fbpx Skip to content

Tegnap a Gizmodo-n megjelent egy cikk, hogy 2 hónap használat után mennyire is látszik az iPhone 5 kopása. Rengeteg pletyka és tévhit van ezzel kapcsolatban, így természetesen én is felhívtam az ismerősöket, megkérdeztem, hogy kinek és mennyire karcolódott vagy kopott meg az iPhone 5 készüléke a vásárlás óta eltelt 2 hónap után.

A fenti kép szerint a Gizmodo így látja, hogy tokban vagy éppen tok nélkül mennyire karcolódik, kopik az iPhone 5. Bal oldalon jól látszik, hogy ha valaki egyáltalán, szó szerint egyáltalán nem vigyáz a készülékre, milyen problémákkal szembesülhet alig 8 hét leforgása alatt. Természetesen ennyire komoly kopással egyik ismerősömnél sem találkoztam, tehát ehhez tényleg komoly behatásoknak kell érnie a telefont. Íme még néhány kép, elég borzasztó látvány ilyen rövid idő alatt:

Jobb esetben azonban az ember vigyáz a készülékére. Ennek a legfontosabb része a fólia, ezután pedig esetleg egy tok. Én 1 hónapig simán csak fóliával, aztán pedig 1 hónapig szilikon tokban hordtam a telefonomat. A fólia mindenképp ajánlott minden esetben, nyilván hátulra kevésbé esztétikusan fog kinézni, azonban “életet menthet”. A szilikon tokkal az volt a problémám, hogy érzésre nagyon megnőtt a telefon mérete, és emiatt már nem tűnt olyan vékonynak, mint amilyen valójában. 🙂 Szóval íme a saját telefonom, és emellett a kollégák telefonjai is így néznek ki – nem a legjobb képek, de jól látszik, hogy azért mégsem annyira rossz állapotú, mint a fenti telefon (kattints a képekre a nagyobb méretért!):

 Nektek mi a tapasztalatotok ilyen téren? Kopik vagy nem kopik?

Olvasd el a hozzászólásokat is

66 Comments

  1. Nekem fehér van, csak előlapi fólia + sima becsúsztatható tok. Nincs karc. Vigyázok rá, de nem “simogatom”… Szerintem ilyen sérülésekhez minden alkalommal le kell vágni úgy fél méterről a telefont az asztalra…

  2. Háát nekem iPhone 4em van 2éves lesz hamarosan és alig használok rá szilikon tokot de még ma is olyan mitha új lenne, pedig biciklizek (nem csak gurulászva). Persze karcos de azt nem lehet észrevenni használat közben, ellenben ennél az új iPhone-nál azért elég szembetűnő ha a széléről lekopik a fekete.
    Ha vigyáz rá az ember akkor persze nem lesz olyan mint a Gizmondos képen de azért nem is hímestojás, hogy úgy kelljen rá vigyázni.

  3. Na végülis csak ki merik mondani a Szifonosok hogy kopik…Handrással együtt csak a süket duma ment….Imádom az Apple-t de tessék már felvállalni ha valami úgy van.

    Kopik kopik. Attól még jó. egyébként a fehérekkel nincs ilyen gond kiválóak.

  4. sima használati kopással nem találkoztam így kicsit több mint egy hónap után, de sajnos egy drop tesztet sikerült élesben végrehajtanom és a fenti gizmodo-s képen látható részen sérült a telefon nem vészesen, de láthatóan 🙁 ! amúgy egy jó méterről esett le utcai betonra, szal ahhoz képest nagyon olcsón megúsztam és így végülis átment a teszten 🙂 !
    tanulság: csupasz telefon, szárazabb kézben brutálisan csúszik!!!

  5. Nemtudom milyen eljárással “színezték” feketére de ha mondjuk eloxálták akkor nemtudom, hogy mert a bicikialkatrészeim amik eloxálva vannak ütöm vágom de nem pattog nem karcolódik, tudom, hogy más de mégiscsak egy 200.000+ os telefonról beszélünk…

  6. nekem fehér van pont ezért, csak hátlap fólia és nincs mi kopjon jó a fekete de nekem a fehér jobban bejön.

