fbpx Skip to content

Azt kevesen tudják, hogy bizony eredetileg nem az Apple fejlesztette ki az iPhone-ban lévő ujjlenyomat-olvasót, hanem 5 éve, még 2012. július 28-án, 365 millió dollárért felvásárolt egy céget, az AuthenTec-et.

iPhone 5s ujjlenyomat-olvasó

Ez volt az a pillanat, amikor az Apple ténylegesen hozzáfogott a már évekkel ezelőtt debütált ujjlenyomat-olvasó elkészítéséhez. Egyébként az AuthenTec-et többen is meg akarták vásárolni, 2013-ban pedig számtalan ujjlenyomat-olvasó létezett már, de mint már a történelemből tudjuk, az Apple ezt is sokkal jobban megcsinálta.

Az AuthenTec a felvásárlása előtt komoly problémákba ütközött. A demózások alkalmával nem működtek megfelelően a szenzorok, sokszor másik ujjlenyomattal is sikerült belépni. Az Apple ujjlenyomat-olvasója előtt például a Motorolának volt olyan készüléke ami rendelkezett hasonló hardverrel. Ami működött, pontosabban elfogadható volt, de nem annyira tökéletes, mint az iPhone-ban lévő.

Emlékszem mikor az iPhone 5s-t az először a kezembe fogtam. Az Apple az ujjlenyomat-olvasó mellett akkor rakta bele a 120fps támogatást is, így persze hogy lenyűgözött. Íme az első videó 2013-ból:

Hogyan működik leegyszerűsítve a Touch ID?

Az ujjlenyomat beolvasásáról egy korábbi cikkünkben írtunk részletesebben:

Először is, az ujjlenyomat megadásakor a készülék sosem tárolja el magának az ujjlenyomatnak a képét. Amit tesz, az az, hogy megkeresi a képen az úgynevezett “minutiae” pontokat, majd ezek helyét jegyzi fel, és ebből egy úgynevezett “one-wayhash-t készít.

A one-way hash használata azt jelenti, hogy a végeredményt a kiindulási adatokból könnyű előállítani, de a végeredményből nem lehet visszaállítani a kiindulási adatokat. (Természetesen mivel ezeket a rendszereket emberek készítik, így mindenütt lehetségesek a hibák, tehát semmi ilyen nem lehet 100%-ig biztonságos, de ez nem újdonság.)

A minutiae pontok azok a fontos apróságok egy ujjlenyomat esetén, amik egyedi jelleget adnak egy-egy lenyomatnak. A három legalapabb mintázat a boltozatos, hurkos, esetleg körkörös:

alaptipusok

Az ilyen alapmintázat mellett az egyes vonalak találkozásai adják a képen fekete lyukakként jelzett minutiae pontokat. Az érzékelő tehát ezeknek az apró pontoknak a helyzetét jegyzi csak meg, így a fenti lenyomatokból a minutiae pontok kiválasztása után nem marad más, mint egy ehhez hasonló mintázat:

minutiae

Ezekből a pontokból készül az a one-way hash, amit aztán a készülék az A7-es chip megfelelő helyén, kódolva tárol el, így az gyakorlatilag nem hozzáférhető semmi számára, mert kizárólag a Touch ID szenzor tudja kérdezni. Az itt tárolt hash a készüléken kívül nem elérhető, nem kerül tárolásra az Apple szerverein, és az iCloud mentésbe sem kerül bele, valamint külső fejlesztők alkalmazásai (jelenleg) nem férhetnek hozzá sem magához a szenzorhoz, sem a hash-hez.

Amikor fel akarjuk oldani a készüléket, akkor egy ugyanilyen hash készül (extracted minutiae), és a szenzor ezt hasonlítja össze az A7-ben tárolt hash értékével (enrollment database), és ha az (bizonyos határon belül) egyezik, akkor feloldja a készüléket, és ugyanez történik akkor, ha a Store-ból való vásárlásnál kellene megadnunk az Apple ID-nk jelszavát:

minutiae_generalas

Az Apple elmondása szerint ugyanakkor az általuk használt érzékelő megoldása egy előrelépés a korábbi ujjlenyomat-olvasókhoz képest, mert azokon el kellett húzni az ujjunkat, ezt meg elegendő megérinteni. Ráadásul a laptopokban használt szenzoroknál sok esetben nem is sikerül elsőre a beolvasás, ha túl lassan vagy túl gyorsan húzzuk el az ujjunkat az adott érzékelő felett, ami csak a bőr felszínét vizsgálja, míg az iPhone 5s-ben a Touch ID a bőr legfelső rétege alá is belát.

Ettől függetlenül ne várjunk az iPhone 5s érzékelőjétől se tökéletes működést.

iPhone 6s-ben lévő, továbbfejlesztett ujjlenyomat-olvasó

Az Apple időközben továbbfejlesztette ezt a hardvert, és az iPhone 6s-től kezdve szinte a másodperc tört része alatt beolvassa az ujjlenyomatunkat a készülék és beenged minket.

Ez a hardver most az iPhone 8-nál lehet még tovább fejlesztve, de ez majd ősszel fog kiderülni. 🙂

Ti meg vagytok elégedve az iPhone ujjlenyomat-olvasójával?

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. Ez a 120 fps tamogatas hogy van? Ez az ami most megjelent az ipad pron?

  2. kchris: Semmi köze a 120fps-nek az iPad Pro ùjdonságához.
    A 120fps a videó rögzítéséhez köthetö. Ez volt akkor a lassított videó felbontása.

  3. “Ez volt az a pillanat, amikor az Apple ténylegesen hozzáfogott a már évekkel ezelőtt debütált ujjlenyomat-olvasóba.”
    Nem sok értelme van így a mondatnak. Kérlek, javítsátok!


Add a Comment