fbpx Skip to content

Végre itt a húsvéti hosszú hétvége, és így végre egy kicsit hosszabban félre lehet tenni a munka és a világ gondjait. Beülhetünk a fotelba és élvezhetjük a drága semmittevést. Sokféleképpen el lehet tölteni ez a négy napot, de az biztos, hogy számos kellemes percet fog tudni okozni a játékoskedvű olvasóinknak a hét ingyenes játéka, a Hyperburner.

Hyperburner képernyőfotó

Mindig is vonzott az űr végtelenje, ezért ha meglátok egy olyan játékot, amiben valamiféle űrhajóval kell játszani, akkor azt mindig ki is próbálom. Sajnos az App Store tele van számos olyan alkotással, ami nagyon szépen néz ki, űrhajó is van benne, de egyszerűen a játékmenet, a történet nem az igazi és emiatt hamar törlöm is az adott alkotást a készülékemről. Szerencsére az e heti játékunk, a Hyperburner nem ilyen.

Hyperburner képernyőfotó

A Hyperburner célja, hogy egy űrhajót irányítva minél messzebbre jussunk anélkül, hogy bármilyen akadálynak ütköznénk. Ez elsőre nem tűnik túl nehéznek vagy épp szórakoztatónak, de néhány próbálkozás után rájövünk, hogy bizony nem is olyan egyszerű az egész, mint azt elsőre hittük volna és kifejezetten nehézzé válik az első pár pálya után. Két módja van a játéknak: az elsőben csak simán végig kell jutnunk a pályán, ütközés nélkül, míg a másik módban a pálya végtelenné válik és csak rajtunk múlik, hogy milyen messzire jutunk. Tovább lehet fokozni az élvezetet, ha benyomjuk a kétszeres sebesség gombot, de ezt már tényleg csak azoknak tudom ajánlani, akik nem félnek attól, hogy akár pár másodperc alatt vége lehet a körnek, ha nem vigyáznak és kellően ügyesek is, hogy rendes eredményt érhessenek el.

Hyperburner képernyőfotó

Hat különböző világban kalandozhatunk az űrhajónkkal, melyek mindegyikében öt pálya található, amiket sorban egymás után teljesíthetünk. A végtelen mód és a kétszeres sebesség csak akkor válik elérhetővé, ha egyszer már teljesítettük az adott zónát. A Hyperburnerben mindenféle kihívás is van, amiket teljesítve új, jobb, gyorsabb, erősebb pajzsú hajóra válthatunk. A kihívások a játék előrehaladtával egyre nehezebbek lesznek, de pont ez a jó ebben a játékban, hogy nem válik unalmassá és könnyűvé.

Hyperburner képernyőfotó

Az irányítás nagyon jóra sikeredett, hiszen akár egy ujjal is játszható, mert elég csak húzogatnunk az ujjunkat a kijelzőn annak megfelelően, hogy merre szeretnénk, hogy kitérjen az űrhajó. Külön öröm volt számomra, hogy ha már korábban megvettem a Steelseries Nimbus MFi kontrollert, akkor végre szembe is jön egy olyan játék amivel tudom használni. Fura módon viszont a játék menüje nem irányítható a kontrollerrel, csak maga az űrhajó, de ezen elég hamar túl lehet lépni. A vezérlést kalibrálhatjuk annak megfelelően, hogy milyen érzékenyre szeretnénk állítani, továbbá hogy az Y tengely meg legyen-e fordítva vagy sem. A Hyperburner fekvő és álló módban is játszható, ami azért elég kevés játékról mondható el, utoljára talán a Crossy Road volt ilyen, amivel találkoztam.

Aki szereti a kellően nehéz játékokat, annak érdemes letöltenie a Hyperburnert, mert most 3 eurót spórolhat. Előre szólok, hogy ha nem bírjuk, ha gyorsan vége lesz egy játéknak és legszívesebben a földhöz vágnánk a telefont ilyenkor, akkor lehet jobb, ha más szórakozást keresünk a hétvégére.

[appstore id=”982763237″]

Te mivel töltöd a hosszúhétvégét?

Olvasd el a hozzászólásokat is

1 Comment

  1. Nekem nem jött be. Néhány pálya után túl gyors, túl nehéz. Idegesítő, na. 10 perc után töröltem. Ez szerintem azoknak fog tetszeni, akiknek pl . a Flappy Bird is bejött


Add a Comment