  7. Én egy hónapja használom, és egy karc sincs rajta. Amennyire hangoztatták, hogy karcolódik és kopik, annyira az ellenkezőjét tapasztaltam

  8. Nekem 9.29-e óta van meg. Bumper van rajta, aminek a belső fele kocsit keményebb műanyag. Picit látszik a szélén, hogy elkezdte leszedni a festéket, de nem vészes. Úgy oldottam meg, hogy a szélére os tettem fóliát. Lemértem a vastagságot, otthon volt öntapadós, átlátszó fólia és kész. Bumperben nem látszik, meg nélküle sem feltűnő. Kocsit zavar, hogy kopik, de soha nem vennék mást. Ha vigyázol rá, nem vészes. És halkan megjegyezném, hogy anno a nokia e51-em is kopott, sőt az oldalsó gumi gombokat 2havonta cserélni kellett! Nem csak nekem! Gyári hibás volt az összes, legalábbis a nokia szervízben ezt mondták. És? Fel volt fújva?? Nem, senkit nem érdekelt…. Ez meg fel van! Szerintem a piac legjobb készüléke! Kopás ide vagy oda!

  9. Engem a kopás annyira nem érdekel (a telefon arra való, hogy használjuk), az viszont már annál inkább, hogy 2 hónap után már nagyon idegesítő, hogy zörög a kamera lencséje. Leteszem az asztalra, felveszem, megcsörren, sms jön, mindig ciripel. T-mobile szerint: “a gyártóval történt egyeztetés alapján a zaj az optika speciális kiképzéséből adódik, ezért nem cseréljük a készüléket”. Majd 200e Ft-os készülék, és zörög…

  10. Fekete 16os, elvileg rossz szériahetes ami nagyon kopik, vásárlás napja óta switcheasy tokkal használom – már ha használom nincs rajta csak ha hordom zsebemben. Semmi kopás nincs rajta, szöszök lehetnek amit ha lefotóznék pont úgy nézne ki mint a fenti képeken a tokos, szerintem az se kopás… A sarkai kopnak tok nélkül zsebben horva kulcsok mellett, az lehet, de tokban semmi baja…

  11. fekte ip5, kezdetek óta megvan, 1 karc nincs rajta, védőfóliát meg tök feleslegesnek tartom, enyém már 2x leesett, de a minőségi tok megvédte…

  12. 4s-rol ezert nem valtottam, se tok se folia hasznalom rendesen es semmi serules. Veszek egy gyonyoru uj 5-ost es tokba rakom meg foliazom es elrontom a vizalis es kezzel foghato elmenyt hat nem, megvarom a kov. generaciot.

  13. nymadwe: A “rossz szériahetes” mit takar?

  14. Ez most csak vicc ugye? Azok amik a képen láthatók nem kopások, hanem le lett ejtve a telefon. A szélén látszik a kopás, de aki kb. ennyiszer leejti a telefont annál nincs olyan mobil ami nem kopna.

  15. Többek között ezért sem vágyakozom erre az almára. Ugyan olyan használati körülmények közt amivel a iphone 4-em használom már nagyon csúnya lenne.
    Mióta megvettem és kötöttem rá biztosítást (szerencsére még az elsők közt 490/hó) nem úgy kezelem mint egy hímes tojást hanem mint egy egyszerű telefont. Viszont meglepett a tartóssága. Persze karcolódik szépen ,de teljesen vállalható. Hát az 5-ről ezt már nem várhatnám el sajnos. Remélem a következőnél letesznek erről az ökörségről.

  16. Nekem is fekete iphone 5 van, kopik mint az állat.Az első garira szorult, a kapott vaci új kopottabb volt mint az 1 hónapos, amit beadtam már a kicsomagolás pillanatában 🙂

  17. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a kereső a jobb felső sarokban, illetve a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, használd a keresőt, vagy ha az nem ad eredményt, a linkelt cikknél tedd fel a kérdésed!)

