iSamurai – iPhone 7 kedvezményes érintő és kijelző csere

Az Apple éveken át két éves ciklusokban frissítette a telefonjainak kinézetét, ám ez a szokás az iPhone 7 2016-os bemutatásakor némileg megváltozott és emiatt sok felhasználó jogosan panaszkodik. Majdnem 3 éve ugyanúgy néz ki az iPhone, ha tokban hordjuk és ez nem épp a legjobb dolog, főleg azoknak nem, akik évente váltanak.

iSamurai – iPhone 7 kedvezményes kijelző csere borítókép

Jómagam is azok közé tartozom, akik már néhány éve minden ősszel váltanak az új készülékre, mert nekem egyszerűen jobban megéri évente eladni a régebbit és így csak kisebb összeget áldozni erre, és cserébe minden újdonságot és garanciát megkapni, mint 2-3-4 évente az új készülék teljes vételárát előteremteni. Az iPhone 7, ha elölről nézem, olyan, mintha 2014 óta ugyanazt az iPhone 6-ot használnám. Viszont a hátlaphoz pont annyira nyúlt hozzá Jony Ive csapata, hogy a rengeteg belső újításon túl a külsőre sincs egy rossz szavam, sőt, azt mondom, hogy ennek a formavilágnak ez a tökéletes megtestesülése.

Sokan a két éves váltás hívei, mert ilyenkor már elég nagy tudáskülönbség szokott jelentkezni a generációk közt, illetve ha nem az ‘s’ szériát választjuk, akkor még a külső is új lesz, ami mégiscsak jó érzés, hogy jóformán nem ugyanazt a készüléket fogjuk a kezünkben, mint eddig, csak némileg gyorsabb belsővel. Az iPhone 7 sokak számára ezért lehetett egy picit csalódás, de aki váltott rá, az biztos, hogy nem csalódott benne. A kamera óriásit fejlődött és a kijelző is hatalmasat lépett előre az elődjéhez képest, igaz nem felbontásban, hanem színtér kezelésben (P3), és akkor persze arról nem is beszéltünk még, hogy ez az Apple első, a víznek hivatalosan is ellenálló telefonja. Szerintem napi használat során semmi probléma nincs a mára már nem épp piacvezető ppi-vel rendelkező retina kijelzővel, de persze megértem azokat is, akik többre vágynának, látva a konkurencia már-már 4K felbontású telefonkijelzőit. Sajnos bármennyire is dolgoznak azon a tervezők, hogy betörhetetlen legyen a jővő iPhone-jainak kijelzője, még nem tartunk ott, hogy ez valóság legyen, ezért az iPhone 7-es szériánál is a legnépszerűbb javításunk az érintő és kijelző panel csere, hiszen ezt nem fedezi a készülék garanciája.

A kijelzőcsere az esetek túlnyomó részében törés miatt szükséges, viszont amit már kevesebben tudnak vagy épp tapasztalnak, hogy bizony a kijelző vagy az érintő panel nem csak leejtés során válhat használhatatlanná, hanem számos egyéb oka is lehet ennek. Vegyük is ezeket szépen sorba. Leejtés során mind az üveg betörhet, mind pedig az LCD is, ami ilyenkor becsíkozódik, egyes részei furán villódzanak vagy épp teljesen feketék lesznek. Mint az köztudott, az elektronikai eszközök nem szeretik a nedvességet, a vizet, és ez az iPhone-ok esetén sincs másképp. Számos, kijelzővel kapcsolatos hibáért bizony a készüléket ért nedvesség a felelős, bár az iPhone 7 és 7 Plus esetén azért ez elég ritka, így a látszólag ép és jól működő kijelző is működésképtelenné válhat. A kijelző modul szalagkábelén található a vezérlő elektronika, ennek a beázása a következő hibajelenségek kiváltó oka lehet: van kép, de nincs háttérvilágítás; se kép, se háttérvilágítás; nem homogén a háttérvilágítás; az érintő panel nem érzékeli az ujjunkat, nem reagál rá, vagy csak helyenként működik.

Szervizünk egyik fontos “alkotóeleme” a gyári minőségű alkatrész. A kijelzők esetében talán az egyik legfontosabb a minőség. A következő képek formájában szeretnénk bemutatni, mi a különbség a gyári minőségű és az utángyártott alkatrészek között.

Az LCD modul : az iPhone 7 készülék 4,7 hüvelykes retina HD kijelzővel készült. Nagyon fontos az LCD minősége, látható is a két képen a színek közti különbség.

Az LCD modul : az iPhone 7 készülék 4,7 hüvelykes retina HD kijelzővel rendelkezik. Nagyon fontos az LCD minősége, látható is a két képen a színek közti különbség.

