fbpx Skip to content

Az iMazing-ről írtunk már korábban. Az alkalmazással tulajdonképpen teljesen kiválthatjuk az iTunes-t, így, akik nem szeretik az Apple appját, használhatják azt.

iMazing Mini, iPhone, iPad mentése macOS rendszeren

Az iMazing Mini segítségével pedig mentést készíthetünk az Apple számítógépünkre anélkül, hogy az iCloudot vagy az iTunes-t kellene használnunk, és mindezek mellett az alkalmazás teljesen ingyenes! Nézzük meg, mire jó az új szoftver és mikor érdemes használni.

Az iMazing Mini nem csak egy egyszerű, mentést készítő szoftver. Több olyan funkciót is belepakoltak a fejlesztők, amivel kitűnik a többiek közül. Egyetlen gombnyomással készíthetünk mentést az iPhone-unkról vagy iPadünkről, ezt akár vezeték nélkül is megtehetjük, nem kell összekötni a számítógéppel. Az iMazing Mini az Apple Time Machine szoftveréhez hasonlóan dolgozik, így több mentésünk is lehet egy adott készülékről, az nem foglal annyi tárhelyet, amennyi mentésünk van, hanem csak a változásokat menti le a szoftver.

Például az én készülékem jelenleg 30GB-nyi adatot tartalmaz, így a mentésem is ennyi. 1 hét alatt összesen 1,3GB-tal növekedett ez, tehát a két mentés nem 61,3GB-ot foglal, hanem 31,3-at, úgynevezett snapshotok készülnek a készülékről.

A fenti funkció miatt jóval kevesebb tárhelyet foglalnak napi, heti, havi mentéseink, így nem kell attól tartanunk, hogy betelne a tárhelyünk (ezzel szemben az iTunes alapértelmezetten felülírja a korábbi mentést, hacsak azt külön nem archiváltuk). Bármelyik mentést vissza rakhatjuk a telefonunkra, akár hónapokkal ezelőttit is. Ezek természetesen olvashatóak, böngészhetőek az iMazing alkalmazással.

iMazing mini iPhone 7 mentés

Ahogy a képen is láthatjuk, teljesen automatizálható a folyamat. Beállíthatunk napi, heti rendszerességet, elkódolva tárolhatjuk az adatainkat, illetve megadhatjuk, hogy külső tárhelyre, például USB-s HDD-re vagy NAS-ra készüljön a mentés. Akár több hónapnyi mentést is tárolhatunk, de az iMazing Mini automatikusan törölheti is a régebbi fájljainkat. És mindez nem csak vezetékesen, de vezeték nélkül is működik.

iMazing mini iPhone 7 mentés

Az alkalmazás értesít, ha éppen ment, vagy készen van egy mentés, illetve ha mondjuk a készülék alacsony akkumulátor szinttel rendelkezik. Számtalan információt is kapunk az akkumulátorról és a készülék egyes érzékelőiről.

iMazing mini iPhone 7 mentés és akkumulátor információ

Összességében az iMazing Mini egy remek kiegészítő szoftver, ha fontosnak tartjuk az adatainkat. Ezzel kiválóan automatizálhatjuk egy vagy több készülékünk mentését. Természetesen ezt a frissítést megkapta az iMazing is, így akik azt korábban megvásárolták, nem kell külön telepíteniük a Minit.

A két alkalmazás között rengeteg különbség van, míg a Mini csak mentésre alkalmas, addig az iMazinggel kimásolhatjuk az adatainkat a mentésből is. Érdemes tehát a nagytestvért is megnézni, sokszor hasznos lehet.

Az iMazing Mini ide kattintva tölthető le macOS-re, a Windows-os változat valamikor év végén érkezik. Az iMazingről pedig itt lehet bővebben olvasni, a benne lévő kód továbbra is érvényes, tehát 20% kedvezménnyel vásárolható meg!

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. Akkor saját szerverre tárolja?

    Mert ha igen, akkor erősen kérdéses hogy mit kezd az adatainkkal. Semmi sincs ingyen, senki sem szeret ingyen dolgozni, és ingyen szerverparkot üzemeltetni…

  2. @ApplePen: Nem, a gépen tárolja, ott ahol Te szeretnéd. Ez csak egy iCloud-hoz hasonló dolog, de nem a felhőben tárol adatokat.

  3. Nem vagyok ra buszke de nem vettem meg az imazing-et, nagyon ritkan van ra szukseg. Azonban tuti jo kis cucc!!!! Nagyon jol lehet vele a menteseket piszkalgatni, nevjegyzeket exportalni, stb. Ha osszezavarodtak a nevjegyzek fiokok, ezzel ki lehet bogozni ugyesen!!! Lehet a mentest is pucolgatni takaritani. Sokkal jobb mint mondjuk az anytrans. Az egy rakas szar. Eszkozonkent kell aktivalni, csak lehuzas! Akinek ritkan kell, ajanlom warrzben mert azert nem ket filler.


Add a Comment