fbpx Skip to content

Javában zajlik már, sőt, lassan a végéhez is ér a nyár egyik legnagyszabásúbb eseménye, a Sziget fesztivál. Noha 25. alkalomra nem sikerült a legerősebb line-upot összehozni a szervezőknek, de a hangulat még mindig utánozhatatlan. Az időjárás eddig nem kedvezett annyira a fesztiválozóknak, bár komoly eső eddig csak nyitás előtti este volt, de a közel 40 fokos nappali hőség talán a legrosszabb, ami az első pár napban sújtotta a szórakozni vágyókat.

A fesztiválokon a telefonok igencsak szélsőséges körülményeknek vannak kitéve. Ki kell bírniuk a tűző napsütést, a folyamatos használatot és akár a napokon át szakadó esőt is, és akkor még porról és koszról nem is beszültünk, na meg persze arról se, hogy ilyenkor elég sokan elejtik le a telefonjukat, beesik a tömegbe és akár páran át is táncolnak rajta, amit aztán igazán nem szeret egyik készülék se. A nyári időszakban jelentős mértékben megszaporodik a betört kijelzős iPhone-ok száma a szervizünkben, és nem meglepő módon a legtöbbjük valamelyik zenei fesztivál áldozata lett.

Fesztiválozni nem olcsó mulatság, évről-évre egyre drágábbak a belépők, a sör is szinte minden évben többe kerül, mint előtte, és persze még valamivel jól is kell lakatnunk magunkat. Éppen ezért nem szeretnénk, ha bárki is azért kényszerülne hosszú hetekre, hónapokra törött kijelzős iPhone használatára, mert a fesztiválozás után már nem maradt pénze, hogy a telefonja is megkapja a kellő törődést és új kijelzőt kapjon. A nyár folyamán forgó rendszerben szeretnénk minden pókhálósra tört előlappal rendelkező készülék tulajdonosán segíteni egy kedvezményes árú kijelzőcserével.

2012 őszén meglépte az Apple az első kijelzőméret váltását iPhone-ok terén. Az addigi jól megszokott 3,5″-es panelt egy 4″-es váltotta, ami elsőre sokaknak fura volt, de aztán elég hamar megszoktuk az új méretet, igaz sajnos az alklamazásoknak hosszú hetekbe tellett, mire frissültek az új pixelszámokhoz. Az iPhone 5 formavilága mind a mai napig az egyik legkedveltebb Apple-ös körökben, nem is csoda, hogy SE se egy kicsi iPhone 6s lett, hanem egy 5s hasonmás. A formavilág örök, de a készülékek már nem, hiszen az iPhone 5 és 5s már 4-5 évesek, ami a technika világában már nem számít újnak, ezért akár egy fesztiválos “baleset” nélkül is ráférhet ezekre a készülékekre egy előlap csere. A három készülék kinézetre nagyon hasonlít egymásra, de persze nem csak külsőségekben van eltérés közöttük, hanem a belsejükben is. Ezeket a típusokat is a jól megszokott módon kell elkezdeni szétszerelni, vagyis a Lightning-csatlakozó melletti csavarok eltávolításával, csakhogy az 5s esetén benn maradt egy gyeremekbetegség a készülékben, ami azt jelenti, hogy óvatosan kell felhajtani a előlapi panelt, mert különben a Touch ID kábele elszakadhat és akkor bukjuk a készülék egyik kegjobb funkcióját. Ezt leszámítva minden a szokott módon zajlik, vagyis először leválasztjuk az akkumulátort az alaplapról, majd a kijelző kábelelit takaró shieldek következnek, hogy előlap is leválasztható legyen. Az új panel beszerelése előtt még át kell tenni a betörtről a Home gomb, kamera és hangszóró ide tartozó részeit, hogy mikor az új panel a helyére kerül, minden más is már rendben legyen.

Fontos megjegyeznünk, hogy nálunk, az iSamuraiban kizárólag csak gyári minőségű érintővel és LCD-vel felszerelt előlapokat szerelünk be nektek, nem pedig olcsó, kínai, rossz minőségű utángyártottat. Ennek köszönhetően a kijelzőink színhelyesek, az előlap tökéletesen passzol a készülékházhoz, nem áll el sehol, mindenhol megfelelően illeszkedik és kellően strapabíró is. A piacon elérhető legjobb minőségű alkatrészért válassz minket, válaszd a minőséget!

A következő két hétben az alábbi készülékek kijelzőit cseréljük kedvezményes áron: iPhone 5, 5s, SE. Természetesen mint mindig, most is jár a 6 hónap garancia és a csere is csak 1 órát vesz igénybe. Két hét múlva pedig újabb készülékek kijelzőit fogjuk a fesztiválos akciónk keretében cserélni. Kattints ide a részletekért, ne maradj le róla!

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment