fbpx Skip to content

Macotakara szerint továbbra is várható, hogy még ebben a hónapban megérkeznek az új Retina MacBook Pro-k, amik speciális OLED billentyűzettel (is) rendelkezhetnek majd.

macbook-pro-concept

Korábban már írtunk ezekről a pletykákról, melyek tulajdonképpen megerősítést nyertek az idők folyamán. A kínai beszállítók szerint az Apple továbbra is gyártja az új készülékek részeit és ez azt jelenti, hogy várható a frissítés. A Retina MacBook Pro mellett a MacBook Air-ek is kaphatnak egy kisebb upgrade-et. Tegnap pedig egy másik forrás megnevezte a dátumot is, szerintük október 27-én fogja bemutatni az Apple az új Retina MacBook Pro-t, mégpedig Cupertinoban.

A mostani pletykák szerint az Apple a 11 colos MacBook Air-t nem forgalmazza majd, helyette ugye ott lesz a 12-es Retina MacBook, illetve a 13-as Air fog frissülni, de csak processzor és esetleg memória tekintében. A legújabb OLED billentyűzettel ellátott MacBook Pro már MagSafe nélkül, USB-C csatlakozókkal érkezhet – persze kérdés, ez mennyire fogja vissza majd a vásárlókat, hogy átalakítót kell hordaniuk magukkal. Számomra nagyobb probléma lenne az SD-kártya bemenet elhagyása, de tény, az USB-C több embert érinthet.

Ti tervezitek a váltást? Probléma lenne az USB-C port?

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. én például egy 11 colos macbook airt szeretnék vásárolni.
    Engem zavarna ha megszüntetnék mert nekem a 13 colos már nagy.

  2. A 13-as pont jó méret, csak kellene már retinás Air is végre. A magsafe elhagyása pedig egyszerűen katasztrófa. Szerintem hatalmas baklövés. Ottmaradhatna, és elférne mellette az USB-C is. Mondjuk én sokat pendriveozok, megőrülnék ha nem tudnám bedugni.

  3. @jeromos: Én is úgy gondolom, hogy hamar megszoknád a 13-ast. Én is a 11-esről váltottam a 13-asra. Egyrészt manapság már sokszor kevés volt 768 pixel. A nagyobb felbontás mellett a másik vonzó dolog az üzemidő volt.

  4. Air esetében ugyan lecserélhetnék már azt az elavult TN panelt. Tény, hogy TN-ek közül magas minőségű, de ma már rég elavult, idejétmúlt technológia. Prémium kategóriás laptoptól legalább az IPS az elvárás egy jó pár éve.

  5. Az elmúlt 10 évben csak Mac-et használtam és iPhone-t de kezdem ugy érezni hogy ezért a pénzért nem igazánéri meg, egyre több a baklövés! Ugy látom csak a pézhajhászás megy már. Nem a vasért vettem soha Apple terméket hanem az optimalizált szoftverért! Mert azért lássuk be ennyi pénzért sokkal erősebb és nagyobb tudású gépeket lehet kapni a piacon akár 3-5 év helyszíni garanciával !!! De a szoftver egye ramatyabb, 2015 MacBook pró retina Bluetooth + iPhone 6s nem működik sieran Apple válasza Ja tudjuk !!! Bluetooth Logitec egér amit Apple shop-bol rendeltem csak akkor működik ha a WiFi-t letiltom Apple válasza ja tudjuk ???? és még sorolhatnám 600x ezer forintért. Most meg itt ez a parasztvakitás amoled kijelősáv innováció?? Az acer meg az msi 5 éve hasonlót dobott piacra. Nem amoled de funkcióját nézve hasonló . Igaz Windows de azt tudjuk szar igy fogadjuk el ???? szerintem Apple -nek magába kéne néznie és rágyurni ismét a szoftverre mer nem olyan megoldásokat szeretnék hogy kapcsoljak ki minden funkciót, szolgáltatást az iphonon hogy nem merüljön hamarabb!!! Nem ezért vettem okos telefont hogy lebuditsam!!! Szóval elnézést mindenkitől akit sért a hozzáállásom de kezd elegem lenni a megalkuvásokból hogy egy alma logó legyen a notimon meg a telefonomon !!!

  6. És persze az automata javítást is utálom a telefonomon.


Add a Comment