fbpx Skip to content

Az iDropNews írt a napokban arról, hogy a Strategy Analytics által közzétett új adatok szerint 2017 második félévében az iPhone 7 és 7 Plus a világ legnépszerűbb okostelefonjai. Ennek a kijelentésnek a legnagyobb mutatói az eladási számok, ugyanis a gyártó a megszokotthoz hasonlóan ismét szép eladást produkált.

Piros iPhone 7 Plus 6 Product red special edition

2017 második negyedévében 16,9 millió iPhone 7 és 15,1 millió iPhone 7 Plus talált gazdára. Az első és a második helyet a listán ők foglalják, míg a harmadik és negyedik helyet a Samsung Galaxy S8 és S8+ nyerte el.

A Samsung Galaxy S8-ból áprilistól júniusig mintegy 10,2 millió darabot adtak el, valamint 9 millió felhasználó választotta az S8+-t.

“A Samsung Galaxy S8 azonnal a világ legnépszerűbb Android-okostelefon modellje lett.” – mondta Neil Mawston, a Strategy Analytics ügyvezető igazgatója.

Az ötödik helyen a kínai Xiaomi Redmi 4A okostelefon áll, amelyből a második negyedévben körülbelül 5,5 milliót adtak el.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója elmondta, hogy az iPhone 7 a cég legnépszerűbb készüléke és valószínű, hogy sokáig az is marad. Annak ellenére, hogy világszerte népszerű az Android, az iOS továbbra is erős és stabil pozíciót foglal el a termékpalettán.

2017 népszerű okostelefonjai

“Az iPhone 7 továbbra is a világ legnépszerűbb okostelefon-modellje, a felhasználóbarát kialakítás, a rengeteg, változatos alkalmazás és a széleskörű kiskereskedelmi jelenlét miatt.” – mondta a jelentésben Juha Winter, vezető elemző.

Bár nehéz eldönteni, hogy az iPhone 7 és 7 Plus utódja milyen is lesz, rengeteg pletykát olvashattunk már róla, amelyekről írtunk is, de egy biztos: a 7 és 7 Plus modellek továbbra is oszlopos tagjai lesznek az Apple termékvonalának, de az sem kizárt, hogy az új iPhone tovább növelheti majd az Apple értékesítési számait, és egy lépéssel közelebb hozhatja a vállalatot az 1 trillió dolláros mérföldkőhöz.

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment