fbpx Skip to content

Az utóbbi időben sorra érkeznek az azzal kapcsolatos panaszok, hogy a matt fekete iPhone 7 készülékeken bizonyos helyeken kopás látható. Az iPhone 7 matt feketéje egy különleges eljárással készül, hogy ilyen csak szélsőséges esetekben fordulhasson elő, leejtés vagy egyéb erős ütődés által.

Az Apple fórumán ettől függetlenül a felhasználók arra panaszkodnak, hogy külső behatás nélkül történik mindez, tehát “maguktól” kopnak ezek a készülékek, lásd a fenti képen. Az matt fekete iPhone-ok felülete egyébként nem festett, hanem anodizált. Ez totálisan más eljárás, mint a festés, így azért érdekesnek tűnik ez a kopás, reméljük, hogy nem következik be még egy iPhone 5 eset.

A fekete új dimenziója.

A gyöngyszórt alumíniumból készült új fekete színnek gazdag, matt bevonata van. A kozmoszfekete borítást pedig egy új mérnöki eljárással készítjük el – precíziós, kilenclépéses anodizálási és polírozási folyamattal. Aminek végeredménye egy olyan tündöklő és hibátlan fekete, hogy lehetetlen megmondani, hol ér véget az alumínium, és hol kezdődik az üveg. A végtelenségig fekete. (Apple.hu)

Természetesen azt is érdemes tudni, hogy az Apple nem véletlen gyárt olyan tokot, aminek a belseje mikroszálas szövet. Sem nekem, sem a kollégáknak nincs ilyen problémánk, de mi az Apple eredeti tokjait használjuk. A harmadik féltől származó tokoknál érdemes figyelni a készülék és a tok közötti részt, hogy ne menjen oda be szennyeződés, mert emiatt is kophat a készülék. Íme néhány kép, hogy mire gondolunk, és itt nem csak az iPhone 7-ről beszélünk.

Szóval azontúl, hogy vigyázzunk a készülékünkre, körültekintően válasszunk tokot hozzá, mert azzal is kárt tehetünk benne, és bizony az Apple ezt nem fogja nekünk cserélni, mivel a működésében nem befolyásolja a készüléket.

Olvasd el a hozzászólásokat is

32 Comments

  1. Nekem is kopik, pont ilyen pici kis pöttyök vannak rajta pedig végig tokba volt a telefon! Ráadásul gyári Apple tokba aminek a belseje plüss!

  2. Ez hasznalattol fugg, az en 14honapos 6s-emen egy karc sincs 😀 es 1dollaros tokokat hasznalok…
    Bar a mellekelt 2kepen a 6s az klón, legalabbis a ház az biztos utangyartott.. 😀

  3. Nekem is “kopik” de én arra várok mikor jön le a fekete mert akkor egyedi lesz.

  4. Nekem is “kopik” de én arra várok mikor jön le a fekete mert akkor egyedi lesz. De nem zavar. Nem hiszem hogy túl akarok adni rajta. Pedig tokban van.

  5. Ott a pont! 🙂

  6. Soha nem használtam tokot telefonon és soha nem volt egyetlen karc sem rajta. A két éves telefonom olyan mint az új. Vigyázni kell rá, külön zsebbe tenni, kemény felületen nem húzogatni, ganéba nem tenni.

  7. nekem semmi ilyen nincs (i7 4 hónapos)…

  8. Megírtam nektek e-mailben, még január 23-án, hogy ezt tapasztalom a telefonomon, természetesen basztatok rá!

  9. Most akkor melyik készül anodizálással?

  10. Nekem 1 hónapos sincs, de mar kopik. Nincs tokba, de nem teszem a zsebembe más mellé, nem verem az asztalhoz…6 plusz-nál ilyet nem tapasztaltam közel 3 év alatt.

