Dinamikus billentyűzet technológián dolgozhat az Apple

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt években a hordozható eszközök piacán rengeteg alkatrész, illetve be- és kimeneti eszköz technológiája változott. Van azonban olyan, amihez alapjaiban már hosszú ideje nem nyúltak hozzá, ilyen például a különböző hordozható eszközök billentyűzete (kivétel természetesen a fizikairól érintőkijelzős billentyűkre váltás).

sonder-keyboard

Az Apple is érzi a változásnak a szükségességét, ezért a hírek szerint a közeljövőben megjelenő MacBook Pro frissítésben már a fizikai funkciógombokat egy érintés alapú OLED sor fogja helyettesíteni. Többek között ezen is felbuzdulva egy Foxconn rendezvényen vitatták meg a billentyűzet jövőjét.

A rendezvény során egy ausztrál startup cég, a Sonder volt a középpontban, akik egész közeli tapasztalatokkal rendelkeznek arról, hogyan kell egy klasszikus billentyűzetet új perspektivából megközelíteni. Az általuk kínált klaviatúra külső megjelenésre semmiben nem tér el a megszokottól, azonban billentyűi többségébe egy E-ink alapú kijelző került beépítésre, amely lehetővé teszi egy adott billentyű feliratának dinamikus változtatását.

A cég weboldalán a termék jelenleg még az előrendelési fázisnál tart, és 200 dollár ellenében rendelhetik meg a potenciális felhasználók. A technológia működését egy rövid videóban demonstrálják, ahol látható, hogyan lehet könnyedén, egy billentyűnyomásra megváltoztatni szinte a teljes kiosztást.

A Sonder nem csak az egyedülálló technológiájuk miatt került reflektorfénybe, hanem azért is, mert az Apple tetszését elnyerve akár be is kebelezheti őket az almás cég, hogy a már meglévő technológiát tökéletesíthesse, majd beépíthesse azt egy későbbi MacBook modellbe, vagy hordozható Apple eszközbe.

A téma nagyon érdekes és aktuális, hiszen ahogy már említettük, a pletykák szerint az Apple most tervezi piacra dobni az OLED kijelzővel szerelt billentyűzetű MacBook Pro frissítését, valamint a dinamikusan változtatható billentyűzet kiosztásban rengeteg potenciál van (az esztétkai azonban már egy másik kérdés…). Gondoljunk csak bele, hogy a kiosztás cseréjekor nem csak rendszerszinten történne változás, hanem a billentyűk felirata is megváltozik, ezzel elősegítve, hogy ne tévesszük össze a különböző billentyűket.

A dolog szépsége továbbá, hogy ezzel megspórolható a regionális billentyűzetek gyártása, elegendő egyetlen modell, és mindenki úgy állítja be, ahogy az saját magának szimpatikus. Az OLED technológia létezése miatt kérdéses azonban, hogy a dinamikus billentyűzet technológia egy készülő hordozható Apple termékbe kerül beépítésre, vagy önálló beviteli eszközként kerül majd forgalmazásra a Magic Keyboard mellett. Amíg azonban ez kiderül, érdemes figyelemmel követni a Sonder és az Apple kapcsolatát a jövőben!

Ezek még érdekelhetnek:


Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!