egyik nagy újdonsága a Face ID és az ehhez szükséges TrueDepth kamerarendszer az előlapon. Ez a modul nemcsak a biometrikus beléptetést szolgálja, hanem ennek köszönhetően az előlapi kamerával is működik a portré fotózás és ez teszi lehetővé, hogy a Clips újdonsága, a 360 fokos selfie jelenetek is megfelelően működjenek. Ez az újítás csak iPhone X készülékeken működik, így korábbiakon hiába fogjátok ezeket keresni.

Az ilyen jellegű jeleneteknek az a különlegessége, hogy a TrueDepth kamerarendszer felismeri az embereket és el tudja választani a háttértől, így be tud minket helyezni egy virtuális térbe, úgy, hogy közben még ránk is tud adni egy filtert. Ennek köszönhetően most már akár hologramként az Ezeréves Sólyom fedélzetéről is forgathatunk, de persze ennél hagyományosabb, rajzolt effektekkel is szórakozhatunk.

Hatalmas Star Wars rajongóként ez az újítás kifejezetten tetszik, de a pixeles világban is elég vicces videózni, hiszen a környezetünkben mindenféle érdekes dolog történik, például az égen néha ufók jelennek meg vagy épp egy szarvakkal ellátott King Kong áll az egyik épület tetején. Érdemes mind a 12 jelenetet kipróbálni, ha már megérkezett az iPhone X-ed!

Új effektek, matricák, poszterek és zenék

Nyáron több Disney és Pixar karakterrel bővült a matricák és poszterek tárháza és a mostani frissítés se szégyenkezhet ezen a téren. A Star Wars-őrület nemcsak a 360 fokos selfie jelentek formájában jelenik meg a Clips-en belül, hanem statikus és animált matricák illetve poszterek formájában is. Az eddigi szép számú filterek listája is kiegészült néhány újabbal, amelyeket mostantól a Fotók appban megtalálható, korábban rögzített képekre és videókra is rárakhatunk, így végre nem kell azon törnünk a fejünket, hogy kellhet-e az adott felvétel filter nélkül is, és végre használhatjuk a rendes Kamera app felvételeit is, de persze továbbra is csak 1:1-es képarányban. Az összes filter már felvétel előtt kipróbálható, így biztos ki tudjuk választani, hogy melyik fog az adott helyzethez legjobban passzolni.

Amennyiben megtetszett a Clips egyik filtere, de neked csak egy fotó formájában van szükséged rá és nem szeretnél videót csinálni, akkor azt mostantól könnyedén megteheted a fotó gomb segítségével. Sajnos a videók feliratozásához továbbra is csak az appon belül rögzített tartalmak esetén van lehetőség, viszont az már egészen jól hangzik, hogy nem kell a felvétel előtt eldöntenünk, szükségünk van-e a feliratra, mert ez akár utólag is rátehető. Feliratozás esetén a nyelv változtatható, ezért mindegy, milyen nyelven használjuk a készüléket, a felirat átállítható arra a nyelvre, amin a felvétel közben beszélünk, de a matricák esetén csak akkor magyarok a feliratok, ha magyaron van a telefonon is (egyes matricák feliratai átírhatóak, de nem mindnek). 21 új zene és hanghatás is bekerült a Clips-be, amelyek most is dinamikusan alkalmazkodnak a videónk hosszához és nem nekünk kell a hang vágásával is foglalkoznunk.

iCloud támogatás

Igaz, hogy jobb iPhone-on videózni, mint iPaden, de szerkesztésnél más sokszor más a helyzet, ugyanis a nagyobb kijelző nagyobb mozgásteret is ad. A Clips egészen a 2.0-s változatig nem rendelkezett iCloud támogatással, így ha telefonon kezdtünk el forgatni, akkor ott is kellett az megvágnunk, hiába volt iPadünk. Ez mindenképp egy dicséretes előrelépés, ahogyan egyre többen használják az alkalmazást.

Az Apple júliusi jelentése szerint havi szinten 1 millióan használják aktívan a Clips-et. Te köztük vagy?

[appstore id=”1212699939″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Nem sírom tele a párnám, de, hogy a 8 plus miért is nem kapta meg az új fícsőrt a hátsó kamerával, az rejtély… Ja, nem. Vegyél X-t, hülye vásárló!

  2. @talamasca: azért, mert az előlapi TrueDepth kamerát használja, az meg csak az iPhone X esetén van jelenleg.

  3. @Jadeye: Értem, de ugye azt mindketten tudjuk, hogy leprogramozni semmi lett volna, hogy a 8+-cal is menjen, mivel a portré módnál az is “leválasztja” a személyt a háttértől. 😉
    De a te válaszod Tim Cook-tól is jöhetett volna. 🙂

  4. @talamasca: nem látom magam előtt az app forráskódját, hogy egyértelmű legyen, miért kell neki mindenképp a TrueDepth kamera. hátlapi kamerát használva nem látnád, mi történik, így akár ez is lehet az oka. de azt szerintem te sem gondolod komolyan, hogy valaki majd pont emiatt fog iPhone X-et venni.

  5. @Jadeye: Én nem is emiatt venném, de látod, hogy az animojikkal akarja eladni az Apple is. Ez már csak hab a tortán. 😉
    Értem én, hogy a tökéletesen használható 8 plushoz képest bele kell tenni valami exkluzívat is (háttérkép, csengőhang), különben ki választaná 80 ezerrel drágábban az X-t? 🙂


Add a Comment