fbpx Skip to content

Az alábbi cikket Márk küldte nekünk, köszönjük! Ha te is küldenél be olyasmit, ami szerinted másokat is érdekelhet, ajánljuk figyelmedbe ezt az írásunkat, amiből minden szükséges részletet megtudhatsz: Vendég Bloggerek, tiétek a terep!

***

Egy elég hosszú sztorim van az Apple-lel és egy új, 2016-os 15” CTO (configure to order) MacBook Pro-val kapcsolatosan, melyet space gray színben rendeltem az Apple Store-ból, 2016. november 10-én, nagyjából 960 000Ft értékben. Eddig négyszer cserélte ki az Apple, de sajnos itt még nem áll meg a történet.

Tehát vásároltam egy CTO MacBookot a fentebb említett napon. Elsőként ugye zárolták a teljes összeget a bankszámlámon. December 7-én a bankom értesítést küldött, miszerint ismételten történt egy nagyértékű (fentebbi összeggel megegyező) zárolás a számlámon. Nem értettem hirtelen, mi a fene folyik itt, gyorsan hívtam is az Apple Supportot, ahol azt az információt kaptam, hogy véletlenül kétszer zárolták az összeget. Az egészben a legrosszabb az volt, hogy ezen a napon fizetnem kellett volna nagyobb összeget a kártyámmal, és ennek köszönhetően nem tudtam – ráadásul csak 4(!) nap múlva tudták feloldani a zárolást a kártyámon…

Ezért, hogy ekkorát hibáztak, 200€ kártérítést kaptam, ami ígéretük szerint maximum 5 nap múlva a számlámon lesz. Ez sajnos nem így történt, de később erre még visszatérek.

Az első MacBook Pro 2016. december 16-án, délután érkezett meg.

Kibontásakor ez fogadott:

Illetve az, hogy a gép már eleve 2 akkuciklussal érkezett:

Ezt követően ismét hívtam az Apple Supportot következő nap reggel. Kérdezték, újat szeretnék (cserét) vagy pénzvisszafizetést. Mivel a korábbi MacBookomat eladtam, az iMacet nem tudom cipelni a hátamon, így a visszafizetés számomra nem volt opció, mert nem hobbiból rendeltem, nekem ez a munkaeszközöm, grafikus vagyok.

Tehát szükségem volt egy új gépre, de ezek mellett szerettem volna ezt az új érkezéséig megtartani, mert nem tudok min dolgozni. Erre válaszul azt kaptam, hogy ez sajnos kivitelezhetetlen, mert ez szembemegy az ő „csere” folyamatukkal. Itt érkezett el a pillanat elsőként, mikor kértem, hogy szeretnék a vezetőséggel beszélni. Miután sikerült elérni őket, és megbeszélni velük a történteket, természetesen megengedték, hogy itt maradjon a gép, amíg a következő meg nem érkezik, hisz működésbeli hibája nincs, szimplán esztétikai-használatot nem befolyásoló. Ezen felül 300€-ra emelték a kártérítésem összegét – bár még a korábbit sem kaptam meg…

A következő, tehát a második MacBook Pro 2017. január 12-én érkezett meg.

Ez végre nem volt karcos, de a Touch ID gombbal valami nagyon nem stimmelt: lötyögött. Erről videót is készítettem (sajnos csak álló formában, ezt nézzétek el nekem):

Továbbá ez is két ciklussal érkezett:

A következő nap ismét hívtam a supportot, A már megszokott folyamat következett és emelték a kártérítést 500€-ra – bár közben még mindig nem érkeztek meg a korábbiak a számlámra…

Február 6-án megérkezett a harmadik MacBook Pro.

Kibontáskor ismét ez fogadott…

Egyszerűen nem értettem, mi a fene folyik itt. Hisz az Apple egy prémium márka, hogy a fenébe tudnak ennyit hibázni? Hogy engedhetik ezt meg maguknak? Mindezek mellett a MacBook Pro-k ugyebár a MacBook család „felső” kategóriája! Az egész csak egy rossz vicc, de komolyan…

Ismét hívtam a Supportot (vezetőséget), próbáltam nyugodtan kezelni, hisz tudtam, nem az ő hibájuk, ők nem tehetnek róla, szimplán csak ráhatásuk van az adott osztályra.