  18. Sziasztok! Nekem fekete van, és csak bőrtokban van, nem ejtettem le soha. Az éleknél azonban megjelentek apró pöttyök, amik a kopásra utalnak.

  19. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a kereső a jobb felső sarokban, illetve a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, használd a keresőt, vagy ha az nem ad eredményt, a linkelt cikknél tedd fel a kérdésed!)

  20. 2 hete vettem, nagyon sokat használom.
    Gyakorlatilag egész nap a kezemben van.
    Igaz vigyázok rá de egy karc nincs rajta.
    Lehet igaz az, hogy az első hibás széria után javítottak a technológián.

  21. @szvannah: át sem vettem volna ha kopott.

  22. Kisbarátom, az e51 is volt 100környéke 2008ban. Ha durván átszámolod az akkori fozetésekkel, nem túl sok a külömbség…. De mindegy, a lényeg nem ezen volt, hanem a kopáson…

  23. Nekem a premier ota van fekete.csak a hatlapon a gyari folia.persze a kameranal kivagva.rendesen hasznalom.zsebben ,asztalon stb sehol karc vagy kopas es felete.a kameram nekem is zorog.

  24. Ezek azert eleg durvan le vannak kopva… En leejtttem egyszer az enyem betonra kavicsokra attol lekopott picit, de kozel sem nez ki igy. Persze, hogy kopik ha kulcs kozott hrdjak vagy dobaljak…

  25. Nekem fekete iPhone 5-m van se fóliát nem használok, se tokot, és egy hajszálkarc sincs rajta 🙂

    Normálisan használom farmer zsebe be-ki üvegasztal/fa asztal, autós tartó.

    A 4 és 4s telefonokkal se volt soha bajom pedig az meg elvileg nagyon karcolódott, mind a két típus találkozott az aszfalttal egyik sem tört össze.

  26. ezért ez elég nagy szégyen, hogy ennyire kopik tok nélkül.

  27. Heh, fóliával rondább, mintha kicsit megkopott volna.

  28. Undorító ez a fóliázás dolog, inkább tartsátok zokniban….

  29. Ütött kopott egyben leő i5 t mobilost cserélek egy az egyben i4S van tmobilos.:)

  30. Macally kemény tokban használom a fekete 5öst. kb. kéthetente kiveszem belőle a telót, letakarítani, és még így is pattog le itt-ott a fekete szín körbe… Ebből garis csere lesz az ünnepek után!

  31. A 4s-em hátlapján vannak karcok, de a kereten nem látszik semmi… miért kellett az 5-ösnek a keretét “lefesteni”?!? Nekem egy “fehér” kellene, azaz fém színű, fekete előlappal… ezért van MacBook Pro-m, mert az Air fehér keretes kijelzője nem tetszik. A Pro-n az aluminium a fekete kerettel, fekete billentyűvel, ez jön be.
    Telefont tokba soha nem raktam és nem is fogok.

  32. 1,5 hónapja használom fekete színben az első nap tettem fel ra egy Zagg HD fóliát elore es hatra ami teljes mértékben tokeletes külsőt kölcsönöz neki a kerámia es alu atmenetnel nincs levegő buborék az emberek elsore észre sem szoktak venni hogy fólia van rajta. Tokom meg nincs de rendeltem egy Ozaki springet viszont ennyi használat után sincs rajta semmi szemmel látható sérülés! Igaz nem is teszem a kocsi meg lakás kulcs melle es nem is csapkodom ide oda… Aki nem vigyáz ra ne is csodálkozzon hogyha osszecsesződik…

  33. 1,5 hónapja használom fekete színben az első nap tettem fel ra egy Zagg HD fóliát elore es hatra ami teljes mértékben tokeletes külsőt kölcsönöz neki a kerámia es alu atmenetnel nincs levegő buborék az emberek elsore észre sem szoktak venni hogy fólia van rajta. Tokom meg nincs de rendeltem egy Ozaki springet viszont ennyi használat után sincs rajta semmi szemmel látható sérülés! Igaz nem is teszem a kocsi meg lakás kulcs melle es nem is csapkodom ide oda… Aki nem vigyáz ra ne is csodálkozzon hogyha hasonlóan fog kinézni.