  11. Eddig még nekem sincs kopás, de remélem nem is lesz, mert akkor infarktust kapok! ???? Szerintem nálam jobban kevesen vigyáznak a telefonjukra… I 7 matt fekete

  12. @gritty:

    “nálam jobban kevesen vigyáznak a telefonjukra”

    Gritty, én is így voltam vele. Mindig tokban volt, puha, plüss tokban. Kemény felületre mindig úgy tettem le, hogy alátettem valami puhát, általában szemüvegtörlő rongyot. Még is megkopott, három hónap után.

  13. @Hegyirablo: mint láthatod, mégis lett róla cikk, ha nem is azonnal. rengeteg levél érkezik naponta, egyszerűen nincs lehetőségünk az összesre válaszolni:

    Mennyi idő alatt válaszoltok, ha írok nektek egy emailt?
    Igyekszünk a lehetőségeink szerint a leghamarabb válaszolni, de rengeteg levél érkezik napjában, így nem tudjuk megígérni az azonnali vagy aznapi választ. Ezért könnyen elképzelhető, hogy kell pár nap, mire jut rá időnk. Ha nem válaszoltunk még, akkor türelmedet kérjük, és írunk, amint tudunk. Lehetőség szerint csak olyan kérdést tegyél fel emailben, amire nem találsz választ a fent linkelt cikkeinkben!
    https://szifon.com/2011/11/19/gyakran-ismetelt-kerdesek/

    te egy kihúzhatós tokról írsz a leveledben. ha sokszor kihúzud-bedugod a készüléket, a felületi súrlódás megkoptathatja. a matt felületek idővel fényesre csiszolódhatnak, a jet black színű készülék meg karcolódik.

    kövesd figyelemmel a híreket, és ha az Apple elérhetővé tesz erre csereprogramot, akkor próbáld meg kicseréltetni. más ötletünk nekünk sincs sajnos.

  14. Én ahol lehet védem az Apple-t. De az, hogy egy 2-300.000 Ft-os telefonról leperegjen a festék az irreális. Ez a vicc kategória. Mi az hogy nem befolyásolja a működést?? Akkor nem kellene hangzatos festési és bevonatkezelési eljárásokkal dicsekedni. Ha egy 20-30.000-es készülékről lehámlik a festék még az ember legyint. De ez annak a tízszerese. Mondom én úgy, hogy most cseréltem le a 7 mattot egy 7 plus black jet színűre… Ne legyünk ennyire elnézőek/elfogultak. Ez vicc…

  15. @taky1974: Ha kocsidat meghúzod az garis hiba? 😀 Ha 60 fokba rásüt a nap természetesen más lesz a színe idővel, garis hiba?

  16. Nyilván nem. Butaságot írsz. De ha nincs rajta behatás és hámlik a festék, az gáz. Láttam már olyan autót amit megnyomtak, mégsem jött le a festék.
    De nem gond ha elfogultak vagytok. 🙂
    Hagyjuk meg azt a lehetőséget magunknak hogy az Apple is hibázhat. De a kommunikációban tényleg ott van. A baj hogy pillanatnyilag a sok gyártó között még most is ők a legkevésbé problémásak, így nem nagyon van alternatíva.

  17. @taky1974: én még nem láttam olyat, hogy pusztán magától lepergett volna az eloxált felület. a kéz és az ujjak izzadságától korrodált pontokat viszont már láttam több készüléken is, a MacBookok esetén például a palmrest éleinek pontszerű sérülései is sokszor egyszerűen ilyen korróziótól vannak (azt hiszem, galvanikus korrózió a neve, de lehet, tévedek).

  18. Vegyétek már le az Apple szemellenzőt! Vicc amit írtok, komolyan. Vegyél ilyen, olyan tokot. Természetes mert súrlódik. Ne már! Lassan oda jutunk, hogy minden tökéletes és az a baj, hogy használjuk, egyáltalán érintjük a készüléket. Ne vegyük ki a dobozból, nézegessük és akkor csodaszép. Ez egy használati tárgy. És nem mellesleg túlárazott, 300 ezer plusz készülék. Normál használat mellett had legyen már minimális elvárás, hogy ne kopjon, stb… főleg egy agyon hájpolt gyártástechnológia mellett. Írom ezt egy i7 plusról, ami matt fekete.