Február 8-án megkaptam a december óta ígérgetett kártérítést, ami állítólag maximum 5 napjukba telt – de mindez egyáltalán nem érdekelt, hisz többször is elmondtam nekik, nincs szükségem kártérítésre, szimplán egy hibátlan MacBookot szeretnék, amit kifizettem.

Tehát február 27-én megkaptam a negyediket. Igen jól olvassátok, a negyediket! A kibontást követően egyszerűen nem találtam a szavakat:

 

Számomra egyszerűen felfoghatatlan, hogy a fenébe mennek át a minőségellenőrzésen? Miért nem tudja az Apple megfelelően ellenőrizni a termékeit? Ráadásul számomra ez már a negyedik alkalom, hogy hibás gépet kapok…

Február 28-án hívtam a Supportot, nagyon sajnálták a történteket, és közölték, hogy az esetem egy nagyon speciális, kiemelt ügyként kezelik és vezetőség össze fog ülni, hogy megtárgyalják, mi legyen a következő lépés, és mivel, hogyan fognak tudni kártéríteni még a továbbiakban. Azt mondták, s következő nap hívnak, de nagyon maximum 2 nap múlva.

A harmadik napon délután négy óra után felhív egy szimpla supportos hölgy (nem a vezetőségből) és a következőket mondta. Nagyon sajnálják a történteket. A következő lépés ismét az lesz, hogy küldenek egy újat, ennyit tudnak tenni és még azt is hozzátette, érezzem magam extrán kiemelt ügyfélnek, mert bárkinek, akinek problémája van egy adott termékkel, nagyon maximum háromszor cseréli az Apple – tehát érezzem magam egy nagyon kiemelt ügyfélnek. (Ekkor azt gondoltam magamban, hogy ő most mi a fenéről beszél? Nekem csak egy hibátlan MacBookra lenne szükségem, amit megvásároltam!) A továbbiakban még hozzátette, nem fogok kártérítést kapni ezt az esetet illetően, mert kimerítettem a kártérítési keretet. (Pedig mint azt korábban is hangsúlyoztam nekik, eleve nincs is szükségem kártérítésre, azt szimplán ők ígérték meg az előző beszélgetések alkalmával.)

Összegezve, iszonyú sok kellemetlenségem volt/van az egész folyamatból adódóan. Én csak egy MacBookot vásároltam/akartam, nem pedig ekkora gondot/terhet a nyakamba venni. Közben ráadásul folyamatos egyeztetést igényelt a gépek elszállítása, és az újak meghozása, és se a UPS, se a DHL rendszere nem stimmelt sosem, és nem voltak hajlandóak értesíteni érkezéskor. És akkor még ott vannak az órákig tartó beszélgetések a Supporttal. Kinek van erre ideje?!

Minden egyes alkalommal, mikor gondom volt a gépekkel, egyből fotókkal, videókkal dokumentáltam, s ezeket továbbítottam az Apple-nek a generált emailekre. Tehát mindenről tudtak, mindent láttak.

Az ötödik MacBook Pro március 14-én érkezett meg.

Az egész kicsomagolást már videóra rögzítettem – nem is értem korábban miért nem tettem így:

Zárásként annyit tennék hozzá az ötödik MacBook Pro érkezését illetően: még aznap egyből, amint feltettem a videót, küldtem egy emailt Timnek, aki továbbította Craig Federighinek. Másnap reggel fél 9-kor már hívtak is a vezetőségtől, személyesen Ken O’Mahony, miszerint Federighi lepasszolta az ügyet neki, mondván, hogy ez az ő részlege, ő a vezetője a „hibás gépek” részlegnek. Reggel nekem nem volt alkalmas, így később, háromnegyed 1-kor beszéltünk nagyjából negyed órát. Ken elmondta, hogy mennyire csalódott, és fel sem tudja fogni mi történik, és hogy korán reggel, mikor olvasta az emailemet, teljesen sokkolta. Kérdezte, mit szeretnék a továbbiakban? Mondtam, hogy nekem egy makulátlan gép kell, nekem ez munkaeszköz, így szükségem van rá. Azt mondta, rendben, ez esetben a következő gép (egyben utolsó) manuálisan lesz ellenőrizve. E felől biztosíthat. Válaszul csak annyit mondtam, hogy korábban is ezt ígérgették, hogy többször is ellenőrzik majd, ennek ellenére az ötödik hibás gépet kaptam. Mondtam neki, mennyire elégedetlen és felháborodott vagyok, válaszul azt kaptam, hogy megérti, és próbáljak hinni neki, a most következő biztosan jó lesz. Illetve még azt is hozzá tette, hogy ez lesz az utolsó gép amit küldenek nekem, ha netalántán mégis probléma lenne vele, pénzvisszafizetést kapok, és nem kívánnak vele a későbbiekben foglalkozni.