  34. Zorog a kamera pattog a festek , nem rossz ez 😀

  35. @megyo, @hondatomi, @Ragadoz0: ameddig nem volt autofókusz a kamerában, arra ment a fanyalgás, most, hogy van, most meg a lencsemozgató mechanika rezegése a baj. se így, se úgy nem lesz ez jó sosem. 😉

  36. @Jadeye: lol, igaz 🙂

  37. 1 hónapos fehér csak kijelzővédő fólia, tok nélkül. 2x ejtettem le csempére, betonra. Sarkonon minimális kocc nyom, de amúgy mint az új! Semmi karc, pedig munkástelefon! 🙂

  38. Az iPhone 4 és 4s-nél is zörgött a kameránál ha megpöckölted. Ez nem hiba!

    Nekem fehér van, és tokban használom … Amolyan ozaki 0,3mm-es tokom van (ebay) ami nagyon jó fogást ad a telefonnak … enélkül nem is tudnám használni…zavarna az élek élessége 😀 Előlap lefóliázva csakazértis 😀

  39. @gerdur14: Ott a pont. Bennem is pont ez merült fel. Egy 200e+ árú telefonnál ezt nem tudják normálisan megoldani? Úgy látszik almánál is rájöttek, hogy a brand miatt úgyis megveszik az emberek. Nehogy úgy járjanak, mint a Sony, akik vezető tv gyártóból az ilyen húzásaik miatt lettek másodvonalbeliek.

  40. másfél hónapja van meg nekem és egy nagyon pici kopás van a hangszórónál, DE viszont így vettem ki a dobozból… és nem használok tokot

  41. Muanyag atlatszo kemeny switcheasy tokot vettem az i5-re az elso heten. Az a tokot minositi, hogy alamennek szöszök. De hogy ezek kopast ideznek elo a fekete oldalan az mar az i5 minosegi hibaja. Es nem faforgacsot vagy femreszeleket termelo uzemekbe jarok. Oltony vagy farmerzsebben levo zsebkendo es mas szovetek mehetnek csak ala. Ezektol valo kopas szamomra azt jelenti, hogy nem megfelelo a minosege.

  42. Valamit nagyon rosszul csinál, akinél kopik, mert nekem másfél hónapos, nincs semmiféle védelem rajta, és semmi baja.. a “vigyázni rá” valószínűleg egyénenként eltérő dolog.

  43. Van egy 4 éves 3G-m újkora óta nálam volt, soha se értettem minek a kijelzőre fólia. Nem azt mondom hogy teljesen karcmentes, de van akinek 2 hónap után néz így ki. Csak figyelni kell rá kicsit és akkor nem kell bajlódni a fóliával, ami szerintem nagyon zavaró…

  44. Nem értem, miért nem lehetett az üveg-fém kombónál maradni…

  45. Sziasztok!
    Most vettem egy iPhone 5-öt az USA-ból, és van valami screensaver rajta. Amikor automatikusan lockolna mondjuk 1 perc után, akkor nem kikapcsolja a képernyőt, hanem az iPhone 5 felirat scrollozik rajta. Találkoztatok már ezzel? Hogy lehet ezt ki-be kapcsolni? Itt egy video róla: http://www.youtube.com/watch?v=3gvNjpW2vh4
    Kösz

  46. @Jadeye: A poén az, hogy az ismerőseim által mostanában vett i5-öknek viszont már alig hallható a kamera zörgése, a vibramotor pedig egyáltalán nem is rezegteti be. Ennyit el is viselnék. Nekem meg csörömpöl, mint a csengettyű, ha a kezembe veszem. Kezdeti konstrukciós hiba, amit nem akarnak elismerni, biztos hogy ott lazább benne valami, mint a későbbi modelleknél. A T-Mobile-nak a panaszt benyújtottam, most várok, mi lesz belőle. Egy biztos, többet premieren nem veszek telefont, csak minimum 2 hónappal az indulás után. Addigra a kezdeti selejtet kiszórják…

