fbpx Skip to content

Korábban már írtunk arról, hogy a Samsung bemutatta az új Galaxy Note 8-at, miután a 7-es finoman szólva sem sikerült jól.

Samung Galaxy Note 8 VS. iPhone 7 Plus

Azóta előkerültek az első tesztek, amik azt mutatják, hogy bizony rendkívül jól teljesít az új Samsung készülék, ám továbbra is jobban optimalizált az Apple rendszere, illetve a rá telepíthető alkalmazások is. Az EverythingApplePro két videót is készített. Mindkettőben a múlt évben megjelent iPhone 7 Plus készülékkel hasonlítja össze az új Galaxy Note 8-at, először sebességtesztnek veti alá, majd pedig a kamerateszt következik.

A két készülék között rengeteg különbség van, de a legfontosabb, hogy míg az iPhone 7 Plus-ban 3GB memória van, addig a Galaxy Note 8-ba 6GB-ot rakott a Samsung. A másik lényeges eltérés, hogy míg az iPhone-ban A10-es processzor van, ami 64-bit 2.34 GHz Quad-core, tehát 4 magos, addig a Note 8 (nevéhez hűen?) kapott egy 1.6GHz octa-core (8 magos) Qualcomm Snapdragon 835 processzort. A nyers tesztekben, vagyis a számokban az Samsung készülékének kell nyernie, ami végül be is igazolódik, de csak a többmagos teszteknél.

Samung Galaxy Note 8 VS. iPhone 7 Plus

Single-Core-ban tehát dupla akkora sebességre lehet képes az iPhone 7 Plus, míg Multi-Core-ban pedig alig pár százalékkal gyorsabb a Note 8, legalábbis a nyers adatok szerint. A videóban azonban kiderül, hogy mi az, ami számít. A Samsung előnyére vált az új, gyorsabb processzor és 6GB memória, de az iOS rendszert nehéz legyőzni. Ettől függetlenül meglepő, hogy fej-fej mellett haladt a két készülék. Itt leginkább az alkalmazások fejlesztőitől függ, hogy éppen mennyire van jól optimalizálva az adott rendszerhez, és ez jól látható is a YouTube videónál:

Tovább menve, és ismét a száraz adatokat felhozva, elméletben a Samsung Note 8 sokkal jobb grafikai teljesítményre lehet képes, mint az iPhone 7 Plus, de egyelőre sajnos alkalmazás híján ezt nem lehet bemutatni gyakorlatban.

Kamera teszt

Végül pedig egy részletes kamera teszt, amin összehasonlításra kerül a Note 8 12 megapixeles 1.7 fényértékkel rendelkező kamerája az iPhone 7 Plus 12 megapixeles 1.8 fényértékkel rendelkező társával. Véleményem szerint az újabb technológia miatt itt a Samsungnak kellene nyernie, és sok tekintetben tényleg jobb, mint egy iPhone. Ettől függetlenül színekben nekem még mindig az Apple készüléke által lőtt kép tetszik jobban. Persze mindenki döntse el saját maga a videó alapján, hogy melyik jobb.

A két készülék szinte fej-fej mellett van, ha a fenti teszteket vesszük alapul. Igaz, míg az iPhone közel 3 éve nem frissült külsőleg, addig a Note 8 impozáns széltől-szélig kijelzőt és egyéb nyalánkságokat is kapott, plusz még mindig van rajta jack-aljzat. Reméljük, az iPhone 8-al az Apple odacsap majd az asztalra.

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. Bár lassan 10 éve vagyok Apple user, nem hagyom figyelmen kívűl a droidos vetélytársakat sem. Céges mobilként többhöz is volt szerencsém az évek során -nem véletlen vagyok még mindíg iPhone-os-, de szarszungot akkor sem vennék, ha ők lennének az utolsó okostelefongyáró a földön. Dolgoztam tech kereskedelemben is és nem volt olyan értékesítő, aki dicsérte volna a márkát. Inkább az a szégyen, hogy más márka nem tud ilyen minőségű telefont lerakni.

  2. Kár, hogy a kameratesztben az S8-van, nem a dupla kamerás Note 8!


Add a Comment