Itt kinevettem, és elmondtam neki, hogy már ne is haragudjon, de nem én hibázok állandóan. Nekem mindössze egy gépre lenne szükségem, amit kifizettem a kezdetekkor. Nekem a gép kell, nem az összeg, amit kifizettem érte. Önök hibáznak gépről-gépre, és még Önök „húzzák be a féket”, mondván, hogy ez az utolsó gép?! Vicc…

Erre csak annyit válaszolt: meg fognak bizonyosodni róla, hogy a legnagyobb ellenőrzéseken keresztül fog átmenni. Ellenőrizni fogják, majd újból ellenőrzik és végül ismét ellenőrzik, hogy biztosra menjenek, viszont ha ennek ellenére mégis problémás lenne a gép, visszafizetést fognak felajánlani. Elmosolyodtam ismét, és újból csak azt mondtam neki, hogy itt az Apple hibázik és ez nevetséges, ne vicceljen már, minden ott van a videón is. Mondta, hogy érti, tudja, de ez lesz az utolsó gép, abban biztos lehetek. Végül annyit hozzátett, hogy innentől kezdve lehetőség szerint közvetlenül vele kommunikáljak, küldött nekem emailt, telefonszámot, és minden egyéb, ezzel kapcsolatos esetet neki fognak továbbítani a Supportról is.

Szóval hamarosan úton lesz a hatodik CTO MacBook Pro…

Olvasd el a hozzászólásokat is

39 Comments

  1. Én már az eszemet vesztettem volna a második csere után …., Oda a renoménak.

  2. Biztos vagyok benne, hogy ez már karcmentes lesz és lötyögni sem fog semmi. Viszont a sok ellenőrzés miatt lehet, hogy itt is lesz vagy két ciklus az akksiban. 😀
    Egyébként olyan, mintha az első öt hibás macbookból kettő mintha ugyan az lenne 🙂 Annyira ugyan ott vannak a karcok, a hangszóró rács 7. lyukjánál.
    Az a gyanum, hogy ezek ilyen 14 napon belül visszaküldött termékek, amik a hardver teszten hibátlannak bizonyultak és vissza kerültek az eladási láncba. Vagy ez elképzelhetetlen?

  3. Enis tudnék mesélni a 6. 7 Plusom van (ami szinten szar de már nem fogom meg egy telefonra visszatölteni a mentesem, bele fáradtam) az első 2 esztétikai hibás volt már a dobozból kivéve (szerencsére az IStyle korrekt volt, azonnal cserélte helyben a telefonokat) a 2. 1 hétig ment, majd tönkre ment az akkuja, vissza vittem, azonnal cseréltek de már a boltban kibontottam az újat ami szinten esztétikai hívás volt, majd a következő is. Így a 3. At sikerült elhoznon, amin nem vettem észre a hibát csak pár nap múlva, de ezt már nem vittem vissza.

  4. @NYPD: lyuka, helyesen. OMG 😀

  5. Egyébként ezt a történetet el kellene vinni nemzetközi fórumokra is!

  6. hat ez total szivas… en is vettem de szerencsere nem volt semmi ilyen.. lehet az szamit honnan rendeli az ember? nekem hongkongbol hoztak.. kivancsi leszek mi lesz a fejlemeny. en mar biztos visszakertem volna a penzt es kpra vennem azonnali kibontasra..

  7. És így már hogy eltelt ket hét nem is tudtak volna a helyszínen cserélni és nem is dobozosan cseréltek volna, hanem csak telefont cserélnének.

  8. No, legalább kiderült, hogy kamerás optikai ellenőrzés van a gyártósoraikon :). Mivel ugyanazon a területen voltak a sérülések (a billentyűzet mellett) valószínű szerelés/tesztelés közben sérül meg miközben rögzítik a gépet. Majd megoldják, a következő gép meg rendben lesz, amíg meg nem karcolódik munka közben :).

