Tömegével érkeznek majd a HomeKit-képes kiegészítők!

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Apple okos otthona jelenleg még gyerekcipőben jár. Rengeteg kiegészítő nem támogatja, amik pedig igen, azokból új központi egységet, készüléket kellett vásárolni, és ezek nem is voltak olcsók. Emiatt nem terjedt el a HomeKit, egészen idáig.

iOS 11 HomeKit

Az Apple ezen változtatott: belátta, hogy bizony a gyártók nem mindegyike akar HomeKitet, főleg amiatt, mert egy teljesen új hardvert kellett legyártaniuk, amit persze le kellett nyomniuk a vásárlók torkán is, és bizony nem fogytak ezek a termékek, ha már az előző generációt megvették. Ez mindeddig azért volt, mert az Apple a HomeKitet egy speciális, saját chiphez kötötte, amit a gyártóknak meg kellett venniük. Ezidáig.

Az ide fejlesztői konferencián az Apple külön kiemelte a HomeKitet, azonban azt már nem, hogy innentől kezdve már nem szükséges a fent említett chip és persze a gyártók, és fejlesztők is rengeteg újdonságot, könnyítést kaptak. A chip mellett most már nem kell a HomeKit tanúsítvány a fejlesztéshez, csak az eladáshoz. Így ki lehet próbálni 1-1 terméket, hogy a jövőben beválhat-e és nem kell előre megvásárolni sem a chipet sem a tanúsítványt ezekhez.

Ez hatalmas könnyebbség a gyártók számára, mert így a régebbi termékek is HomeKit-képessé tehetőek, ha a hardver elbírja. Ez már persze csak a gyártótól függ, hogy sikerül-e fejleszteni egy régebbi termékhez ezt a funkciót vagy sem. Mindenesetre ez jó hír mindenki számára, mivel olyan termékek is HomeKit-képesek lehetnek, amiknek nem volt esélyük a chip hiányában.

Már Sirivel is kinyithatjuk a kerti csapot ????????‍♂️

iOS 11 új kert támogatás HomeKit esetén

A fejlesztők ezentúl hozzáférhetnek az NFC chiphez is. Így a QR kód támogatás mellett már NFC-vel is hozzáadhatunk 1-1 eszköz az Apple okosotthonához. Pusztán közel tartjuk majd a telefonunkat és már kész is a párosítás, a régebbi termékek esetén pedig csak egy szoftverfrissítés kell.

iOS 11 új NFC és QR kód támogatás HomeKit esetén

Új automatizációs lehetőségek HomeKit esetén

Végre már nem egyedül lakunk otthon. Legalábbis eddig a HomeKit nem igazán tudta megkülönböztetni azt, hogy más is otthon van. Ha úgy állítottuk be a lámpákat, hogy amikor este elmegyünk, automatikusan kapcsolja le őket, akkor ezt minden probléma nélkül megtette akkor is, ha éppen más otthon volt. Mostantól azonban már beállíthatjuk, hogy ha más otthon van, akkor ne kapcsolja le a villanyt és így tovább…

iOS 11 HomeKit iOS 11 HomeKit

Most már jóval több beállítási lehetőségünk van a napszakokhoz. Például megadható már az is, hogy 1 órával napnyugta előtt kapcsolja fel a villanyokat, vagy bekapcsolhatjuk a légkondicionálót, ha éppen 25 fok fölé megy a hőmérséklet.

Egyszóval szép lassan a HomeKit is fejlődik, ami azért jó hír, mert ha nem is irányítjuk Sirivel, de automatizációkat állíthatunk be rajta, ami megkönnyíti az életünket, vagy akár spórolhatunk is vele.

Ti használjátok a HomeKitet? Van rajta automatizációtok?

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Hohóóóó végre!!! Akkor kedves Netatmo, itt az idő a weatherstation-be beletenni a HomeKit támogatást!!!!!! Írok is nekik egy kedves felkérést, hogy húzzanak bele, legkésőbb hétfőre kész legyen 😀

  2. @NYPD: azt is jelentheti, igen. persze ez akkor már a Philips-en is múlik, mert ugye ezzel el lehetett adni a második generációs bridge-et, hogy az tudja ezt is, így kérdés, mit mond erre az üzletpolitikájuk.

  3. Én megoldottam a Homekit képes lakást fillérekből. 🙂 Kötődobozokba wifis relé került, a kapcsolók helyére pedig visszabillenős “csengő” kapcsoló. Egy Raspberry Pi felel a homekit csatlakozásért. Sirivel kapcsolgathatom a már meglévő mennyezeti lámpákat, valamint ha a falon megnyomom, frissül az adott lámpa státusza is a Homekitben. Természetesen RGB led szalag is működik ugyanígy, valamint hőmérő szenzorok is. Volt is róla cikk itt valamikor.

  4. Uramatyam. Ezentul mar nemcsak a telefont nem tudom felvenni, ha hivnak, hanem a futesem is lefagy, ha felkapcsolom a villanyt. Alig varom, de tenyleg! ????

  5. Na sikerült végre belépnem 🙂
    Szóval itt ez a mondat: “A chip mellett most már nem kell a HomeKit tanúsítvány a fejlesztéshez, csak az eladáshoz.”
    Ez teljesen jelentheti azt is, hogy a chip mellé már a fejlesztéshez nem kell homekit tanusítvány, ez rendben van, de ebben nincs benne konkrétan az nyelvtanilag, hogy ezentúl MÁR CHIP SEM KELL 🙂 Na ez volt a félreértés.
    Szóval akkor mégiscsak írok a netatmonak…. 🙂

  6. Milyen chip, milyen tanúsítvány? Miről beszéltek? Az egész HomeKit kompatibilis mindenféle releváns chip nélkül az opensource HomeBridge rendszerrel, ami NodeJS alapokon fut és tetszőleges platformra telepíthető és millió pluginnal szinte bármi vezérelhető vele Sirivel. Én például a számítógépemet kapcsolom ki-be sirivel, de hamarosan egy infra jeladóval bekerül a sorba a klíma és a hifi is és semmiben sincs semmi speciális chip, just works.

  7. @Jecy: Igen, mint kliens te megtudod oldani hogy csatlakozz. De mint gyártó nem. Nekik kellett eddig a chip és a tanúsítvány. Nyilván az hogy te alternatív módon megoldod, 1-1 plugin telepítésével az más tészta, nem hivatalos megoldás.

  8. @NYPD: Megkaphatja, de miért kapná meg? Ott a második generációs bridge, amiben van chip. Itt most a Hue felhasználók pont megszívták, mert aki kijött második generációval tuti nem fogja lefejleszteni az elsőre.

  9. Na, megtettem amit lehet. Netatmotól vissza írt Irene és köszönte a dícsérő szavakat és a javaslatomat továbbította a development departmentnek 🙂 Sablonduma, de legalább válaszoltak valamit 😀 Szóval rajtam nem múlt, hogy legyen MINDENKINEK HomeKit-es netatmo-ja 😀

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!