A kijelző szalagkábelének az invertere sokkal magasabb ezáltal az illeszkedése a hátlapban nem megfelelő. A képeken jól látszik a különbség.

A kijelző szalagkábelének az invertere sokkal magasabb, ezáltal az illeszkedése a hátlapban nem megfelelő. A képeken jól látszik a különbség.

Jelen készüléknél is, már a kijelzőbe integrálták a home átvezető szalagkábelt, ami a silány minőségű utángyártott esetében nem mindig működik.

Jelen készüléknél is, már a kijelzőbe integrálták a Touch ID-s Home gomb átvezető szalagkábelt, ami a silány minőségű, utángyártott esetében nem mindig működik.

A kijelző szerkezeti felépítése sem megfelelő az utángyártott esetében. Az inverter vastagsága és a keret méret pontatlansága miatt a felszerelt kijelző több ponton nyomódik és a legkisebb nyomásra elszíneződik.

A kijelző szerkezeti felépítése sem megfelelő az utángyártott esetében. Az inverter vastagsága és a keret méretpontatlansága miatt a felszerelt kijelző több ponton nyomódik és a legkisebb nyomásra elszíneződik.

A beépített kijelzőnél látszódik a keret vastagsága, nem illeszkedik a házba ezáltal peremesebb. Fizikai behatás esetén sokkal könnyebben sérül ezáltal a kijelző.

A beépített kijelzőnél látszódik a keret vastagsága, nem illeszkedik a házba ezáltal peremesebb. Fizikai behatás esetén sokkal könnyebben sérül ezáltal a kijelző.

A két kijelző ránézésre is eltér egymástól, míg a gyári minőségnél megfelelő a keret vastagság és a kijelző szalagkábelének az invertere úgy az utángyártott kijelző esetében erre már nem figyeltek olyan precízen oda. Szervizünkben kizárólag gyári minőségű alkatrész kerül beépítésre.

A két kijelző ránézésre is eltér egymástól, míg a gyári minőségnél megfelelő a keretvastagság és a kijelző szalagkábelének az invertere, addig az utángyártott kijelző esetében erre már nem figyeltek olyan precízen oda. Szervizünkben kizárólag gyári minőségű alkatrész kerül beépítésre.

Mivel az iPhone 7 külsőleg nem nagyon tér el a 6 vagy épp 6s szériától ezért a szervizelése is hasonlóan megy, de persze sokkal több változás történt a készüléken belül, mint azt egy laikus hinné. Jelen esetben is a Lightning-csatlakozó melletti két csavar eltávolításával kezdjük a műveletet. Az vízellenállóság miatt a kijelző panel elég komolyan az alumínium házhoz van ragasztva, ezért először a ragasztást fel kell melegítenünk, majd szépen alul, majd a bal oldalt óvatosan felnyitogatni a készüléket, majd ezt a jobb oldalon is el kell végezni, de nem szabad elfelejteni felül is elválasztani a ragasztást. Ennél a szériánál viszont kijelző panelt már nem felfelé hajtjuk ki, ahogy ezt már megszokhattuk a korábbi generációk esetén, hanem jobbra, mint egy könyvet. Ezek után az akkumulátor kábelét takaró lemezt kell eltávolítani, de most itt nemcsak az akksi kábelét találjuk, hanem a kijelző alsó két csatlakozóját is. Ezt követi a felső kábel leválasztása az alaplapról és végre a cserére szorult panel ki is került a készülékből. Ezek után már elő is vehetjük az új panelt, de persze a beszerelése előtt még át kell erre tenni a betört kijelzőről a Home gombot, az előlapi kamerát és hangszórót, és ezek után már mehet is a helyére az új panel.

A következő két hétben (június 11-ig) az iPhone 7 tulajoknak kedvezményes áron cseréljük az érintő és kijelző panelt. A csere 1 órát vesz igénybe és természetesen jár erre is a 6 hónap garancia. A részletekért kattints ide.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Hát nem is tudom, de én pont leszarom hogy néz ki ha a belső megfelel.
    Nyilván fontos a kinézet akkor ha muszáj látnia a szomszédnak, hogy nekem az idei modell van.

  2. Támogatom! Ez csak ilyen hülyegyerek szokás, hogy mindenki lássa kinek mennyire új telefonja van.. felőlem a 7s is lehet ugyanilyen, semmi gond nem lesz vele, aki divatozni vesz telefont, annak annyi esze is van.

  3. A cikk alapján , és a személyes tapasztalatom (iSamurai) alapján én akkor pont egy rossz minőségű utángyártott kijelzőt kaptam tőlük 🙂

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!