  9. A karcos problémát megértem (bár a munkaeszköz használhatóságát csöppet sem befolyásolja), azonban az akku ciklusszámláló 0-s állását kikövetelni egy kicsit olyannak érzem, mintha egy autószalonból csakis a 0,00 km számláló állású kocsit lennék hajlandó elhozni. Másrészt azért az emberek 99,99999%-a elfogadna 500€ kártérítést 3 leheletnyi karcért, meg pár órányi beszélgetésért, szóval tényleg egyedi problémával állunk szemben. 🙂

  10. Ha kimoderálsz, megátkozlak…… Woodoo is bejátszik…

    Tehát…. ennyi pénzért nehogymá….. 4 hónapja vettem 389.000 ért 13-as Pro-t… alap, semmi extra… ennyit megért… az air ment a lányomnak… de hogy hat nyolc kilóért megvegyek a szutykot, felejtős… aki megveszi, megérdemli…

  11. @Balazs Pali: elismerésem az átkozással való fenyegetőzésért. ön egy hős.

  12. Akksival kapcsolatban en se ertettem miert is kellene 0 cikluson lennie. Egyreszt a gyarban is tesztelik magat az akkut, a gepet meg fel kell telepiteni tesztelni (ha teszten kiesik javitani) mivel beepitett akkurol van szó így a 2 ciklus teljesen rendben van.

  13. @Jadeye: Nem véletlen a fenyegetőzés… már moderáltál… pedig mindig konstruktív vagyok… most is… Nem mászok bele a kor kérdésbe, hogy fiam lehetnél, (54 múltam) viszont a Voodoo nem játék… 2008-ban letöltöttem a szifonra a https://itunes.apple.com/us/app/hoodoo-voodoo/id320131074?mt=8 programot, és teszting gyanánt megszurkáltam qrcsány lábát… másnap olvastam, hogy reggel futás közben megsérült a lába… ezek után ne csodálkozz…

  14. @admin: Azé mááá le ne xopd…. ennyire nem vót vicces… inkább erőltetett..

  15. @Balazs Pali: nah… azért ez nem ez a chat kérlek.

  16. @admin: Elismerésem hogy nem töröltél… moderálok… viszont a tényállást fenntartom…

    Visszatérve az eredeti témához… Nem tudom mi a bánat történik az Apple háza táján… pontosabban sejtem… Nejem, aki ritka bölcs Asszony, megmondta, hogy Steve meghalt oda a minőség… (Mátyás után szabadon) Először én is kétkedve fogadtam, de mivel 35 éve élek Vele, rájöttem van valami igazsága… Tény… hogy az Apple sosem volt tökéletes… mindig voltak gondok… a fehér műanyag macbook, az első szifon, na meg a második… de akkor ez elment, mert forradalmit alkotott… ma már kifinomultabb az emberek elvárása… nem szabadna egy “prémium” terméknél ilyen hibákat elkövetni… de ettől még bízok…. nem adtam fel… 2 Iphone 7 és 3 Iphone 6S, 4 Macbook Air, és 2 Macbook Pro a családban… Még mindig jobb mint az Android… (tapasztalatból mondom)

  17. Részvétem a történtekkel kapcsolatban. Mint ha a saját tapasztalatomat olvastam volna, csak nekem nem macbookkal volt problémám, de egy az egyben ugyanez a hajcihő. Egy életre elegem lett az Apple ügyfélszolgálatábol, hülye majom banda

  18. Azért ez nagyon durva. Hihetetlen türelmes és végtelenül hidegvérű embert véltem felfedezni a soraidban. Azonban ez az eset engem teljesen ledöbbentett. Van ilyen? Egy ilyen cégnél? Na és a vége? Még ők szabnak határt? Ennyi hiba után? Eszem megáll…

  19. Elképedve olvastam a sorokat. De egy biztos. Steve idejében ha ilyen előfordult volna, az egész részleget kirúgná. A mai Apple-ben kezd köddé válni a szelleme.

  20. Ez van amikor egy cég elszáll. Minek foglalkozzunk azzal az eggyel? Rendeltek még 100 ezret csak ma.
    De itt egy millás gépről van szó… Azért ne nézzék az embert madárnak, húzzák előtte a mézesmadzagot a kártérítésel, amit lehet soha sem kap meg.

