Az új iMac Pro a valaha megjelent legerősebb Mac – Geekbench teszt

A közelmúltban megjelent néhány benchmark teszt a nemrég bejelentett új iMac Pro-król, és hát be kell valljuk, elég meggyőzőnek tűnnek. A teszteket a benchmarkok szakértője, a Geekbench készítette, az eredményeket pedig az AAPJ1371,1 kódnév alatt publikálták.

iMac Pro 2017

A 8-magos változatról augusztusban már készült két teszt is, míg a 10-magos modell a közelmúltban került feltöltésre a weboldalra. A tesztek pontszámai alátámasztják, amit az Apple állított az idei WWDC-n: ez a lehető legerősebb Mac, amit a vállalat valaha is készített.

Az átlagosan elért Geekbench multi-core pontszám a 8 magos változat esetén 23 536, ami már önmagában az eddigi legmagasabb az iMac-ek történetében, és gyorsabb, mint a legutóbbi, 5K iMac, ami “csak” 19 336 pontot kapott.

A 10 magos iMac Pro még ezen is túltesz: a multi-core pontszáma 35 917. Ez gyakorlatilag 41 százalékkal nagyobb teljesítményt feltételez egy hardver szempontból teljesen kimaxolt Mac Pro-val szemben. Ha pedig ezt tovább szeretnénk fokozni, a single-core pontszáma 5 345, ami szintén túlszárnyalja az összes eddigi Mac-et, egyedül az 5K-s változatot nem tudta maga mögé utasítani.

Természetesen az Apple itt még nem állt meg. Még idén meg fog jelenni egy 18 maggal szerelt változat is. Bár még teljesítményi és benchmark adatokkal ennél a típusnál egyelőre nem tudunk szolgálni, afelől már most nincs kétség, hogy teljesítmény tekintetében az összes Mac-et kenterbe fogja verni.

Érdemes megemlíteni, hogy az új iMac-ek egyedi Xeon chipsettel érkeznek, ami még hivatalosan bejelentésre sem került az Intel részéről. John Poole, a Geekbench alapítója szerint ez azért lehet, mert az iMac-ek all-in-one designja megköveteli bizonyos hardverelemek egyedi testreszabását.

Az új iMac Pro a júniusi WWDC-n került leleplezésre, az első példányok szállítását pedig idén decemberre ígérte az Apple. Az alap indulóár a 8 magos esetében 4 999 dollárba fog fájni, míg a 10 és 18 magos változatok esetén se a megjelenési idő, se az árazás nem került még nyilvánosságra.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. @admin: miért is nem? a legtöbb feladatban tökmindegy, hogy xeon-e a proci (bár egy laptop nyilván gyengébb lesz). Egyébként megint csak gratulálni tudok az apple-nek, sikerült megint hihetetlenül túlárazni a terméket… viccesek.

  2. A surface book2-ben egy U-s verzioju 15W TDP-s chipset van.. nyilvan jobban fog teljesiteni mint egy xeon 😁. Es nyilvan hajtani is lehet egy surface book2-t mikor nincs aktiv hutese sem.. atmelegszik es utana le is lassul szepen.

  3. Mondjuk ennyi pénzért már belerakhatnának egy videokártyát is… addig ok, hogy a videovágó nemzettség elcsöppen tőle, mert realtime effektezi a 4K videót, de ha egy kockát kell térben megforgatni, a C64em lenyomja izomból….

  4. @Tamás Mrázik: A legtöbb feladatban igen. Ez a gép azonban nem a “legtöbb feladatra” készült. Azok akik ilyen gépet vesznek/kapnak a munkáltatójuktól körberöhögnék a Surface Book 2 visszavett teljesítményű i5-i7 U-s mobil procijait. Akkor is, ha beletettek egy 1060-at, csak minek… ott már igencsek a proci lesz a szűk keresztmetszet, hogy nem lesz elég azoknak a játékoknak, hogy a 1060-at meghajtasák a GPU-nak megfelelően… Az meg, hogy mennyire árazták túl (ha egyáltalán…) az majd kiderül, ha ismerjük a pontos paramétereket és árakat.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!