  19. @Péter Molnár: olyan jelenleg nincs, hogy pusztán azért, mert valami Apple, és mert ennyibe vagy annyiba került, már nem fog megsérülni. igen, az Apple gyártson tökéletes készüléket, ha már egyszer erről papolnak, hogy ez a céljuk. csakhogy olyat sem az Apple, sem más nem fog tudni sosem gyártani, mert mindig lesz valami, ami nem megfelelő. igen, ennyi pénzért sok minden elvárható lenne. de egy rakat sérülés készüléktípustól és gyártótól függetlenül előfordul, nem kizárólag az Apple sara (vagy pusztán fizika/kémia). csak egy olcsóbb készüléknél az emberek többsége az olcsóság számlájára írja, pedig szerintem ott sem kellene mindegy legyen.

  20. Pedig hidd el hogy de. Én ugyan úgy használom a 7-et mint a 6-ot, és erről bizony már két helyen lejott a festék egy hónap alatt…. A hatra a vége felé már nem is nagyon vigyáztam és mégse volt tele karcokkal és kopásokkal.

  21. @Zoltán Hornyák: nincs rajta festék: az eloxált felület sérülhetett meg. ez azért fontos, mert kémiailag is különböző dolgokról van szó. a magától való megsérülés, lepergés akkor is megtörténne, ha mondjuk vitrinben lenne a telefon, ilyenről én nem hallottam. ha nem vitrinben van, hanem használod, és nem gumikesztyűben fogod meg, akkor sajnos kensz rá izzadságot, zsírt, stb. és így onnantól az nem magától történik, hanem kémiai behatásra. valószínűleg az iPhone 6 más típusú ötvözet volt – cserébe meg meghajolhatott.

  22. @taky1974: Mi az, hogy nincs behatás? Hagyjuk már, egy napi használati eszközről beszélünk. Már csak a zseb ki-becsusztatással egy csomó behatásnak teszed ki.

  23. Ez a cikk nem jelenhetett volna meg 5 nappal korábban? Most vettem meg a matt 7-est… Szomorú leszek ha ez nálam is jelentkezni fog 🙁

  24. Peter Stark: ne aggodj. Ha komoly problema lenne sokkal nagyobb viszhangja lenne! Sokok tulaj akiknrk nincs problemajuk azok nem irnak…

  25. Matt fekete iPhone 7 Plus készülékem van 3 hete, és egy egyszerű Devia szilikon tokot használok. Eddig még nem tapasztaltam hasonló problémát.

  26. De azért az egy helyen lejövő odaveréstől/kopástól lejövő festéktöl kicsit messze van az ha hámlik…

  27. 7 Plus Jetblack,alig egy hónapos. Az első pillanattól kezdve gyári Apple tokban van. Múlt héten vettem ki belőle először, a csatlakozó feletti részen nem egy karc látszik… no komment

  28. Én már lassan 5 hónapja használok egy matt fekete i7-et és semmilyen karcot vagy egyebet nem látok rajta. Tok nélkül használom.

  29. De jó, hogy a 6 plus 2014 őszén jelent meg, de van aki már 3 éve használja.????

  30. Sose értem, hogy minek használnak az emberek tokot. Hogy szép maradjon a telefon? De ha sose látod, akkor minek szép? Majd ha ronda lesz és kopott, akkor teszek rá tokot.

  31. @endy:
    Én speciel azért, mert ha leejtem akkor egy esély hogy megmaradjon a készülék. A Mac Bookomon is van héj hogy védje. De ha lehetne szilikontokot kapni a kocsimra, akkor arra is tennék. 😀
    Na jó arra nem.

  32. 13 hónapos i7. Se karc, se kopás.


Add a Comment