  21. Ez nagyon durva. Mondjuk a karcok miatt cseszhetik a szemmel való ellenőrzést, mert szinte biztos, hogy a csomagolás során kerültek rá.
    Az viszont gusztustalan, hogy azt mondják, hogy ez az utolsó géped. Ha nem 900k lenne, hanem 90, még akkor is elvárható lenne a sértetlen állapotban leszállítás.

  22. Azért az komoly ha egyenesen Tim Cook és Federighi foglalkozott az ügyeddel..:D

    Remélem mostantól komolyabban veszik, és addig is ha valaki ilyesmi tapasztal mindenképp reklamálja!
    Ha sok ilyen előfordul és emiatt szívnak, akkor csak komolyabbra veszik az ügyet…

    Nekem régebben kibontás pillanatában sorjás volt az 5S oldalán egy kis rész, nem tudtam hogy ilyen miatt lehet reklamálni.

    Persze szomorú, és csúnya dolog, de azért szerintem VANNAK olyan cégek akik ilyen miatt körberöhögik az embert és azt mondják hogy” Tessék, munkaeszköz? Akkor használt, nem befolyásolja a használatot, úgy is 5 nap után karcos lesz, a viszont hallásra!”

  23. Ha ez gyakori lenne sszerintem többhelyről hallottuk volna már. A képen is kb ugyanott van a karc vagy bármi is legyen az. Persze nem mondom hogy itt egy kis pattogás van a kártérítésért :):)

  24. Én elfogadtam volna azzal a kis karccal is, főleg a több száz euro kártérítés után. 500€-ból majdnem kitelne egy új iPhone. 2 ciklus van az új akksiban, az miért baj? Legalább ki van próbálva, be van járatva. 🙂

  25. A belső karcok tuti nem csomagoláskor kerülnek rá… azok folyamat közben keletkeznek.
    Egyébként teljesen korrekten jártak el szerintem. Egy Samsung már rég elhajtott volna a halál f@szára.

  26. Én azt is eltudom képzelni , hogy régiónként máshogy értékesítenek …, és ebben benne van az is , hogy amit máshol nem anának azt egyes országokban megteszik…., Azért gondoljatok bele, hogy ennyi csere utàn még ők mondják , hogy ha ez sem lesz hibátlan , akkor visszaadják az árát és kész… szégyen !

  27. Nem adnának el… / ezt akartam/

  28. Ennyire azért nem szofisztikált ez :), elképzelhetetlen az hogy raktarozzanak gèpeket és azt várják, hogy beesik egy order pl. Magyarországról. Az EMEA régióba tartozunk ahogy Németország is…

  29. @Agent_H: “Egy Samsung már rég elhajtott volna a halál f@szára.”
    Ha garanciáztatásról lenne szó, akkor lehet, hogy igazad lenne. De itt a 14 napos elállás a jogalap. Ahányszor kiküldik a terméket, annyiszor küldheted vissza. Abban igaza van az applenek(nem erre az estre értem), hogy aki 3-szor visszaküldi indoklás nélkül, annak negyedszer azt mondják, hogy itt a pénzed és vedd meg boltban.
    De itt most a vevőnek van igaza, elvileg nem mondhatna ilyet az apple, hogy nem szolgálunk ki többször, mert itt indokoltan lett visszaküldve a termék. Bár lehet a rendszerük nem garanciában(nak) könyvelte, hanem ellálásként.

  30. Pali: 389000-ért sem szerettél volna egy alapból karcos készüléket. És nem kell azért valakit hülyének nézni, mert 900-ért vesz laptopot. Ha tényleg munkához kell, gondolom jól keres vele, ha megéri a befektetés 🙂 100e-ért is elvárható, hogy újan kibontva, karcmentes legyen. Amikor én vettem a gépemet akkor fel sem merült bennem, hogy a boltban kinyittassam. Eszembe nem jutott volna, hogy esetleg lehet bármi baja a dobozban lévő masinának.