  47. Tipikusan rossz Magyar? szokás, hogy az újonnan vett ülőgarnitúrát, stb. letakargatják.
    Mi az Istennek tervezte az Iphone 5-öt a designer, ha védőtokokkal hordod!!!??? Most főleg a feketéről beszélek.. Valljuk/ják már be, hogy a festés az alumíniumon egy eleve el..ott ötlet volt. Én pl. a 4s-em bőr tokban hordom. A fekete iphone 5 a tokból való ki-be húzogatástól is kopik (havernál látom)!!! ..És ne hasonlítsuk össze a Nokiákkal!! Az Iphone egyik nagy előnye a Iphone 4-nél az anyagválasztás volt!! A 4s-em bőr tokban hordva úgy néz ki, mint újkorában. ..Aki műanyag szarokkal takargat egy ékszert’, az ha lesz rá lehetősége, remélem az új Bentley-t is takargatni fogja, h nehogy karcolódjon!

  48. @Kogab2: Jól értem, hogy leszólod a műanyag tokot és egyéb védőeszközöket, majd büszkélkedsz a megóvott tárgyaddal, ami te magad bőr tokban tartasz?! Kissé kusza gondolatmenet. Ne ítélj,hogy ne ítéltess!

  49. Nem akarok személyeskedni, de szerintem nem nekem van gondom a szövegértelmezéssel!! A bőr és a műanyag fix tokok között orbitális különbség van! A bőr tokkal.. (legalábbis, amiből a telefon egy mozdulattal kivehető) gyakorlatilag a zsebedtől’ véded a telefonod. Ahogy kiveszed a zsebedből, már húzod is ki a telefont.. Szóval a telefon a maga szépségében élvezhető!! A műanyag stb. fix tokok meg… Ezt tényleg magyarázni kell!!?? ..Ez csak annak jó, aki fos’ telefonvédőkkel kereskedik!

  50. A kedvedért a lényeg!! A fekete Iphone 5 -nél ba..om a bőr tokot, mert tokból való ki-be húzogatástól is kopik a szélén a festés!!!!! Fix tokot pedig az előbb említettek miatt nem használok..

  51. 1.5 hetes, novemberben vasarolt, novemberi gyartasu black 16 gb
    elol-hatul folia, viszont az e’leken mar most van 2-3 kis feher potty, kopas

    🙁

  52. Nekem fekete van semmi fólia se semmi és 1 karc sincs rajta pedig november elején kaptam.:)

  53. Egy kérdés.Hogy lehet megtudni a telefonról azt az információt,hogy melyik héten lett gyártva??:)

  54. @halaszlaci: még mindig a sorozatszám 3-4-5. számjegye:
    3.: gyártási év utolsó számjegye (2012 esetén 2);
    4-5.: gyártási hét, 01-52 közt bármi.

  55. @Jadeye:

    3.számjegy:7
    4.számjegy:J
    5.számjegy:P

    Na ebből mit lehet kiolvasni? 😀

  56. @halaszlaci: ez 2012. 46. hét (2012/11/11-11.17.)

    mivel nem írtál típust, így nem volt egyértelmű. az iPhone 4S-től másképp néz ki a dolog:

    PPP y w SSS CCCC

    PPP: gyártó kódja
    y: év kódja, 2012 második fele esetén J
    w: hét kódja, egy táblázat alapján
    SSS: egyedi sorszám
    CCCC: modellszám

  57. iPhone 5 lenne a készülék.Így már tudnál segíteni? 🙂

    3.számjegy:7
    4.számjegy:J
    5.számjegy:P

  58. @halaszlaci: igen, arra írtam le, hogy mi.

