fbpx Skip to content

Majdnem másfél hónappal a watchOS 3.2 megjelenése és négy béta verzió után után az Apple ma este mindenki számára elérhetővé tette a watchOS 3.2.2-t.

A frissítés fejlesztéseket és hibajavításokat tartalmaz az Apple Watch tulajdonosok számára. A frissítés mindegyik típusra elérhető és természetesen ugyanazokat a funkciókat kapta meg az összes óra.

Újdonságok

A hivatalos információkban az Apple a következőket írja:

Ez a frissítés fejlesztéseket és hibajavításokat tartalmaz.

A frissítés most is az iPhone-on lévő Watch alkalmazáson keresztül telepíthető.

A hivatalos verzió buildje 14V485, tehát újabb, mint a legutóbbi béta buildje, így ez még azoknak is megjelenik frissítésként, akiknek a béta van az óráján – ha nem jelenne meg, akkor egyszerűen töröljük a készülékről a béta profilt, majd indítsuk azt újra.

Ha esetleg azt tapasztalnánk, hogy a frissítési folyamat megszakadt, akkor várjunk, ha pedig az óra már a piros felkiáltójelet mutatja, akkor az ebben a támogatási dokumentumban található lehetőségeket lehet megpróbálni az óra szervizbe vitele előtt:

Mint minden frissítés után, itt is elképzelhető, hogy lesznek hibák. Így amennyiben gyorsabb merülést, vagy furcsa dolgokat produkál az Apple Watch, érdemes visszaállítani és újra beállítani.

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. Nekem azt írja, hogy naprakész az apple watchom, és kiírja, hogy 3.2 van fent.

  2. Bekavart a beta profil.


Add a Comment