Videón a (PRODUCT)RED, azaz a piros iPhone 7 Plus – kicsomagolás

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy látszik, néhány újságíró már megkapta a (PRODUCT)RED, pontosabban a piros iPhone 7 Plus-t: megjelentek ugyanis az első kicsomagolós videók, és ezzel láthatjuk végre az új, speciális piros színt.

Piros iPhone 7 videó

Ahogy majd Marques Brownlee is elmondja, ez az új szín jót tett a készüléknek. Tapasztalatai alapján kevésbé látszódnak rajta az ujjlenyomatok, és összességében igencsak impozánsra sikeredett. Szerinte jobb lett volna fekete előlappal, illetve piros Touch ID gyűrűvel, de lehet, az már sok lett volna. Nézzétek meg az ő és a CNET videóját is, az utóbbiban összehasonlítják más piros termékekkel, hogy láthassuk, mennyire sötét vagy világos az Apple új terméke.

Piros iPhone 7 Plus kicsomagolós videók

Milyen lenne fekete előlappal az új készülék? Nézzétek meg az alábbi képen, amit Benjamin készített. Nekem a fehér jobban tetszik, mindig is szerettem a piros-fehér párosítást, a fekete nekem túl erősnek tűnik:

Ezek még érdekelhetnek:


  1. En nagyon meglepodtem mikor meglattam h feher. En ugy gondoltam fekete lesz. Fel sem merult h feher.. esetleg h telibe piros az egesz.
    Na de nem gond !.. igy legalabb nem faj erte a szivem. ????????

  2. Akinek fekete kell az vesz egyet és nemes egyszerűséggel kicserélteti a kijelzőt, ami ha jól tudom a színén kívül megegyezik mind. A fehéret a szervizesek jobban is tudják használni, hiszen több színnél kell mint a fekete.
    Csak mint ötlet.

  3. @gunar: szerintem drága mulatság a készülék ahhoz, hogy egy kijelzőcserével sérülhessen a vízzel szembeni ellenállása a készüléknek, még ha a garanciát nem is feltétlen bukja el szükségszerűen. persze biztos lesz, akinek nem számít.

    ugyanakkor kijelzőcsere esetén a fehér Touch ID-t muszáj átszerelni, máskülönben, másik, fekete gombbal az ujjlenyomat-olvasás sem fog menni, az meg kellőképpen furcsa, hogy fekete előlap fehér Touch ID-val.

  4. Igen ezen én is elgondolkodtam, de ha tönkre megy akkor mi van? A helyzet nem változott? Alaplap+Touch ID csak egyben és ha bedöglik mindkettő CS? Elég nagy hülyeség!

  5. Nagyon szép! És kimondottan tetszik, h fehér a kijeltő… Most bánom, hogy már megvettem az elején:( szürkében. Szívem szerint visszamennék és kicseréltetném erre a pirosra 🙂

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!