  59. Ja igen,most olvasom.Akkor a 46.héten készült a telefon.Nagyon köszönöm az információt és a segítséget Jadeye!

  60. Sziasztok!

    Én az első napon vásároltam meg az i5-t, feketét. Már az első pár nap néhány apró helyen lepattant róla a festés. Majd folytatta a kopást, annak ellenére, hogy folyamatosan Macally Hard case-ben tartottam….
    Ma bevittem most/ma a WestEnd T-mboile-ba.
    Megnézte a szervizes kolléga a telefont, majd felírta a telefonszámomat és közölte, hogy 2-3 hét múlva megjön az új telefonod. És a lényeg, hogy nem kell addig leadni a mostani telefonomat, használhatom nyugodtan, csak majd ha megjön az új. Az Apple tud erről a “kopás hibáról” és automatikusan cserélik az ilyen készülékeket.

    Enyém 2012. 35.heti gyártású, szóval az első széria között van. Állítólag 37.hét előttiek mind ilyen “hibásak” .

    /ezt vártam az Appletől. Ha nem cserélték volna ki a készüléket valószínű áttértem volna, de ez megint egy olyan jó hozzáállás tőlük, hogy nem váltok. Maradok tovább hűséges Apple user /:-)

  61. Én arra lennék kiváncsi, hogy az 5S esetében is kopik a fekete változat, vagy már sikerült javítani a kopásállóságon?

  62. Pár gondolat. Volt egy fehér iPhone 5-öm, aztán leejtettem (tok nélkül) csúnyán megtörtem, így családon belül átadtam, kipótoltam az árát és vettem egy feketét.

    Egy éve használom utóbbit (feketét) szinte csak tokban, és döbbenetes, hogy így is a hátlapon vannak pici pár mm-es kör alakú kopások – mintha golyós tollal megnyomkodták volna és minden nyomkodásnál lejött volna a festék… Félelmetes. Teljesen ki vagyok rá feszülve, mert borzasztó kényes és igenis a szélén az a fényes keret is megkopott, hiába mondják, hogy “nem kopik”. Ne kérdezze senki hogyan lehetséges, ha tokban volt, de így van. Nem makulátlan az állapota így sem. Teszem hozzá, hogy eredeti Apple tokom volt/van… Ennyit erről.

    Elfogult vagyok a márka iránt, de az iPhone 5-el nálam ilyen téren leszerepeltek. Mint egy hímes tojás olyan. Remélem a következőt átgondolják, mert ez így szerintem nagyon gáz. A fehér 5-ös – a leejtés következtében szerzett sérüléseket figyelmen kívül hagyva is csúnyán kopik családtagnál is, ami megengedhetetlen ennyi pénzért.

    Másodtelefonnak egy iPhone 4s-t használok, tok nélkül. Az érdekes módon makulátlan…

  63. @Azeroth87: az iPhone 4s (de az iPhone 4 is) üveg hátlappal rendelkezik, és a színréteg ott az üveg belső oldalán van. a készülék oldala pedig rozsdamentes acél. az iPhone 5-től kezdve a készülékház eloxált felületű alumíniumból van. az eloxálás egy felületkezelési eljárás, aminek a lényege, hogy a felület pár mikron vastagságig (az emberi hajszál vastagságának töredéke) átalakul, és egy oxidréteg keletkezik, ami a megadott színt eredményezi a folyamattól függően. tehát nem festve van. mivel viszont az alumínium egy relatíve puha fém, így könnyebben sérül, leütődik ez az oxidréteg, ami alatt előtűnik az alumínium eredeti, szürkésen csillogó színe, ami fekete készülék esetén sokkal jobban észrevehető, mint fehér/ezüst esetben. a tok és a készülékház közé szorult por pedig szintén koptatja a felületet, így az oxidréteg is sérülhet.

  64. Na ez a zörgés az SE szériánál is jelentkezik. Legalábbis az én telefonomnál is.

  65. Plusz SE-nél a bekapcsoló gomb is zörög. Nekem legalábbis zörög az is.


Add a Comment