  31. 6 900 000 Ft ért vásároltam egy Mazda-t, a szalonban történő átadáskor vettem észre, hogy full karcos a bal első és hátsó ajtó! Nem volt opció ki volt fizetve vagy elhozom vagy várok még 4-5 hónapot(!!) az újra. Bocsánatot kértek lehet hogy az első mosáskor a kolléga rossz rongyot használt! Időpontra visszavittem vártam 2 órát, majd jöttek hogy polírozással majdnem sikerült megszüntetni de igazából az egyik elemet fújni kéne! 5 napos volt az autó azt mondtam neeeeem…
    Szóval máshol is vannak hasonló szívások és sok mindent nem tudsz csinálni…

  32. Sajnos nekem is van egy Apple Macbook pro 13 Touchbar történetem ami hasonló vagy még esetleg cifrább mint ez. Tudtok esetleg e-mail címet vagy telefonszámot? Nekem most már elég lerázósan reagálnak mindenre és kb 3 hónapja húzzák az általuk is elismert hibás gép cseréjét.

  33. Szerintem az , hogy 100 ezer, vagy 900 ezer .., az ebben a történetben mindegy … vagyis annyiban mégsem , hogy minnél drágább valami , akkor a vevő egyre jobb és és tökéletesebb termékre számít , és az is nyilvánvaló ebben az esetben , hogy a vásárló ismeri a cég termékeit amit szeret és megbízik benne…. Nehogy már az a vállalat , amit évek óta a világ egyik legjobb cégenek szavaznak meg , így viselkedjen … Az Apple a egy reklámban sem azt mondja, hogy kapsz egy hibás termeket és gondolom az üzletekben sem ilyen termékek vannak kirakva …, vagy az áru mellé , nincs egy olyan tájékoztató csatolva , hogy ön lehet, hogy hibásterméket visz haza, amit maximum 5x cserélünk …, aztán viszlát , vegyen egy új masok által , gyártott terméket…. EZ LENNE AZ APPLE , és ez normális ?

  34. @jagBp:
    Azt ne felejtsd el, hogy kapott 500EUR kártérítést, plusz ha a 6. sem lesz megfelelő neki akkor visszakapja a pénzét.
    Nem gondolom, hogy a kardjukba dőlnek, mert kis hazánkból valaki olyan karcokért reklamál amik kb 1 hét alatt megjelennek egy makulátlan gépen is…
    Tudom, hogy majdnem egy milla a gép, de el kell dönteni, hogy vitrinbe veszi valaki, vagy munkaeszköznek, ha munkaeszköznek akkor a karcok a munkavégzést nem befolyásolják. Zsebre kell tenni az 500EUR-t és elkezdeni használni a gépet, hogy termeje a pénzt. Szerintem.

  35. Hát igen…
    Én az gondolom, ha már az Apple ennyire borsos áron adja az eszközeit, az minimum elvárható lenne, hogy kíváló, hiátlan minőségű terméket adjon cserébe a vásárlóinak. Most csak arra gondolok, hogy mi a múltkor vásároltunk egy HP laptopot – mert amire kell, arra nekünk tökéletesen megfelel egy 135 ezres gép – és egy mm karc nem volt rajta seholsem. Az olyan volt, amilyennek lennie illik egy vadonatúj gépnek. És ez csak a külcsíny. Hogy mit tud, az már más kérdés. Persze vannak szélsőségek, mint a fent említett is. De ötször egymás után? Itt valami nagyon nem kerek.

  36. @Seaky77

    Kérhettél volna árleszállítást a fogyasztóvédelmi jogszabályok szerint vagy el is álhattál volna a vételtől hisz benne lettél volna a 3napban . Igaz a második esetben nem lett volna autót .

  37. @Agent_H: “de el kell dönteni, hogy vitrinbe veszi valaki, vagy munkaeszköznek” Mert le van valahova írva, hogy csak az egyik célra megfelelő? Én nézegettem a képeket az apple.hu-n és tökéletes, karcmentes termékek voltak. Én pontosan azt szeretném megvenni. Lehet, hogy a vitrinbe szeretném tenni. Ha volna külön vitrines termék és külön munkaeszköz, ez utóbbi karcosan és olcsóbban akkor lehetne választani, de nem láttam ilyen opciót.

  38. @Agent_H: ne haragudj, de ez nagyon hülye gondolat. Tehát akkor ha munkaeszköz, akkor nyugodtan küldhetnek egy karcos, akár használt gépet is??? Nemár.


Add a Comment